Végre kiderül, tényleg túlterheltek-e a tanárok
Még ebben a parlamenti ciklusban eredményt vár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azzal a kutatással kapcsolatban, amelyet az oktatási tárcával közösen indítottak és a tanárok valós munkaterhelésést méri fel.
Az érdekképviselet még 2008 augusztusában állapodott meg Hiller István oktatási és kulturális miniszterrel egy októberben induló kutatásról. A felmérés azonban - nem a szakszervezet hibájából - csak idén februárban tudott elindulni - mondta Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
A kutatásba 203 általános-, illetve középiskolát és 103 óvodát vonnak be. A cél az, hogy legalább 7-8000 pedagógus osztálytermen kívüli, valós munkaterhelését fel tudják mérni. Ehhez a résztvevő tanárok kétszer egy hetét fogják monitorozni, jórészt online kérdőívek formájában. A felmérésből többek között kiderül majd az is, mennyit kell ingázniuk a kistelepüléseken tanító tanároknak az összevont iskolák tagintézményei között - hangzott el.
A tanárok jelenleg heti 22 kötelező órát tartanak, ezen kívül 18 órát kell ledolgozniuk. A kormány álláspontja szerint ebbe minden másnak bele kell férnie, az újabb és újabb feladatok azonban a szakszervezet szerint túlzott terhet rónak a pedagógusokra. A Független Hírügynökség kérdésére Kerpen Gábor elmondta: a PDSZ becslései szerint a tanárok átlagosan 30 százalékkal többet dolgoznak, mint a heti 40 óra.
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik









