Választásra készül Szili mozgalma
Szili Katalin szervezi a Szövetség a Jövőért Mozgalmat, amelyhez százával csatlakoztak a megalakulása óta, a választásra készülnek és nem az MSZP ellenében.
A szocialista politikus szerint végig kell járni a baloldali közösségeket, összefogni a társadalmi baloldalt. A mozgalomnak is ez a célja. Szerinte az igény az új baloldal iránt, amelyet Mesterházy Attila is megfogalmazott harmonizál azzal, amit már fél éve mond, hogy újjá kell építeni a baloldalt.
Szili Katalin szerint az MSZP hitelességének visszaállításához szembe kell nézni saját hibáikkal, és ezt már jó lett volna júniusban megtenni. A politikus megerősítette, hogy továbbra is ellenzi a Tubesen a NATO-lokátor megépítését, de ezzel a problémával már a következő kormánynak kell megküzdenie.
A rovat további cikkei
- A patkó után az interneten is üti a Fideszt a Jobbik
- Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
- Karikás ostorral osztották volna egymást a képviselők
- 131 millió, közbeszerzés nélkül, tanulmányokra - feljelenthetik a kormánycéget
- A "Fidesz bosszújától" félt a szocik lehetséges jelöltje Budapesten
- Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
- TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg
- "A szegénység nem ment fel senkit" - Lázár kitart a szégyenlista mellett
- Nem árulja el a kormány, mi a baj Feriheggyel
- Az Orbán-kormány pontot tehet az otthonszülés-vita végére









