Ugyanaz, másképp: államfüggő pártalapítványok
Alkotmányellenes volt a korábbi rendelkezés
Változik a pártok működését segítő alapítványok támogatása - döntött hétfőn az Országgyűlés. Az új számítás alapján az MSZP és a Fidesz alapítványának támogatása nő, az MDF-é, az SZDSZ-é és a KDNP-é viszont csökken. Emellett a parlamenten kívüli MIÉP több milliós támogatáshoz jut. A korábbi szabályozás bizonyos részeit tavasszal minősítette alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság (Ab).
Kapcsolódó cikkek
A parlament nagy többséggel fogadta el az alkotmányügyi bizottság előterjesztését: a javaslat minősített többséget igénylő részét 367-en támogatták, ketten nem; a feles többséget igénylő passzusokra 368-an voksoltak igennel, ketten nemmel. A 2 nem szavazatot Pető Iván (SZDSZ) és a független Tóth András adta le mindkét esetben.
A képviselők döntöttek a törvény sürgős kihirdetéséről is.
Az alkotmányügyi bizottság előterjesztéséhez egy módosító javaslat érkezett Horn Gábortól (SZDSZ), ezt azonban elutasították. Horn Gábor azt javasolta, hogy ne októbertől, hanem az év végétől változzon meg a támogatási rendszer.
Az igazságtalanságok vége
A pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokkal összefüggő törvénymódosításra azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság áprilisban alkotmányellenesnek minősítette a pártok működéséről és gazdálkodásáról, valamint a pártok működését segítő alapítványokról szóló törvények több rendelkezését.
A taláros testület megállapította, hogy alkotmányellenes az a rendelkezés, amely alapján teljes költségvetési támogatást csak annak a pártnak az alapítványa kaphatott, amelynek előzőleg legalább két, egymást követő parlamenti ciklusban frakciója volt az Országgyűlésben. Szeptember 30-i hatállyal megsemmisítették azt a rendelkezést is, amelynek alapján költségvetési támogatást kaphattak a parlamentből kiesett, de korábban két cikluson át frakcióval rendelkező pártok.
Örülhetnek a szocialisták: ők jól jártak. A Fidesz is. A kis pártok nem (Fotó: Hírszerző)
|
A korábbi szabály alapján az 5 százalékos eredménnyel éppen bejutott új párt és az ugyanolyan eredményt elérő, de a parlamentben már korábban frakcióval rendelkező régi párt alapítványának támogatása között akár 100 százalékos eltérés is lehet - olvasható az Ab indoklásában.
Szintén kikerült a törvényből az a rendelkezés, amely szerint költségvetési támogatás járt az Országgyűlés alakuló ülésén frakciót alakító, de korábban a parlamentben nem lévő párt alapítványának.
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet is megállapított tavasszal az ügyben: nem látott ugyanis megfelelő törvényi garanciákat arra, hogy a párttörvény alapján létrehozott alapítványok valóban alapítványi célokra fordítják a támogatást, és nem esetleg burkolt párttámogatásról van-e szó. Az Országgyűlésnek szeptember 30-ig kell pótolnia a hiányosságokat.
Szavazatarányos lesz a támogatás
A törvény szerint a pártok tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokat hozhatnak létre. Ezek támogatását szavazatarányossá teszik októbertől, vagyis a legutóbbi országgyűlési választáskor az első érvényes fordulóban a pártjukra leadott voksok arányában számolják ki a támogatásukat, a régi mandátumarányos módszer helyett - derül ki az alkotmányügyi bizottság önálló indítványából, amelyet hétfőn, a házszabálytól való eltéréssel szavazott meg az Országgyűlés.
A részben kétharmados javaslatban a pártok működéséről szóló 1989-es, és a pártok működését segítő alapítványokról szóló 2003-as törvény bizonyos részeit módosították.
A pénzt negyedévente kapják meg az alapítványok, és az éves beszámolójuk mellett tevékenységükről is kötelesek lesznek jelentést készíteni. Parlamenti számítások szerint az MSZP Táncsics Mihály Alapítványa éves szinten az eddiginél 24,9, a Fidesz Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványa 61,5 millióval több támogatást kap. Az MDF Antall József Alapítványa viszont 29,6, az SZDSZ Szabó Miklós Alapítványa 28,8, a KDNP Barankovics István Alapítványa pedig 52,9 millió forinttal kevesebbhez jut. Támogatást kap viszont a parlamenten kívüli MIÉP a legutóbbi választásokon megszerzett szavazatai alapján, 25 millió forintot - a párt támogatottsága elérte ugyanis az 1 százalékot 2006-ban, de a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot nem.
Mivel az új szabályozás októbertől lép életbe, az új összegeket is időarányosan kapják meg az alapítványok.
Az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága hétfőn tárgyalta a javaslatot, és a szeptember 30-i határidő miatt megszavazták annak benyújtását az Országgyűlésnek. Több ellenzéki képviselő javasolta azonban, hogy később térjen vissza a bizottság a pártalapítványok támogatásának ügyére, mert a most elfogadott módosítás szerintük nem teljesen kielégítő.
(Forrás: FH, MTI)
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik












