Újabb "narancsos forradalom" készülődik?
Az ukrajnai elnökválasztáson alulmaradt Julija Timosenko úgy döntött, soha nem ismeri el törvényesnek Viktor Janukovics ellenzéki vezető választási győzelmét. A kormányfő frakciója ezért bíróságon támadja meg az eredményt, szerintük ugyanis széles körben történt csalás a választáson. A helyzet ismét destabilizálhatja a Nyugathoz erősebb szálakkal csatlakozni vágyó szomszédunkat.
Kapcsolódó cikkek
Szobolev nem említette, hogy a párt, Julijia Timosenko Tömbje (BJuT) vagy a frakció utcai tüntetéseket szervezne az elnökválasztási eredmény ellen. A szavazatok 99,58 százalékának feldolgozása után ugyanis az oroszbarát Janukovics a szavazatok 48,83 százalékát, Timosenko pedig 45,59 százalékát kapta vasárnap.
Érdekes különbség mutatkozott Moszkva és Washington reakciójában: míg Medvegyev elnök telefonon gratulált Viktor Janukovicsnak az elért eredményhez, addig az Egyesült Államok csak az elnökválasztás "gördülékeny lebonyolítását" üdvözölte, de nem tesz említést a győztesről.
Egymilliós csalás?
A kormányfő a frakcióülésen kijelentette: "soha nem ismerem el legitimnek Janukovics győzelmét". Timosenko utasította jogászait, hogy készüljenek fel a választási eredmény bíróság előtt történő megfellebbezésére.
Az elnökválasztás vasárnapi második fordulója előtt maga Timosenko is azt nyilatkozta, hogy vita nélkül elfogadja a külföldi megfigyelők álláspontját. Márpedig az Európa Tanács küldöttségét vezető Eörsi Mátyás egyértelműen úgy fogalmazott, hogy a második forduló demokratikusan és professzionálisan zajlott le.
Timosenko bevonul és sajtótájékoztat: tömeges csalásról tud (Fotó: MTI/EPA)
|
"Kisebb szabálytalanságok minden választáson előfordulhatnak, akár az EU bármely tagállamában, akár az Egyesült Államokban. De a választás eredményét befolyásoló, szisztematikus csalásról senki nem számolt be" - mondta a liberális képviselő a Hírszerzőnek.
Julija Timosenkóék tudomása szerint azonban a kelet-ukrajnai megyékben legalább 1 millió hamisított szavazólap került az urnákba.
Grzegorz Gromadsky, a lengyelországi Báthory István Alapítvány politológusa szerint az Európai Unió érdekeinek szempontjából az oroszbarát Viktor Janukovics győzelme felelne meg jobban, mivel ő várhatóan kevésbé fogja zaklatni az EU-t Ukrajna csatlakozási törekvéseivel, ami egyre kínosabb az európai közösség tagállamai számára.
Sajtóvisszhang: "a barátságért fizetni kell"
Viktor Juscsenko őrült korszaka után Viktor Janukovics személyében olyan ember ül az államfői bársonyszékbe, aki Moszkva iránt barátságos, józan és képes megállapodni, de az eddigi ingerforrások helyett most újak vannak kilátásban - állapította meg a Kommerszant című orosz lap kedden.
Az ukrajnai elnökválasztás eredményét értékelő kommentátor szerint Moszkvának mostantól még nehezebb is lehet a dolga, mint eddig, mert könnyen lehet, hogy Kijev barátságáért fizetni kell, hiszen Janukovicsnak pénzre van szüksége választási ígéretei teljesítéséhez.
A Moszkovszkij Komszomolec arra hívta fel a figyelmet, hogy a különbség Janukovics és Timosenko eredménye között kritikusan csekély, ilyen esetekben szokták bírósági úton megtámadni a választások eredményét. Ez most is megtörténhet, és bizonyosra vehető, hogy az új elnök elismerése lassú és meglehetősen fájdalmas folyamat lesz. A lap által megkérdezett politológusok azonban úgy vélték, nem ismétlődnek meg a 2004-ben történtek.
A konzervatív cseh Lidové Noviny szerint a narancsos forradalom ígéretei nem váltak maradéktalanul valóra, ám az ország mégis előrelépett a normális működés területén. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy messze nem olyan, mint az autoriter Oroszország. Ajánlatos mindenkinek, aki érdekelt az ukrán demokratikus kibontakozásban, felelősen azt sugallni az ukránok felé, hogy az európai elkötelezettségnek nincs alternatívája - írja a prágai lap.
Bár a Nyugat nem lelkesedik az ukrajnai elnökválasztás friss győzteséért, Viktor Janukovicsért, ám maga a választás szabályos, demokratikus és tiszta volt, ráadásul valódi versenyt mutatott fel. Ez egyértelműen a 2004-es narancsos forradalom vívmánya, épp azé, mely akkor megfosztotta Janukovicsot a győzelemtől - írja a svájci Neue Zürcher Zeitung.
(Forrás: MTI, FH, globusz.net, welt.de)
A rovat további cikkei
- Eltitkolt áldozatok, halálbrigádok, kettős játék Afganisztánban
- Képek a duisburgi pánikról - gyász és döbbenet Németországban
- Hágai igen Koszovóra: lehet-e precedens a szeparatizmusra a döntés?
- Atomfegyver, kémkedés: magáncégek kezében vannak az USA államtitkai
- Pánik a duisburgi Love Parade-on - 15 halott (Galéria)
- "Szükségtelen provokáció" - újabb vihar a New York-i gigamecset körül
- Veszhet az állampolgárság - Pozsony év végéig adott haladékot
- Orbán szerint most a pénzfüggöny fenyegeti a régiót
- Közbeszerzés nélkül, áron alul: tovább gyűrűzik a francia gigabotrány
- Gőgös és provinciális - pozsonyi magyarok szóltak be Orbánnak












