Sokkal több a katasztrófa
A klímaváltozás miatt már most sokkal több a katasztrófa, és a segélyszervezetek nem győzik a munkát. Erre hívta fel a figyelmet három nagy nemzetközi humanitárius szervezet a Lengyelországban zajló ENSZ-klímakonferencián.
Négyszer gyakoribbakká váltak az árvizek. Míg 1985-ig évente 50 árvíz volt, addig 2005-ben már 200, tette hozzá. Ennek megfelelően ugrásszerűn nőtt a természeti katasztrófák utáni segélyezésre fordított pénz is: 2006-ban 257 millió dollárt költöttek erre a célra, 2007-ben 808 millió dollárt, míg az idén eddig 961 millió dollárt.
A Nemzetközi Vörösk Kereszt és Vörös Félhold Szövetség főtitkára, Bekele Geleta sürgette a poznani konferenciát, hogy a majdani klímavédelmi egyezménybe vegyék bele e katasztrófák utáni segélyezés kérdését is. A klímaváltozás miatt gyakoribbak lesznek a szélsőséges időjárási jelenségek, vagyis gyakoribbak és nagyobbak lesznek a katasztrófák - húzta alá Geleta.
Jose Riera, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának vezető tanácsadója kiemelte, hogy ugrásszerűen fog nőni azoknak a száma, akik a klímaváltozás miatt kénytelenek lesznek elmenekülni lakóhelyükről. Egyes becslések szerint 2050-re 250 millió lesz a "klímamenekült", de más prognózisok szerint számuk akár az 1 milliárdot is elérheti.
A rovat további cikkei
- Négy cápa érkezett a Nyíregyházi Állatparkba
- Egy csók miatt vár börtönbüntetésre egy brit párra Dubajban
- Bahreini Nagydíj - ki volt a legjobb?
- Elszánt civilek segíthetnének egy felszámolt kutyamenhely lakóin
- Hivatalosan is bemutatták a korábban halottnak hitt elefántbébit
- Kaszás Attila színművész 50 éves lenne
- Bernardo Bertolucci filmrendező hetvenéves
- Somló: mentsük meg az Ifiparkot!
- Hetven éve halt meg a Nils Holgersson írója
- Döbbenet! Farkasok ették meg az élő nőt!








