Terrorizmus: kisebb merényletektől tartanak az Egyesült Államokban
John Brennan, a Fehér Ház terrorizmuselhárító tanácsadója júliusi beszédében piedesztálra emelte Barack Obamának a muzulmán világra ablakot nyitó és a párbeszédre, toleranciára felhívó kairói előadását, azonban sokak legnagyobb megdöbbenésére kevés szó esett az amerikai iszlamizmus radikalizálódásáról.
Kapcsolódó cikkek
Nehezebb lesz meghiúsítani a merényleteket?
A legutóbbi nagy port kavart terrorista merényletek megakadályozása után a hírszerzési szolgák most attól félnek, hogy a szélsőséges szervezetek kisebb méretű támadást készíthetnek elő, amelyet nehezebb lehet meghiúsítani – írja a New York Times. A két napvilágra került merénylet az utóbbi évek legnagyobb ügyei: az egyik két chicagói illetőségű embert érint, akik a dán karikatúra-botrány során elhíresült skandináv lap ellen készült merényletre, a másik pedig egy denveri 24 éves buszvezetőről szól, aki robbanóanyagot akart szállítani.
A felderített akciók körülményei szinte azonosak voltak: mindkét esetben a vádlottak már régóta az Egyesült Államok területén éltek és kiterjedt kapcsolataik voltak olyan szélsőséges személyekkel, akik Pakisztán törzsi területein voltak járatosak, s ahol komoly kiképzést kaptak.
A chicagói és denveri ügy kipattanása során az amerikai szervek arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a merénylők a támadások meghiúsulása ellenére is sokkal körültekintőbbek és szervezettebbek voltak, valamint jobb kiképzést kaptak az előző évek támadóihoz képest. Elemzők szerint a Pakisztánt megjárt denveri Najibullah Zazi módszerei egyenesen az al-Kaida londoni és madridi támadásaiban használt taktikájára emlékeztetett.
A legtöbb elkövető rövid pakisztáni kiruccanás után szívta magába a szélsőséges ideológiát, azonban voltak olyanok is, akik hosszú amerikai tartózkodás után érezték úgy, hogy szakítanak addigi békés mederben folyó életükkel. A 26 éves teherautó-sofőr Bryant Neal Vinas például Long Island-ről ment ki Pakisztánba: neki egy az amerikaiak ellen elkövetett rakétatámadás írható a számlájára, de amióta Afganisztánban elfogták, információival már az amerikai hatóságok munkáját segíti.
A fiatalok okozzák a fejtörést
A legnagyobb médianyilvánosságot azonban az amerikai-szomáliai állampolgárságú minnesotai fiataloknak az Afrika-szarván tett látogatása és pálfordulása kapta. 2008 októberében egy tinédzser, miután csatlakozott a szinte az egész országot uraló, az al-Kaida szárnyai alatt fejlődő al-Shabab csoporthoz, öngyilkos merényletet hajtott végre.
Az FBI számára a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy a radikális eszmére fogékony fiatalok mennyire kerülhetnek a szélsőséges hitszónokok és katonai vezetők befolyása alá, akikből előbb-utóbb alvó sejtek, majd potenciális merénylők válhatnak. Az al-Shabab története során ugyan nem támadott meg amerikai érdekeltséget, de amióta Washington segítette Etiópiát szomáliai inváziójában, a csoport egyre több olyan személlyel működik közre, akik korábban az Egyesült Államok célkeresztjébe került – írja a Newsweek. A hetilap helyszíni riportjából kiderült, hogy a minneapolisi 40 ezres szomáliai közösség pénteki imáin sokszor gyújtóhangú, fegyveres harcra felszólító prédikációk hangoztak el a szomáliai polgárháborút is megjárt imámok szájából.
Az amerikai biztonságpolitikai szakemberek véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy a terrorizmuselhárításnak mire is kellene a hangsúlyt helyeznie – írja a Boston Globe-ban Lydia Khalil, a New York-i rendőrség terrorizmuselhárító részlegének korábbi vezetője. Marc Sageman szerint egy "vezető nélküli dzsiháddal" állunk szembe: az al-Kaida már nem a terrorizmus operatív gépezeteként van jelen, hanem csupán ideológiájával tudja befolyásolni az önszerveződő helyi csoportokat.
Bruce Hoffman viszont váltig állítja, hogy az Egyesült Államok biztonságára továbbra is a Bin-Laden-Zawahiri fémjelezte szervezet jelenti a legnagyobb veszélyt, nem pedig az elszigetelt személyek csoportja. A cikkíró megjegyzi: a 2001. szeptember 11-e utáni letartóztatásokból nyomon követhető, hogy az Egyesült Államok békéjét leginkább a belföldi terrorizmus fenyegeti, ugyanis az al-Kaida elveszítette képességét a pakisztáni-afganisztáni területeken kívüli közvetlen csapásmérést illetően.
A legutóbbi esetek viszont arra világítanak rá, hogy ezek az támadások céljaikban korlátozottak, össze sem hasonlíthatóak 9/11-gyel vagy a tavalyi, közel 200 halálos áldozatot szedő mumbai akcióval, kevésbé koordináltak és szofisztikáltak. Azon személyek mozgástere pedig igencsak be van határolva, akik nem tudnak hozzáférni a külföldi hálózatokhoz és nem kapnak megfelelő kiképzést, így a legnagyobb veszélyt az al-Kaida magas rangú vezetőivel kapcsolatba került támadók jelentik.
(Forrás: Washington Institue for Near East Policy, Boston Globe, NYTimes, Newsweek)
Új komment szövege
A rovat további cikkei
- Ukrajna: Timosenkót "kifizetik", Janukovicsnak kemény lesz
- Támadás után: "új frontvonal" alakul ki Afganisztánban?
- Érik a balhé Ukrajnában: Timosenko nem ismeri el a vereséget
- Gránátvetővel lőttek a magyarokra Afganisztánban - két sérült
- Itt tud síelni: hazai, és külföldi pályák adatai
- Az oroszoknál újjáéled a birodalmi nosztalgia?
- "Ez hadüzenet" - lopott svájci banktitkokat vennének a németek
- Hogyan csúszott ki Oszama bin Laden az amerikaiak markából?
- Obama megérti, hogy sokan cinikusak
- "Ez zsidó propaganda" - botránnyal kezdődött a holokauszt-emléknap












