H1N1

Ismét lélegeztetőgépen Zsanett

Ismét lélegeztetőgépre kellett tenni azt a koraszülött kislányt, akinek édesanyja még decemberben halt meg a győri kórházban H1N1-fertőzés miatt.

H1N1: hiába oltatott, mehet megint!

Az újinfluenza elleni védettség csak néhány hónapig, jó esetben egy évig tart.

H1N1: egyre kevesebb a beteg

Csaknem 13 százalékkal csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma az előző hetihez képest, február 22-28. között már csak 12 ezer 400-an fordultak ilyen panaszokkal orvoshoz - a többi között ez derül ki az Országos Epidemiológiai Központ szerdán közzétett jelentéséből.

H1N1: 103 napig volt intenzíven, már jól van a tanárnő

Jól érzi magát, szellemileg teljesen olyan mint a betegség előtt, és járókerettel már a kórház folyosóján sétál az a nagykanizsai tanárnő, akit három és fél hónapig intenzív osztályon kezeltek a H1N1 vírusfertőzése miatt.

H1N1: 100 nap az intenzíven

Állapota olyannyira javult, hogy hétfőn átkerült a belgyógyászatra, majd várhatóan néhány hetes rehabilitáció után gyógyultan haza is térhet.

H1N1: Megszűnik a látogatási tilalom a Borsod megyei kórházban

A tilalmat tavaly novemberben rendelték el.

H1N1: nem dübörög

Nem változott jelentősen az év hetedik hetében az influenzás panaszokkal orvosokhoz fordulók száma, összesen hét betegnél igazolták a H1N1-vírus jelenlétét - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.

WHO: "Abban reménykedünk, hogy a legrosszabb már mögöttünk van"

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sürgősségi bizottságának szakértői szerint túl korai lenne kijelenteni, hogy a H1N1-vírussal kapcsolatos influenzajárvány enyhülne világszerte.

Ukrajna, február vége: jön az influenza második hulláma

Szakemberek szerint Ukrajnában február végére várható a hagyományos és az új típusú influenza második hulláma, de az országban továbbra is hiánycikk az oltóanyag.

H1N1: egyre kevesebb a beteg

Február 8-14. között az egy héttel korábbihoz képest 6,6 százalékkal kevesebben, a becslések szerint összesen 14 ezer 300-an fordultak ilyen panaszokkal orvoshoz.

H1N1: még 21 kórházban van látogatási tilalom

Még 15 városban van részleges vagy teljes látogatási tilalom az influenzás fertőzések megelőzése miatt. Az ÁNTSZ honlapján szereplő, a hétfői állapotokat rögzítő lista szerint a tilalom összesen 21 fekvőbeteg intézményt érint, amelyek közül 4 kórházban teljes a zárlat.

H1N1: Európában Magyarországon halt meg a legtöbb beteg a múlt héten

Európában Magyarországon halt meg a legtöbb beteg - heten - H1N1 fertőzés miatt a múlt héten - a többi között ez derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb heti jelentéséből. A bizonyítottan az influenzával összefüggésbe hozható összes haláleset terén is az élmezőnybe tartozik Magyarország: 29 ország közül a 6. helyen áll a 119 halálesettel.

H1N1: március végéig lehetnek megbetegedések

Mintegy 800 ezer, az új influenzavírus elleni térítésmentes vakcina van raktáron, a kormány ezeket mind szeretné felhasználni - mondta az egészségügyi miniszter.

Ingyen sem kell a H1N1-oltás

Világszerte probléma a H1N1-elleni vakcina felhalmozott készleteinek kezelése. Több országban már ingyen kínálják az oltást, de a készletek így sem apadnak - írja a Népszabadság.

Influenza: 8 százalékkal több beteg, ugyanannyi súlyos eset

A legfrisebb adatok szerint 15 400 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az év 4. hetében, ez 8 százalékkal több, mint az előző héten - a többi között ez derül ki az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentéséből. Az adatokból az is látszik, hogy bár az influenza aktivitás alacsony az országban, a súlyos esetek száma nem csökken.

H1N1: újra kezdődhet a sorban állás a háziorvosoknál

Aki nem akar háromszor sorban állni a háziorvosánál és a patikában, még csütörtökön elmehet az oltópontok valamelyikére. Egyelőre érdeklődés hiányában a többségük bezár, de az egészségügyi miniszter azt mondja: ha szükség lesz rájuk, újra kinyitnak. Az oltóhelyeken összesen 90 ezer 439 oltást adtak be.

H1N1: még nem ért véget a járvány, újabb hullám várható

Itthon 8 százalékkal nőtt az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma: múlt héten a becslések szerint 15 ezer 400-an voltak, szemben a korábbi 14 ezer 300-zal.

H1N1: csütörtökön átmenetileg bezárnak az oltópontok

Az oltóhelyeken összesen valamivel több mint 92 ezren kapták meg az új vírus elleni oltást.

H1N1: élet 2,5 hónap lélegeztetőgép után

Vasárnap óta folyamatosan önállóan lélegzik az a beteg, akit a legrégebben, két és fél hónapja kezelnek Magyarországon H1N1-fertőzéssel - mondta el a Független Hírügynökségnek szerdán Dr. Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház intenzív osztályának főorvosa. Az 53 éves tanárnő már képes ülni és kommunikál is.

Tíz beoltott diák kapta el a H1N1-et Gamáson

Tüneteik enyhék voltak, két nap alatt jobban lettek, kórházba nem került senki.

« Előző oldal
 
 

Napi nonszensz

A társas etikett szabályai szerint adta fel magát egy körözött férfi. Telefonon jelentkezett be előre a pécsi rendőröknek egy körözött férfi, azt mondta készüljenek, mert perceken belül érkezni fog. A rendőrök kimentek elé a kapuba, várták, és ahogy ígérte, a megbeszélt időpontban meg is jelent. A rendőrök kíméletesen megbilincselték, megdicsérték, és őrizetbe vették.

Rendőrségi hír Baranyából

előző következő

Szavazás

Ön szerint ki a felelős a márciusi télért?

  • 41%
  • 26%
  • 19%
  • 7%
  • 7%

mehet   szavazás archívum