Melegfelvonulás: újabb büntetést szabtak ki!
Újabb, a melegfelvonuláson tojást dobáló fiatalember ellen szüntette meg a garázdaság miatt indult eljárást kedden a bíróság.
Nem sokkal egy óra után a bíróság döntött a hét, gyorsított tárgyaláson résztvevő garázda közül a harmadik fiatalemberről. Az eljárást megszüntették. A fiatalember két tojást dobott el, a nála lévő másik harmincat a rendőrök elkobozták. A másik tárgyalóteremben egy rendzavarás miatt a bíróság elé állított fiatalemberre 36 ezer forintos bírságot szabtak ki.
Délelőtt már szintén megszüntettek egy eljárást, egy másik fiatalemberre viszont kiróttak 66 ezer forintnyi büntetést.
A fiatalok egyik része rendzavarás, a másik garázdaság miatt került a bíróságra. Az eddig elítéltek - vagy felmentettek - mindegyike tojást dobált. A rendzavarókra azért szabtak ki bírságot, mert a rendőri felszólítás ellenére sem hagyták abba tojásdobálást.
A bíróság a mai ítéletek meghozatalakor hangsúlyozta, hogy a tojásdobálás csak akkor nem bűncselekmény, ha nem botránkozik meg rajta senki, illetve ha a rendőr nem szólítja fel a dobálót, hogy hagyja abba.
Ezekben az esetekben ugyanis megvalósul a rendzavarás szabálysértés. Eddig mindkét megbüntetett fiatal rendzavarás miatt állt bíróság elé, a két megszüntetett eljárás pedig garázdaság miatt indult.