Pofon a bankvilágnak: a takarítók hasznosabbak, mint a bankárok
Egy kórházi takarító a fizetése értékének tízszeresét állítja elő, ha a társadalmi hasznosság szempontjából értékeljük a munkáját, míg egy bankár majdnem ennyibe kerül az adófizetőknek - derül ki egy brit gazdaságpolitikai intézet legújabb felméréséből.
Kapcsolódó cikkek
A New Economics Foundation most közölt tanulmánya szerint ugyanis a kórházi takarítók, a bölcsődei gondozók, óvónők, valamint a hulladék újrahasznosítók sokkal hasznosabbak a társadalomra, mint egy bankár vagy adószakértő, sőt utóbbiak egyenesen pénzébe kerülnek a többieknek - még ha ez az említettek fizetését tekintve éppen fordítottan arányos is.
Megkapják a magukét reklámcégek is
A tanulmány szerint ugyanis a bankvezetők nagyban felelőssé tehetők a gazdasági válságért, és azért, hogy hatalmas adófizetői pénzekkel kellett megmenteni egy csomó bankot a csődtől. Ugyanígy megkapják a magukét a reklámcégek vezetői, valamint az adószakértők is. Előbbiek azért, mert "felelősek azért a túlfogyasztást eredményező közhangulatért", ezen kívül "állandó elégedetlenséget keltenek", utóbbiak pedig, mert arra ösztönzik a kormányzatot, hogy csökkentse azt a pénzt, ami saját rendelkezésére áll.
Egy kórházi takarító sokkal hasznosabb a társadalomnak, mint egy bankár a tanulmány szerint
(Fotó: Magócsi Márton) |
Ezzel szemben a gyermekgondozók, a kórházi takarítók, vagy a szemét újrahasznosítók nettó jólét-teremtők a New Economics Foundation szerint. Az elemző intézet a ranglistát egy olyan új számítási módra alapozza, amely az egyes foglalkozások közösségi hasznát vizsgálja, a nettó profitábilátáson túl, miközben azt is számba veszi, mekkora környezeti terheléssel jár az adott munka végzése.
Az intézet hat foglalkozási ágat vizsgált meg részletesen. Íme a főbb megállapítások.
Bankvezetők:
Az évi 500 ezer, 8 millió font közötti fizetésük ellenére a legnagyobb bankok vezetői fizetésük minden egyes fontja után hét fontba kerülnek a társadalomnak. Annak ellenére, hogy általában jólét-növelő ágazatként tekintünk a bankszférára, a legnagyobb bankok vezetőinek komoly felelősségük van a globális gazdasági krízis kialakulásában. Fizetésük minden egyes fontjával hét fontnyi kárt okoznak.
Gyermekgondozók:
A gyermeknevelés a legfontosabb az adott család és a társadalom szempontjából is. A gyermekgondozók önmagukban is értékes szolgáltatást nyújtanak, de ezen kívül azzal is értéket teremtenek, hogy munkájuk révén a szülők is dolgozni tudnak. Minden font fizetésükért 9,50 fontnyi értéket teremtenek.
Kórházi takarítók:
Alapvető szerepük van az egészségügyi szolgáltatások színvonalának fenntartásában, így a fizetésük tízszeresét állítják elő a társadalmi hasznosság szempontjából.
A reklámcégek vezetői:
A reklámipar felelős azért a hangulatért, hogy csak a fogyasztás révén lehet boldog valaki, ezért minél több költésre, eladósodásra ösztönöz. "Kielégíthetetlen vágyakat, és ezzel elégedetlenséget kelt, az 50 ezertől 12 millió fontig terjedő csúcsfizetések minden egyes fontja 11 font értékű értéket rombol társadalmi szempontból."
Adószakértők:
Minden egyes font, amit az adószakértők segítségével valaki megtakarít, az állami támogatásoktól von el forrást. 75 ezer és 200 ezer font közötti fizetésük "ellenértékeként" az adószakértők 47 fontnyi társadalmi forrást vonnak el.
Hulladék újrahasznosítók:
A környezetvédelmi előnyök mellett munkájuk révén az újrahasznosítással is értéket teremtenek, így fizetésük minden egyes fontjáért 12-szeres mértékű társadalmi hasznot hoznak létre.
(Forrás: BBC)
Új komment szövege
A rovat további cikkei
- Adósságcsapda: még sok hiteles bedőlhet
- Orbán: "szó se róla, lesz még egy-két leminősítés"
- Csúszik a kormány: még homályos az egykulcsos szja
- Facebook-háború: hány milliárdot ér egy zseniális ötlet?
- Mostantól bármikor bíróság elé citálhatják az Orbán-kormányt
- A befektetők őszig már nem osztanak pofont Orbánéknak
- Kit szeretget meg Orbán Járai helyett? - Itt a válasz!
- "Magyarország fizetésképtelensége hirtelen újra témává vált"
- Vigyázat! Most nem érdemes albérletet keresni!
- Orbáni öngólok - a magyar kormányfőt ekézi a Financial Times












