Saját híveiket győzködik - országos turnéval ünneplik a kormány első születésnapját
Gyurcsány először szombaton beszél a kormányzás első évéről
Jövő héttől minden választókerületbe ellátogatnak az MSZP vezetői, hogy a kormány első évéről és a reformokról beszéljenek a helyi szocialisták és szimpatizánsok előtt. Úgy tudjuk, az elszámoló kampány független a népszerűségi eredményektől; azt már hónapokkal ezelőtt eltervezték. A kabinet egy éves tevékenységéről kiadvány is készül.
Országjáró turnéra indulnak a szocialista párt vezetői a jövő héten. A körút célja, hogy az elmúlt egy évről és a reformokról minél szélesebb körben tájékoztassák az MSZP tagjait és szimpatizánsait.
A szocialista kormánytagok, az országos elnökség tagjai, valamint a választmány és a frakció vezetése mind a 176 választókerületbe ellátogat. A szervezők igyekeztek aszerint „szortírozni” a politikusokat, hogy az adott körzetben kit szeretnének meghívni. Ettől, és az időbeosztástól függően három-tíz helyre megy el egy-egy pártvezető.
Nem nyilvánosan ünnepelnek
A június közepéig tartó turné során a helyi szervezetek intézik a közönséget, tehát nem nyilvános rendezvényeket tartanak, mint amilyen a 100 lépés programot magyarázó, felemás sikerű kormányzati kampány volt, Kérdések és válaszok címmel. Akkor a kormánytagok szintén bejárták az országot, és 40-60 fős közönség előtt beszéltek a döntésekről.
Gyurcsány Ferenc miniszterei körében (Fotó: Járdány Bence)
|
A szocialisták azt remélik, hogy egyrészt "muníciót" adnak a helyi politikusoknak, miként magyarázhatják a reformokat a piacon, közértben, utcán őket számon kérőknek, másrészt hogy saját híveiket meggyőzik a változtatások szükségességéről.
Információink szerint az elszámoló kampány teljesen független a népszerűségi eredményektől; azt már hónapokkal ezelőtt tervezték.
Boldog szülinap?
A kormány június 9-én lesz egy éves, és ebből az alkalomból összefoglaló kiadvány is készül, valamint egy tájékoztató Negyven kérdés, negyven válasz a reformokról címmel. A körülbelül 30 oldalas füzetből az egészségügyi, az oktatási, a közigazgatási és a szociális területet érintő változásokról lehet tájékozódni. Az első kérdés például arról szól, miért volt szükség a vizitdíj bevezetésére.
Az elszámoló kampányból természetesen kiveszi a részét majd a miniszterelnök is. Gyurcsány Ferenc először szombaton, az MSZP választmányi ülésén beszél a kormányzás első évéről, a parlamentben is értékel, és több interjút is ad majd ebből az alkalomból.

