"Zsidózás" vagy "hangos fasisztázás" történt a jegyirodában? Molotov-koktéllal felgyújtották
A rendőrséghez fordult az április 1-jén hajnalban felgyújtott jegyiroda tulajdonosa. Néhány nappal korábban egy Hungarica koncertjegy kapcsán zajlott szóváltás a XIII. kerületi üzletben.
A budapesti jegyirodára azok után dobott egy ismeretlen Molotov-koktélt, hogy március 20-án az iroda alkalmazottja összetűzésbe került egy vásárlóval, aki a Hungarica együttes koncertjére szeretett volna jegyet venni - olvasható a tájékoztatásban.
A közlemény arra is kitér, hogy a jegyirodában történtekről, majd pedig a gyújtogatásról többször beszámolt a kuruc.info portál is, amelyet az igazságügyi tárca korábban uszító hangvételűnek minősített.
Kovács Zoltán, a jegyiroda vezetője közleményében hivatkozik a történtekkel összefüggésben a portál cikkeire.
A Kovács által megadott linken az olvasható, hogy a jegyirodában nemrég nem szolgáltak ki egy Hungarica-koncertre jegyet vásárolni szándékozó magyar lányt, sőt, szabályosan ki is dobták az irodából "hangos fasisztázás" közben.
Kovács Zoltán a távirati irodának azt mondta: nem igaz, hogy a jegyiroda alkalmazottja kidobta volna a lányt. Mint mondta: az eladó tájékoztatta a vásárlót a jegy áráról, valamint arról is, hogy a jegy árára 100 forint szervizköltséget számolnak fel. Ezen felháborodva a vásárló lemondott a szándékáról, majd megkérdezte az eladót, hogy ismeri-e az együttest, és mivel nemleges választ kapott, "lezsidózta" a jegyirodát, majd elkérte a vásárlók könyvét, amibe leírta panaszát.
Ezt követően dobtak Molotov-koktélt a jegyirodába, amely teljesen kiégett. A jegyiroda tulajdonosa megtette a rendőrségi feljelentést.
A rovat további cikkei
- A patkó után az interneten is üti a Fideszt a Jobbik
- Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
- Karikás ostorral osztották volna egymást a képviselők
- 131 millió, közbeszerzés nélkül, tanulmányokra - feljelenthetik a kormánycéget
- A "Fidesz bosszújától" félt a szocik lehetséges jelöltje Budapesten
- Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
- TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg
- "A szegénység nem ment fel senkit" - Lázár kitart a szégyenlista mellett
- Nem árulja el a kormány, mi a baj Feriheggyel
- Az Orbán-kormány pontot tehet az otthonszülés-vita végére









