Újlipótvárosi jegypuccs: Dávid Ibolya nem megy ellentüntetni
A Magyar Demokrata Fórum elnöke nem vesz részt az SZDSZ budapesti elnöke által szervezett pénteki gyűlésen, ahová a miniszterelnök is hívta a parlamenti pártok elnökeit. A KDNP még nem reagált, a Fidesz péntek délelőtt ismerteti álláspontját.
Az MDF szerint Gyurcsány Ferencnek nem a szájával, felhívásokkal kellene kormányoznia, s tüntető tömegek megszervezése helyett a rend fenntartásáért felelős magyar rendőrség megszervezésével kellene foglalkoznia. Az MDF európai konzervatív pártként mélységesen elítél minden olyan szélsőséges tevékenységet és szervezetet, mely alkalmas emberek, csoportok megbélyegzésére, kirekesztésére, vallásos meggyőződésének valamint emberi méltóságának megsértésére - áll az MDF közleményében.
Sólyom László köztársasági elnöknek, Szili Katalin házelnöknek, valamint a parlamenti pártok elnökeinek, frakcióvezetőinek és a fővárosi frakcióvezetőknek is elküldte levelét csütörtökön az SZDSZ budapesti elnöke, amelyben arra kéri a közjogi méltóságokat és a politikusokat, hogy vegyenek részt a pénteki gyűlésen az újlipótvárosi jegyiroda előtt. Szabadai Viktor, aki magánemberként jelentette be a demonstrációt, azt írja: a szélsőségesek újabb erődemonstráció szervezésébe kezdtek, ezért meg kell mutatni, hogy az emberi szabadságjogokat tiszteletben tartók vannak többségben.
Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke csütörtökön maga is levélben fordult a parlamenti pártok elnökeihez, kérve őket, hogy vegyenek részt a megmozduláson, ahol a miniszterelnök ott lesz.
Gyurcsány Ferenc, illetve Szabadai Viktor felhívásával kapcsolatban a Fidesz pénteken délelőtt ismerteti álláspontját sajtótájékoztatón. A KDNP elnöke egyelőre nem reagált a levélre. Kóka János, az SZDSZ elnöke külföldi útja miatt nem lesz ott a rendezvényen, de a párt vezető politikusai igen.
A rovat további cikkei
- A patkó után az interneten is üti a Fideszt a Jobbik
- Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
- Karikás ostorral osztották volna egymást a képviselők
- 131 millió, közbeszerzés nélkül, tanulmányokra - feljelenthetik a kormánycéget
- A "Fidesz bosszújától" félt a szocik lehetséges jelöltje Budapesten
- Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
- TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg
- "A szegénység nem ment fel senkit" - Lázár kitart a szégyenlista mellett
- Nem árulja el a kormány, mi a baj Feriheggyel
- Az Orbán-kormány pontot tehet az otthonszülés-vita végére









