Én akkor most ígérem, véget vetek szűklátókörű, ostoba euroszkepszisemnek, és abbahagyom az aggódást egy szocialista-paternalista európai szuperállam kialakulása miatt. Nem esetem a Lisszaboni Szerződéssel létrejövő egyre föderálisabb struktúra, nem gondolom, hogy léteznek az alapchartában foglalt un. "szociális jogok" – de hogy félni nem fogok a jövő Európájától, az tuti. Időm se maradna a röhögéstől. Mert mi történt legutóbb is Brüsszelben? 

Legutóbb az történt Brüsszelben, hogy egy last minute válságkezelés keretében összeült a 27 csúcsvezető, hogy nem szakmai szempontok alapján döntsön két csúcspozíciójú szakmapolitikai jelölt személyéről és feladatairól. Az EU átláthatóságának és demokráciájának növelése érdekében jól félrevonultak egy sötét szobába, és megkísérelték rendszerbe foglalni a mutyit. 

                                                                              *

Legyen az elnök erős, tekintélyes személyiség, akinek az autókonvoja megállítja fél Washingtont vagy Pekinget, de ne legyen amolyan kezelhetetlen, akinek véleménye is van. Legyen tapasztalt nyugat-európai, de azért legyen az újra fogékony, érzékeny kelet-európai is. Tudjon angolul (legkésőbb itt kiesnek a francia jelöltek).

Minden előjött, aminek köze sincs a komolysághoz: ha az elnök konzi, akkor a külügyi főbiztos... főtanácsnok... főkülügy.., na mindegy, az legyen balos. Ha az egyik pasi, a másik legyen nő. Ha ez egyik kis országból jön, akkor a másik jöjjön nagyból. Ha az egyik meleg roma mozgássérült, akkor a másik legyen heteroszexuális északsvéd fókakutató. 

Nagyjából ilyen eredményre is jutottak: az EU jövendő elnöke (EU Observer: "Herman Van Kicsoda") egy barátságos, joviális nyugdíjas, aki bármikor szétválasztja a játszótéren verekedő gyerekeket egymástól, szabadidejében haikukat ír, és akitől szívesen vennénk haszált autót. Annyit tud, hogy egy éve kormányozza Belgiumot - ezt bármelyikünk meg tudná csinálni. 

Belső autonómiájára, mindig szuverén személyiségére jellemző, hogy míg néhány éve, élete egyetlen nagyot szóló nyilatkozatában közölte, ellenzi Törökország felvételét az EU-ba, most már meghunyászodva azt mondta: "személyes véleményemet teljes mértékben alárendelem az Európai Tanács álláspontjának. Nem az a lényeg, hogy én mit gondolok". 

A furcsa az, hogy mindenki őróla, az elnökről beszél, pedig ő csak egy kb. húszfős apparátust eligazgató konferenciaszervező lesz, aki néha vágóképként funkcionál majd a híradókban. Szemben a valódi hatalmat birtokló angol bárónővel, aki hamarosan hétezer diplomatát, szakértőt igazgat majd, külügyi, katonai, biztonsági kérdésekről is döntenie kell, és ha nem is élet-halál ura (ilyen súlyú kérdések nincsenek az EU nevű szociáldemokrata projektben), de azért az övé valóban hatalmi pozíció. 

Kissinger tehát jól teszi, ha eleve őt hívja az említett belga nyugdíjas helyett, ez így rövidebb, mint ha a titkárnők átkapcsolnák. 

                                                                                *

A gond csak azt, hogy az angol bárónőnek az égvilágon semmi külpol tapasztalata, gyakorlata nincsen, az egyetlen, amire büszke, hogy Dél-Koreával nemrég tető alá hozott egy szabadkereskedelmi megállapodást; ennél azért hangyányival több kell majd, pláne ha ki akarjuk védeni azt az aljas vádat, hogy valójában Berlinben és Párizsban mozgatják a zsinórokat, amiken mozog. 

Barack Obama szerint "a döntés erősíteni fogja az Európai Uniót, és alkalmassá teszi arra, hogy az Egyesült Államok még erősebb partnerévé váljon." Mindeddig ő az egyetlen, aki ezt így látja: összeül mondjuk a washingtoni kongresszus, a G20 vagy az Opec, és a teremőr bejelenti: hölgyeim és uraim, Európa elnöke! Mire bejön a belga nyugdíjas, és úgy húsz percen át vázolja 27 ország közös, kompromisszumos álláspontját, amelyben sűrűn szerepel a "párbeszéd" és a "béke" szó; na ettől mindenki azonnal hanyatt vágódik.

Az Európai Unió nevű gigaképződménynek tehát mostantól van "elnöke", így, idézőjelben, és van "külügyminisztere", ugyancsak idézőjelben, mert hogy valójában persze nem. Továbbra is a tagállamok raknák össze, mit értsünk közös külpolitikán, ha lenne ilyen, de hát ehhez elvek és eszmék kellenének, morál kellene, világos vízió és stratégia kellene. Valamint közös elszánás közös védelemre, amire ugye költeni is illene.

Európa mint szuperállam? Még a monarchia vagy a birodalomépítés rémálma is legalább egy világos, átgondolt elképzelés lenne ahhoz az egyre elmosódottabb, értékvesztettebb izéhez képest, amit most Európai Uniónak nevezünk. Vagy ön pl. most így kapásból meg tudná mondani, mi az unió közös álláspontja az iráni atomról? A jövőbeli gazdasági válságok kezeléséről? A bevándorlásról, a muszlim lakosság társadalmi integrációjáról? Azt hiszem, nincs egyedül. 

Ennyit az európai szuperállamról. Szolgálati kocsinak mindkét idézőjeles politikusnak a Smart-ot javasolnám, az lenne az adekvát. 

Az írás a pozsonyi Új Szóban megjelent cikk szerkesztett változata