"Százból minden hatodik ember áldozattá válik"
Egyszerű és olcsó építészeti megoldások alkalmazásával jelentősen visszaeshet a bűnözés a nagyvárosokban, lakótelepi környezetben pedig akár teljesen meg is szűnhet.
Dallos Endre, a kutatásban résztvevő mérnök és bűnmegelőzési szakember szerint akár teljesen meg lehet szüntetni a bűnözést a lakótelepi, nagyvárosi környezetben. Az építészeti bűnmegelőzés nem azonos a vagyonvédelemmel, ami inkább személyre szabott és nem hasonlít a tömbrehabilitációra sem, ami a bűnözők elvándorlását eredményezi. Az építészeti bűnmegelőzés kisebb-nagyobb környezeti átalakításokkal a bűnözőktől az alkalmat veszi el, hogy bűnözzenek.
Hogyan lehetséges?
Megoldás az utcák zsákutcákká alakítása, az átlátható környezet kiépítése. El kell felejteni a több méter magas sövényeket, a lakótelepi házak közötti területet közösségi kontroll alá kell helyezni. Ez nem külső - például kamerás megfigyelést jelent - hanem azt, hogy az emberek maguk vigyáznak a területükre.
A nagy területek kisebbekre szabdalása is jó megoldás - 8-10 család tagjait ugyanis felismeri az ember, de ha valahol százan laknak, nem lehet eldönteni, ki tartózkodik jogszerűen a területen. Átmeneti részeket kell kialakítani, biztonságos kapukkal, el kell különíteni a magán, a nyilvános és a félig nyilvános területeket.
Fontos a megfelelő megvilágítás, a jelképesen - például tüskés, 90 centiméter magas bokrokkal - körbekerített terek megvilágítása és gondozása. Az önkormányzatok és a lakók összefogásával megvalósíthatók ezek a lépések.
A parkolás sincs megoldva
A lakópark ál-biztonságot ad: ha valaki ugyanis bejutott oda, senki nem gondolja, hogy jogtalanul van ott. A pláza-jelenség sem tesz jót a közterületi biztonságnak: elszipkázza az embereket az utcákról, amelyek így megszűnnek közösségi térré válni. Fontos, hogy az emberek magukénak érezzék a teret, tegyenek érte és vigyázzanak rá. A rendezetlenséggel összefügg a lakótelepeken megoldatlan parkolás: a modern elképzelések szerint nem az ablak alatt, hanem központi, elkerített helyen, egy tömbben kellene parkolniuk a kocsiknak.
A rendezetlenség adja a legtöbb alkalmat a bűnözőknek. Ma Magyarországon már zajlik a lakótelepi házak átalakítása, de csak a technológiákkal foglalkoznak, a házak környezetével nem. A hatóságokat nem érdekli, ki, hol, hogyan parkol, hol különül el a járda és az úttest. A felújításokkor senki nem gondolt az egyre növekvő autóállományra. Kivilágítatlan, sötét területek, zugok váltogatják egymást - mondta Irk Ferenc, a kutatásban résztvevő egyik szakember.
"A lakótelep csapdahelyzet"
A kutatásban hazai és külföldi lakótelepeken végeztek felméréseket, hogy ki, hányszor és hol esett áldozatul bűnözőknek. A magyarországi felmérést a békásmegyeri észak- és déli, illetve a római-parti lakótelepen végezték, a III. kerületben - mondta Barabás Tünde, az OKRI munkatársa. A statisztika szerint évi 200 ezer körüli bűncselekmény válik ismertté az országban, vagyis a magyarok körülbelül 2 százaléka válik áldozattá. A felmérés szerint a lakótelepeken ez az arány háromszorosa az átlagosnak, vagyis százból minden hatodik ember áldozattá válik.
Ennek oka a kis helyen tömörülő sok lakó és a rendezetlen, átláthatatlan, elhanyagolt környezet. Másik oka társadalmi: a lakótelep csapdahelyzet, aki megvette a lakást, nem tud elköltözni, de mivel itt a kevésbé tehetősek laknak, nehezen tudják fenntartani magukat.
A kutatás során az angliai Bristolban, a hollandiai Amsterdamban, a németországi Berlinben, a lengyel Krakkóban és Budapesten elemezték a lakótelepi környezetet magyar és külföldi kutatók. Windt Szandra, az OKRI főmunkatársa szerint a legtöbb nyugati országban már megkezdték a telepek átalakítását, a lakók igényeinek felmérésével.
Nyugat-Európában is épültek ugyanis lakótelepek a második világháború után. Magyarország ma a felújításoknál tart, nyugaton ez már 30-40 éve elkezdődött, most már a közösségi terek átalakításánál tartanak. Van, ahol olyan közösségi épületek vannak, magánkezdeményezésre, ahol még a szomszédok egymással kapcsolatos gondjaira is megoldást próbálnak találni különböző szolgálatok.
A rovat további cikkei
- Újra káosz: visszatért a tél Magyarországra
- Tóth Károly: 2005-ben szóltam Gyurcsánynak, hogy baj lesz
- Ingyen hungarista dalok a másfélmilliós szegfű mellé Mikepércsen
- Újabb házkutatás, hét őrizetbe vétel - Pintérig és az MSZP felső köreiig vezetnek a szálak?
- Saját vécé, kicsit több fizetés - ez tartaná itthon az orvosokat
- Döbbenet: Semjén Zsolt, a centrumpolitikus
- MSZP-kampány: aki bevállalják, és akik alibiznek
- SZDSZ-halál után: megindult a roham a liberális választókért
- Újabb elemzés a Balatonringről: zsarolhatja az államot a beruházó
- Kövér László Miskolcon: az elaggott bázis és egy félreértett demokrata









