Cikk továbbküldése e-mailben:

Ön neve:

Ön e-mail címe:

Címzett neve:

Címzett e-mail címe:

A "segítsd a rendőrség munkáját: add fel magad!" mondás cinikus ellenpárja is lehetne a mostani ügy. Mert ugyebár, ha nincs kit lecsukni, akkor a védőnek sem kell beleszakadni a fáradozásba. Akár jogszociológiai-kriminálpszichológiai szakdolgozatnak is hálás témája lehetne a nemrég olajra lépett M. Róbert ügyvédjének nyilatkozata. 

E sorok írója nem hivatásos törvényértelmező, ezért Lakatos Csilla szavainak paragrafus-szempontú minősítésére nem is vállalkozik. Viszont a morál és a józan ész szempontjából egyaránt kijelenthető: a TV2 műsorában elhangzott kijelentésével a szökésben lévő "gengszterséf" védője kívül helyezkedett a jogállamiság filozófiáján. 

"Ha már így döntött, addig semmilyen módon ne jöjjön vissza, illetőleg adja fel magát, ameddig jogerős ítélet nem fog születni, amit én körülbelül 3 évben prognosztizálok" - üzente ugyanis képviseltjének a tévéképernyőn át. 

                                                                                 *

Abban - gondolom - mindenki egyetért: a törvény előtti egyenlőség fontos garanciája, hogy a vádhatósággal ellentétes oldalon helyet foglaló ügyvéd minden büntetőeljárásban a jogszolgáltatás integráns, elidegeníthetetlen része legyen. Méghozzá az ügyészséggel azonos tárgyalótermi jogosítványokkal. Csakhogy ez a dolog nemcsak jogokkal, de kötelességekkel is jár. 

Amennyiben az ügyésztől elvárják, hogy ne lépjen ki a szakmai etika rendszer adta kereteiből (pl. "jogszerűen" akkor is bent tartson valakit előzetesben, ha tudja: jövőben sem lesz elég bizonyíték a vádemelésre, de abban reménykedik, hátha a börtön megtöri az általa szubjektíve sárosnak vélt gyanúsítottat), akkor ez fordítva is áll. 

Ha a vádló nem tarthatja fogva az állampolgárt csak azért, mivel ő a tények dacára is bűnösnek gondolja, akkor az ügyvéd sem buzdíthatja vagy biztathatja illegalitásban maradásra a büntetőeljárás alá vont vádlottat, akkor se, ha szerinte biztos, hogy ártatlan. Milyen üzenete van annak, hogy törvénytudó, jogvégzett ember arra inti a polgárt, hogy tessék csak nyugodtan szökésben lenni, aztán a jogerő után majd visszatérünk a kérdésre?

Persze nincsenek illúzióink. Olyan is gyakran megesik, hogy a könyvelő arról beszél az adózónak: ezt a tételt nyugodtan kifelejtheti a bevallásból, hisz úgysincs róla bizonyíték. Az is nyílt titok, hogy az ügyvédek jelentős hányada megfelelő díjazás fejében többre is hajlandó, mint amit hivatalosan és jogszerűen lehet.

Összebeszélés megakadályozása céljából egymástól elzárt bűntársak és/vagy családtagok között titkos leveleket börtönbe/börtönből ki- majd becsempészni, kreatív memóriájú alibi-tanúkat szerezni, illegális pénzt házkutatás elől a rendőrtekintetektől törvény által védett ügyvédi irodába menekíteni, visszadátumozott dokumentumokat szignálni, fiktív orvosi igazolást szerezni a bírósági tárgyalást időhúzással szabotálni akaró védencének, és a sor tetszés szerint folytatható. 

Ha az orvosok tetemes része paraszolvenciáért, a közhivatalnokok nem jelentéktelen létszámú kontingense kenőpénzért, munkaképes emberek hada rokkantnyugdíjért, feltétel nélküli segélyért, nem egy rendőr, ellenőr a félrenézés áraként szereplő jattért, pártpénztárnok a limitet túllépő kampánypénzért tartja a markát, ugyan mitől (és miért) legyen jobb az ügyvéd? Csak eddig legalább volt egy komoly gát. Az, hogy a fennforgást nem kiabálták bele a pofánkba. Céghelyiségek, irodák homályában intézték, bizonyára félve a lebukástól és - talán - kicsit szégyellve is magukat. 

Ahogy a közkórház sebésze sem üvölt élő adásban, mint egy transzba esett dervis, hogy kedves betegeim, aztán teletömött zsebbel jöjjenek ám, étkezési utalványt is elfogadok! Ugyebár papíron a hálapénz sem feltétlenül és mindig bűncselekmény, az ember mégsem büszke a betegnek és neki egyaránt megalázó borítékra. De úgy tűnik, új idők új dalnokai jönnek. 

                                                                                 *

Félreértés ne legyen: semmi gondom nincs az ügyvédséggel általában, pláne nem a tisztességes ügyvédekkel. Mi több: irracionális, teljesíthetetlen elvárásaim sincsenek velük szemben. A valóságban sem az átlagjogász, sem a sztárügyvéd nem Petrocelli, és nem is Patty Hewes. Vagyis nem olyan hős, aki csak és kizárólag (vagy túlnyomórészt) ártatlanokat véd, képvisel a hatalmasokkal, a gazdagokkal, az önkényeskedő, korrupt állammal szemben. A hús-vér ügyvéd nem is lehet az. Mert ha egyedül a tényleg vétleneket lenne hajlandó bíróságon reprezentálni, hamar felkopna az álla. 

Demokráciában is van hatósági atrocitás, túlkapás, műhiba nemegyszer, elég a móri ügyre vagy Pusoma Dénesre gondolni. De a büntetőbíróságra citált emberek elsöprő többsége de facto részben vagy egészben sáros. A kérdés csupán az, hogy de jure is sikerül-e korrektmód rábizonyítani. Ergo, a vádlottak oroszlánrészénél nem az eldöntendő dolog, hogy bűnösek-e, hanem az, hogy bűnösségüket méltányos, helyénvaló vagy tisztességtelen eszközökkel igazolhatja-e az állam? 

Bűnös embernek éppúgy kijár, hogy ne vessék alá önbíráskodásnak, kényszervallatásnak, jogsértő bizonyításnak, mint a tényleg ártatlannak. Ennek záloga csak a kompetens védelem lehet. Ráadásul minél több törvénytiprás van informálisan megengedve, elnézve a bűnözők tetteinek vizsgálatánál, annál nagyobb az esélye, hogy a kontrollálatlanul csapkodó gépszíj a rosszkor, rossz helyen lévő vétleneket is berántsa a justizmord fogaskerekei közé. 

Tarthatatlan morális fundamentalizmus pálcát törni a bűnöst védő ügyvéd fölött. Körülbelül olyan, mintha egy rákbeteg sorozatgyilkost meggyógyító orvost ítélnénk el. Edward Bennett Williams, a híres sztárügyvéd egyszer megunta, hogy sértegetik amiatt, mivel olyan ügyfelei vannak, mint az "alvilág miniszterelnökének" nevezett Frank Costello vagy Jimmy Hoffa. Hát oda nyilatkozott: "A tolvajok washingtoni lobbizójának hívnak, mert olyan embereket védek, mint Frank Costello. Az alkotmány hatodik módosítása mindenki számára garantálja a jogi képviseletet. Nem mondja azt, hogy mindenki számára, kivéve az olyan embereket, mint Frank Costello." (Carl Sifakis: Maffiaenciklopédia. Glória Press Kiadó, 2001. 342. o.) 

Mindez teljesen rendben van. Alvilági figura is kaphasson meg bármit, ami jogászi szem-szájnak ingere. De csak addig, míg betartja a jogszolgáltatás szabálykódexét. Az ügyvédi hatáskör (így pl. a titoktartás) értelemszerűen, evidens jelleggel kiterjed azon múltbéli bűncselekményre, amivel az illetőt vádolják. Viszont szükséges lenne úgy konfigurálni a paragrafusokat, hogy ne terjedjen ki azon cselekményekre, amelyeket a vádlott - rosszhiszeműséget tanúsítva - az ítélet meghozatalának vagy végrehajtásának illegitim akadályozására tesz. 

Vagyis: szigorúan tilos legyen ügyvédként a védencet menekülésre, elrejtőzésre, illegalitásban maradásra buzdítani, illegalitásban bujkáló körözöttel akárcsak indirekt módon cinkos kapcsolatot tartani, neki a pszichikai bűnsegédlet határát súroló üzeneteket küldeni. Hisz nem veheti-e nyílt biztatásnak, a dolog további űzésére való felbujtásnak, hogy az ügyvéd úgy, olyan stílusban beszélget a médián át ügyfelével, mintha a szökés a vádlott részéről egy természetes, kiváró pertaktikai húzásként is értelmezhető lehetne? 

Holott a törvény embere (akik közé az ügyvéd is sorolható) egyet tehet, ha folyamatban lévő jogszegéssel szembesül: annak azonnali befejezésére szólít fel. Ha tehát valamire jó a fenti ügy, akkor a lehetséges kiskapuk bedugaszolására biztosan. Ámbár a rögtönzött kamaraelnöki álláspontból túl kemény szankciók ígérete nemigen sejlik föl.