Több rendőr lesz a temetőkben a hétvégén
A rendőrség elsődleges feladata a forgalom irányítása, valamint a temetőkben a zsebtolvajlás, az autólopások és autófeltörések megakadályozása lesz.
A Fiumei úti Sírkertben tartott sajtótájékoztatón Tafferner Éva elmondta: a rendőrség elsődleges feladata a forgalom irányítása, valamint a temetőkben a zsebtolvajlás, az autólopások és autófeltörések megakadályozása. Ebben a szokásosnál jóval több civil és egyenruhás rendőr, valamint polgárőr segédkezik majd.
Szécsi Tibor, a BRFK forgalomszervezési és megelőzési osztályának vezetője elmondta, hogy november 1-jén és 2-án a temetők környékén megállási tilalmat és egyéb forgalomkorlátozást vezetnek be a jobb megközelíthetőségért. A helyszínen lévő rendőrök segítik majd az autós és gyalogos közlekedést.
A rendőrség elsősorban a BKV-járatok közlekedését segíti, ezért azt tanácsolja, hogy a temetőkbe látogatók a tömegközlekedési járműveket vegyék igénybe.
Simóka Kálmánné, a Budapesti Temetkezési Intézet vezérigazgatója közölte: ezen a héten reggel 7 órától este 8 óráig vannak nyitva a sírkertek. A látogatók érdekében megerősítik a biztonsági szolgálatot. Két temetőbe, az Újköztemetőbe és a Fiumei útiba lehet autóval bemenni.
Mint minden évben, úgy idén is tartanak központi kegyeleti megemlékezéseket, amelyek október 31-én és november elsején lesznek a Budapesti Temetkezési Intézet temetőiben - mondta.
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik









