H�rlista
Add a Startlaphoz!
Főoldal / Belföld betűméret: + -

Visszavonják a pénztártörvényt - de mennyire?

Az MSZP elveti korábbi régiós pénztárjavaslatát is

Dreissiger Ágnes
2008-05-08 14:24

Megosztás Megosztás cikktárba levél nyomtatás

Székely Tamás egészségügyi miniszter meggondolta magát, és a pénztártörvény visszavonására tesz majd javaslatot a parlamentnek. A szocialisták is meggondolták magukat: a korábbi régiós javaslattal szemben most úgy tűnik, inkább az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat erősítenék. Igaz, ebben ki is fullad a reform, a szocialisták inkább a bizalmat szeretnék visszaállítani az egészségügyben.

Visszavonják a pénztártörvényt. Az azonban, hogy a sokat vitatott egészségbiztosítási törvényt teljesen, vagy csak részben helyeznék-e hatályon kívül, egyelőre nem tudni. 

A Világgazdaság csütörtöki konferenciáján az újdonsült miniszter, Székely Tamás tapsvihar közepette ugyan ezt a bejelentést tette, később azonban Kökény Mihály szocialista egészségpolitikus már árnyaltabban fogalmazott: "a témán jogi szakértők dolgoznak, így egyelőre nem lehet megmondani, mire jutnak".

Egy biztos: reform nem lesz

Igaz, Kökény azt is mondta, a törvény néhány rendelkezését életben kell tartani, ám hogy melyekre gondolt, nem árulta el. Mint ahogy az sem derült ki, a miniszter korábbi bejelentéséhez képest miért gondolta meg magát. (Székely Tamás előzőleg ugyanis azt mondta, a pénztártörvényt nem lehet egy az egyben visszavonni, mert akkor több terület is szabályozatlan marad.)

Most már mindenki boldog (Fotó: Járdány Bence)

A konferencián Székely Tamás nagyjából száz hosszabb és rövidebb távú célt sorolt fel, amelyeket el kell érni, ezek között azonban egyik sem volt olyan, amely azt mutatná, a szocialisták a reformok mellett tennék le a voksukat. 

A Bizalom és Partnerség elnevezésű előadásának a címe sokat sejtető: az új miniszter mindenekelőtt az egészségügybe vetett bizalmat szeretné helyreállítani úgy, hogy közben folyamatosan párbeszédet kíván folytatni a szakmai szervezetekkel. Székely elődjét bírálva azt mondta: megengedhetetlen, hogy egy miniszter úgy nyilatkozzon, a felállított diagnózisok harminc százaléka téves. (Horváth Ágnes ezt korábban arra hozta fel példaként, miért kell a rendszeren javítani, és a klinikai és boncolási diagnózisok eltérésére utalt - a szerk.) 

Székely finanszírozható rendszert, pontos és egyértelmű jogszabályokat szeretne. Kiemelt célként a háziorvosok helyzetének javítását, a sürgősségi ellátás fejlesztését, a járóbeteg-szakellátás fejlesztését, valamint a népegészségügyi programok megerősítését jelölte meg. 

Fő bejelentése azonban kétségtelenül az volt, hogy a több-pénztáras rendszerről szóló törvény hatályon kívül helyezésére tesz majd javaslatot. Ezen kívül azt is mondta: meg kell erősíteni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár funkcióit. 

Volt régió, nincs régió?

Ez azonban ellentmond az MSZP-frakció egy részének korábbi törekvésével, miszerint hét-nyolc állami tulajdonú pénztár létrehozása lehetne a magántőke bevonása helyett a megoldás. És úgy tűnik, ez a javaslat, ha nem is végleg, de jó időre eltűnhet a süllyesztőben. A miniszteri beszédet követően ugyanis már Kökény Mihály előadásában sem volt erre való utalás.
 
Sőt: a politikus azt mondta, szeretnének először néhány rendező elvet rögzíteni, az OEP ellenőrző kapacitását megerősíteni, és hogy ebből a későbbiekben kialakulhat-e egy regionális modell, az egyeztetés kérdése kell, hogy legyen. 

A szocialista szakpolitikus szerint "még nem vagyunk túl a nehezén". Mint mondta, az Egészségbiztosítási Alapban felhalmozódott többletet maradéktalanul vissza kell forgatni az egészségügybe, és számos mítoszt, így az ingyenesség, és a szabd orvosválasztás mítoszát végérvényesen el kell törölni.

Elérték, amit akartak 

A konferencián felszólaló Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa feltűnően békülékeny hangnemben beszélt. Valószínűleg ez amiatt lehetett, hogy - mint fogalmazott -, megérte folyamatosan támadni a koalíció javaslatait, hiszen elérték, hogy eltöröljék a kórházi napidíjat és a vizitdíjat, és most elérték, hogy a pénztártörvényt is visszavonják. 

Egy Romhányi-vers idézet után azonban érdemi hozzászólása nem volt, saját bevallása szerint "az előadásom nagy része szét lett verve a miniszter bejelentésével".





Visszavonják a pénztártörvényt - de mennyire? - kommentek
BELÉPÉS / REGISZTRÁCIÓ

Új komment szövege