Visszafogott kereskedés várható a tőzsdén
A várakozásnál jobb 2009. évi eredmények nyomán a Richter árfolyama minden bizonnyal tovább emelkedik kedden, de a többi vezető részvény esetében csak visszafogott árfolyammozgást várnak a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.
Varjú Péter, az ERSTE Befektetési Zrt. üzletkötője a Richter kivételével a vezető részvények árfolyamának stagnálásra, vagy enyhe csökkenésére számít. Miután "nyugaton a helyzet változatlan", és az amerikai piac lefelé tart, rövid távon a budapesti börze is lejtmenetre kerülhet, a mélypont után viszont ismét felfelé indulhatnak az árfolyamok. Ehhez adhat lendületet a Richter drágulása.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,37 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel, 20.300,11 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 31,3 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
A Mol 200 forinttal, 1,18 százalékkal 17 100 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,77 százalékkal 5.130 forintra csökkent, forgalmuk 21,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,31 százalékkal 677 forintra esett, forgalma 2,1 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 665 forinttal, 1,69 százalékkal 39.915 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.
A rovat további cikkei
- Adósságcsapda: még sok hiteles bedőlhet
- Orbán: "szó se róla, lesz még egy-két leminősítés"
- Csúszik a kormány: még homályos az egykulcsos szja
- Facebook-háború: hány milliárdot ér egy zseniális ötlet?
- Mostantól bármikor bíróság elé citálhatják az Orbán-kormányt
- A befektetők őszig már nem osztanak pofont Orbánéknak
- Kit szeretget meg Orbán Járai helyett? - Itt a válasz!
- "Magyarország fizetésképtelensége hirtelen újra témává vált"
- Vigyázat! Most nem érdemes albérletet keresni!
- Orbáni öngólok - a magyar kormányfőt ekézi a Financial Times









