"A jobboldal kommunikációs sikere a sajtó szánalmas állapotának köszönhető"

MTI
2009. február 06., 19:08

A Magyar Demokratikus Charta pénteki beszélgetésén a felszólalók a mai közélet nyelvi állapotát is boncolgatták. Ungvári Tamás szerint "a mai konzervatív ellenzék a kormányoldal gyalázásával önmagát magasztosítja fel".

A jobboldali kommunikáció sikere részben a sajtó "szánalmas" állapotának köszönhető - jelentette ki Kálmán László nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa pénteken egy, a témában rendezett budapesti konferencián.

A legtöbb sajtóterméken keresztül lehet verni kliséket, nyelvi megfogalmazási módokat - mondta Kálmán László, aki szerint "az elmúlt húsz évnek a történései Magyarországon (...) nem kis részben a sajtó potenciáljának, stupiditásának, szervilitásának (...) köszönhető". 

A Magyar Demokratikus Charta Közbeszéd és közlátvány a mai Magyarországon címmel rendezett tanácskozásán a nyelvész példaként említette, hogy a sajtóban rendszerint úgy jelent meg egy kormányzati képviselő "nemet mondása", hogy ő "tagad" valamit; ezzel szemben ha egy jobboldali politikus tett így, akkor a "cáfol" igét használták a lapok. 

Szilágyi Anna kommunikációs elemző előadásában a Fidesz kommunikációs sikeréről szólva elmondta, a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt volt az első a rendszerváltás utáni Magyarországon, amely kifejezetten a tömegkultúra közegében mozogva kezdett el viselkedni. 

Ungvári Tamás író, kritikus előadásában úgy fogalmazott: "a mai konzervatív ellenzék a kormányoldal gyalázásával önmagát magasztosítja fel, hajszálpontosan azzal a módszerrel, ahogyan karizmatikus vezető önmagát emeli fel mérceként, és szünteti meg a mások szemében kialakult képet". 

"A kordont bontó párt minden ízében jakobinus talajon építkezik" - mondta Ungvári a Fidesz egyik ismertebb, a médiában jól bemutatható akciójára utalva.