Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
Sem a Nemzeti Közlekedési Hatóság, sem az Alstom nem akart egyelőre nyilatkozni arról, hogy mi lett az új metró kocsik biztonsági vizsgálatának eredménye, de BKV-s forrásokból úgy tudjuk, nem szerepeltek jól a vagonok a teszteken. A baj továbbra is a fékekkel van.
Kapcsolódó cikkek
A teszteken a fékek működését ellenőrizték. Információink szerint már az álló vagon műszaki ellenőrzése sem sikerült jól: amikor a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szakembere megrángatta a fékvezetékeket, az egyik egyszerűen a kezében maradt.
Három kör fék
Egy nappal később menetben a három fékrendszer működését ellenőrizték. A magyar Országos Vasúti Szabályzat (OVSZ) előírásai szerint egy metró kocsinak három, egymástól függetlenül működtethető fékrendszerrel kell rendelkeznie, ebből kettő számára a fokozatmentes működtethetőség az előírás, a harmadik gyakorlatilag a vészfék.
Az Alstom vagonokon az első kettőt egy szoftver irányítja, így ez a magyar jogszabályok szerint nem is tekinthető két önálló fékrendszernek, emiatt, mint az a BKV honlapján is olvasható, a francia cég derogációt kért az NKH-tól az OVSZ idevágó előírásaira. A kérelem elbírálása folyamatban van. Információink szerint amikor a tesztek során váratlan áramszünetet modelleztek, mindkét fékrendszer leállt, a vagont csak a vészfékkel lehetett megállítani.
Az új Alstom vagon érkezése: nem diadalmenet egyelőre (Fotó: Magócsi Márton)
|
Egyelőre sem az NKH, sem az Alstom kommunikációs cége nem kívánt reagálni a Hírszerző megkeresésére, mondván, hogy a vizsgálat határideje július 31., csak azután adnak tájékoztatást. Így arra a kérdésünkre sem kaptunk választ, igaz-e az az információ, hogy az NKH által felkért külső szakértő szintén negatív véleményt fogalmazott meg.
Az Alstom kocsik körül már többször merültek fel problémák. A féken kívül a kerekek kopása, ami a legnagyobb gondot okozza egyelőre. Héri József, a BKV műszaki igazgatója a Fővárosi Közgyűlésben a nyár elején beszélt arról, hogy a kerékkopásokra ők is kértek magyarázatot a franciáktól, és a kapott válaszokat nem fogadták el, jelezték a problémát az NKH-nak.
Mi lesz, ha nem?
Korábban a Hírszerző is beszámolt róla, hogy a BKV mostani vezérigazgatója feljelentést tett, mert az előző vezetés az Alstom kocsik szín-, és formatervezésére, valamint ergonómiai kialakítására két céggel is leszerződött ugyanazon a napon, a cégek szintén egy nap teljesítették a feltételeket, és mindketten megkapták a pénzt, pedig az Alstom végül a széria felszereléssel szállítja majd a vagonokat.
Már, ha egyáltalán megkapják rájuk az NKH engedélyét. Ha a hatóság végül mégis nemet mond, azzal ismét komoly csúszást szenvedhet a 4-es metró beruházása, és valószínűleg senki nem fogja tudni megmondani, mikor cserélhetik le a régi, szovjet gyártmányú vagonokat a 2-es metró vonalán.
A BKV egyébként, mint az a cég honlapján a témával foglalkozó 42. kérdésben is olvasható, már több mint 30 milliárd forintot kifizetett az Alstomnak, előlegként.
2010-07-31 23:14:16 - turidani
Srácok,azért ne csináljatok magatokból vásári bohócot.
A vasúti fékrendszerekre vonatkozó magyar előírás (ahogy a többi járműbiztonsági előírásunk is) már évtizedek óta megegyezik a nyugat-európaiakkal.
A három független fékrendszer olyan elemi biztonságtechnikai előírás, amit már a 30 évvel ezelőtti cucilista járművek is csont nélkül teljesítettek.
Az Alstom azonban nyilván hülyére akart venni minket, és pofátlanul spórolni akart mindenen.
Ez teljesen tipikus akkor, amikor egy "nagynevű" cég a magunkfajta lenézett piacokra szállít.
Csak emlékezzetek, hogy a szintén "nagynevű" Siemens Combinojával mennyi műszaki probléma volt.
Az ok: ilyenkor a "nagynevű" gyártó nem saját maga gyártja le a terméket, hanem harmadik világbeli olcsó beszállítókkal próbál költséget csökkenteni.
És amikor kiderül, hogy szemetet akart ránksózni, akkor megpróbál nagy arccal magyarázkodni.
De a BKV Metróval megszívták, azok ugyanis híresen szőröző társaság. És nem esnek hasra a "nagy nevektől".
Nem véletlen, hogy a kiemelkedően megbízható budapesti metróüzemeltetés nemzetközileg elismertnek számít a szakmában.
Kéretik nem összetéveszteni a BKV egyéb részeivel, akiktől szervezetileg teljesen független.
- - - - -
Szóval a gyengébbek kedvéért mégegyszer: a világ összes országában elmeszelnék azt a metrókocsit, aminek a három, egymástól független fékköréből EGYETLEN ELEMI HIBÁTÓL (áramszünet) két fékkör kiesik.
Legalább egymást ne nézzük hülyének, gyerekek.
2010-07-30 12:45:07 - lupus
Botrány!Botrány!
Botrány!
Botrány ami a bkv-nál folyik!
Természetesen felelős nincs.
2010-07-29 20:52:40 - afkfk
Isteni munkatársak vannak a Hírszerzőnél. Gavrának még humora is van:). Seres tényleg egy jelenség, s hiányozna, ha nem lenne. Nagy Szilvia (lehet, hogy már nincs is?) a maga komoly szocialista forrásaival kezdhetne már valami komolyabb sorozatba a baloldal jövőjéről, s tutti, hogy többen olvasnák, mint BE néha lájtos elmélkedéseit. PLT is isteni, bár az utóbbi időben túl sokat trágárkodott ehelyt.Ön is kitűnő tollú író, de Ön, mint Gavra helyettese nem adhatná magát holmi Alstom fékek elemzésére. Csupa jótollú arc! Mégis, az utóbbi időben, mintha esne a Hírszerző szinvonala.
Idekívánkozik újra Kiss Ádám és íróbarátja legutóbbi ujságírói performansza az egykori Engels-téri buszpályaudvar kapcsán. Nahh, ők ketten nem semmik! Mai modern újságírók, főként Kiss Ádám, felkészültsége okán.
Sokszor mondtam már ehelyt, hogy Ádámot a legjobb mai magyar ujságírónak tartom. Ha lenne elég pénzem ilyesmire, biza nem csak szavakkal támogatnám abban, hogy véleményformáló blogot írjon magyarul, németül és angolul kis hazánkról.
Uj Péter szakmailag igazán felfigyelhetne már rá, s dönthetné már rá a lét, de semmiképp se úgy, hogy bedarálja az Index bulváros szörnyébe.
Egykor Uj Pétert olvastuk, ma meg már nem. Kell egy Kiss Ádám az új generációnak, aki legalább akkora hittel tud írni komoly dolgokról, mint Uj Péter anno a zenei élményekről, nagyon komoly "vacak kis hétköznapokról".
Tényleg, Seres is kimehetne már kicsit multikulti magán berlini tudósítónak, s árasztana minket...
2010-07-29 20:13:26 - afkfk
Kedves Szerző!Kérdőjel a címben, úgy tudjuk, blabla...
Úgy tudom, azt hallottam, hogy, uborkaszezon van, de miért nem tetszik inkább egy igazi, frankó rémfeltáró írást rittyenteni?
"Az Alstom szocialista érzelmű tulajdonosai lefizették a magyar szocialista érzelmű megrendelőiket, meg hűha, meg minden. Demszky kitart a kisföldalattis metrovagonszemek mellett. Orbán fúrja az egészet, mert neki az Alstom szingapúri, ferdébb vágású szemű vagonváltozat tetszik."
Igen, kedves Hírszerző!
Ilyen címek kellenének: Bukdácsol továbbra is a HUF! Mikor lesz végre 235 forintos Euro? Mikor bukik meg végre az Orbán kormány? Bulvárosodunk?
Bezzeg Reinhard Olt FAZ cikkét nem lehetett kommentálni!
Én mondjuk megemlítettem volna egy kommentben, hogy a szerző érdemtelenül mosta be az adósságcsapdába MP-t, legalábbis, ha hiszünk az akkori számoknak, amikor MP-t GYF megpuccsolta.
De mindegy, csak úgy játszásiból mondom, mert semmi kedvem olvasói levellel bombázni a FAZ-t, majd megteszi helyettem valamelyik magyar kormányhivalnok:).
Reinhard Olt is téved néha, s Önök se tejesen tárgyszerűen merítettek a FAZ cikkéből.
De az is igaz, hogy akár csinálhatnának újra (mint a kezdetekben) egy jó, független lapocskát, tudja, mikor még Somogyi se szállt el önmagától!
Vagy nincs merszük? Ki fogja így összedobni Önöknek a nyalókáravalót?
Ha Reinhard Olt szakmai magasságába emelkednének, biza sok olvasójuk lenne, s rengeteg vitapartnerük.
Folytatom unalomig...
2010-07-29 12:59:00 - onlány
Európa elég sok városában, elég sok baj van ezekkel. Inkább azért az anyja valagát a Demszky elvtársnak és fiatalos dinamikus csapatának mert ezt a vackot sikerült össze mutyizni...2010-07-29 12:41:23 - makvirag75
Érdekes, mert Európa számos városában hibátlanul működnek, egyedül Demszkyvárosnak nem felelnek meg? Karban kellett volna tartani a metróvonalakat Demszky úr és az MSZP-s képviselők és akkor nem lett volna gond. Jah persze, hát a karbantartásra szánt pénzt is zsebre tették Hagyóék.Új komment szövege
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik












