Orbán, az állam és a piac
A szónok úgy tett, mintha a piac afféle gonosz mechanizmusként döntötte volna dugába az egyébként tőle függetlenül dolgozó, termelő, hasznukat és jólétüket saját eszközeikkel kereső tömegeket és döntéshozókat.
Egy ilyen értékelést ugyanis sok szempontból lehet értékelni, így értékelvek és gondolati tartalma szerint is. Az elnök szavai ugyanis minden másodlagos funkciójuk mellett mégiscsak valamilyen gondolkodásmódot fejeznek ki, valamilyen világképet, értelmezést sugallnak. A politikus is gondolkodó ember, még ha, mint maga a szónok meg is jegyezte, nem is filozófus.
A beszéd első harmada válságértelmezés volt. Válságértelmezésekből mostanában természetesen erős a fölhozatal, nagy a tolongás a piac kínálati oldalán, bár az áru jobbára a kínai piac ismérveire emlékeztet: sok kis stand, csiricsáré kirakat, egyforma minőség, s lényegében mindenütt ugyanazt kapja az ember. És a pénteki beszéd sem hozott újat. A szónok szerint véget ért egy korszak. Nos, lehet. Ám ő maga is jelezte: nem könnyű a váltást a változástól megkülönböztetni.
Persze egy jól ismert, Magyarország sorsát húsz éven át aktívan alakító, ugyanakkor magát újnak mutatni igyekvő vezetőnek egy változás korszakváltássá való stilizálása jelenti az igazi esélyt, ez világos. Kevésbé lehetne ilyen hatást kelteni azzal, hogy a válság pusztán a kapitalizmus szokásos üzemmenetének része, olyan hibás döntések eredője, amelyekből a döntéshozók, ha akarnak, tanulhatnak; s ez a kapitalizmus fölényét jelzi az olyan társadalmi-gazdasági-vallási elrendezésekkel szemben, amelyekben a válságból erőszak, háború, járvány, éhínség és zsarnokság lesz.
*
A beszédből jótékonyan hiányzott mindenféle új izmus meghirdetése, viszont kérdés, hogy a hallgatóság fejében milyen fogalmak rajzottak elő a piac egyébként elég kemény ostorozása hallatán.
Számomra a végképp összerakhatatlan részek közé tartozik, hogy a szónok egyfelől - helyesen - a válságot emberek helytelen, csak a rövid távú gyarapodást szem előtt tartó döntéseiből, nem pedig elvont struktúrákból vezette le. Ám egyrészt mégis úgy tett, mintha a piac afféle gonosz mechanizmusként döntötte volna dugába az egyébként tőle függetlenül dolgozó, termelő, hasznukat és jólétüket saját eszközeikkel kereső tömegeket és döntéshozókat (alternatív gonosz árnyak: a "reálgazdaságtól elszakadó" pénzvilág, a "nemzetközi pénzügyi rendszer", továbbá "a pénz", úgy általában - ezt a témát a szónok gyakorlott prédikátorokat megszégyenítő tehetséggel ecsetelte).
Másrészt azt sugallta, hogy elvileg létezhet egy olyan elrendezés, amely egyszer és mindenkorra lehetetlenné teszi majd a helytelen, hibás döntések meghozatalát.
Ez a skizofrénia türemkedett ki a beszéd második, végre Magyarországgal foglalkozó harmadában is (az utolsó harmad a szónok vezetői alkalmasságát és személyes elkötelezettségét volt hivatva bizonyítani, ennek értékelése nem ide tartozik). Igen éles szemű és helytálló megállapítása volt, hogy a magyar állam nemcsak pénzügyileg van csődben, hanem teljesítménye, munkájának hatásfoka is messze elmarad a tőle elvárttól, erre példának az egészségügy lett említve.
A szónok szerint eleget költünk erre a célra, ám siralmas eredménnyel (s a hálapénzt még hozzá sem adta). Egyetértek. Ám arról, hogy miképpen lehetne a pénz elköltésének hatékonyságát növelni, nem szólt. Az ember arra gondol, hogy jobb szervezés, optimálisabb erőforrás-allokáció, a beépített pazarlás fölszámolása és más hasonló, ezerszer bevált módszer jöhetne szóba, a kérdés csupán az, hogy állami, önkormányzati bürokraták, vagy különféle, adott esetben anyagi előnyökkel motivált menedzserek, vezetők, tulajdonosok fogják-e ezeket megbízhatóbban alkalmazni.
A beszéd azt sugalmazta, hogy az előbbiekre kell gondolnunk, csak egy új politikusi garnitúrára van szükség. Ez majd hatékonyabban fogja a magyar államot működtetni, azaz képes lesz megoldani olyan irányítási és motivációs problémákat, mint amilyenek "a piacot" válságba taszították. Hogy miért hisznek ebben oly sokan, mint a szónok is, számomra rejtély.
Természetesen elképzelhető egy jobban, professzionálisabban, erkölcsileg is magasabb szinten (kisebb korrupcióval) működő államapparátus, mint a mostani; amelyet egy gyakorlatilag tévedhetetlen, erkölcsileg makulátlan elit vezet, ám ennek valószínűsége semmivel sem nagyobb, mint annak, hogy a "piac" szereplői is "megjavulnak".
A konzervatív felfogás alapelve, hogy senki sem tévedhetetlen és korrumpálhatatlan, sem a bankár, sem a politikus; sem a hitelfölvevő, sem a hitelnyújtó; sem a menedzser, sem a bürokrata. Ezért ha a "piac" kudarcot vall, az szinte mindig együtt jár azzal, hogy az "állam" is kudarcot vallott és fordítva. Nincsen külön piac és külön állam, a megkülönböztetésnek abban az éles értelmében, ahogyan hallani szoktuk, s ahogyan azt a szocializmus egykori hivatásos reformerei is használták, s akiktől a szónok kissé sután igyekezett magát elhatárolni.
*
A politikus dolga természetesen éppen az, hogy az államot - mint szabályozót, mint tulajdonost és mint piaci szereplőt, például megrendelőt - minél jobban működtesse, de ő is hozott anyaggal, az adott ország gazdasági-morális alkotmánya által fölnevelt hivatalnokokkal dolgozik. Ugrásszerű minőségi javulásban reménykednie sem érdemes, ha a konzervativizmusnak igaza van, de egy-egy komoly válság elég erős impulzus lehet ahhoz, hogy a hibákból és tévedésekből tanulni tudó ember intellektuálisan és erkölcsileg is javítson magán.
A szónok a jelek szerint úgy gondolja, a válság üzenete az, hogy a bizonyos döntéshozók által okozott károkat a politikus dolga fölszámolni. A politikus ebben a modellben orvos, aki elvégzi a gyógyító munkát, majd előírja a páciensnek, hogy milyen életmódot kövessen. A valóságban a politikus nem, vagy nem csupán orvos, hanem maga is beteg, akinek elsősorban abban kell elöl járnia, hogy megmutatja, hogyan lehet meggyógyulni.
Ott lép, ahol léphet, ott cselekszik, ahol fölhatalmazása van cselekedni. S eközben még azt sem kell szégyellnie, ha maga is tanulja a gyógyulást. "A piac" ugyanis már javában "tanul". Nem nagyon van szükség bizonyos pénzügyi termékek "betiltására", mert ezek már meg is szűntek. Nincs rájuk kereslet.
Nem biztos, hogy szigorúbb állami ellenőrzésre van szükség a hitelnyújtáshoz, mert a bankok maguktól is óvatosabbak lettek. (Hozzáteszem, sok helyen a politikusok ma éppen amiatt panaszkodnak, hogy a bankok nem nyújtanak elég lelkesen hitelt, s így akadályozzák az azonnal, rövid távú föllendülést, ami a politikus érdeke, főleg, ha rövidesen választások lesznek: ki is akkor a rövid távú haszonmaximalizálás fő ösztönzője?)
Nem biztos, hogy a politikusnak kell az anyagi továbblépés irányát megtalálnia (ahogy a szónok utalt is rá, Kína például a régi recept szerint a fegyverkezésre fog most masszívan költeni), hiszen a magántőke már intenzíven keresi azokat az új lehetőségeket, amelyeket az éppen a válság által mozgásba hozott emberi innovációs képességek most teremtenek meg.
Ez utóbbiakra egyébként a szónok is hivatkozott. S ez a beszédnek kétségkívül egyik fontos erénye volt.
*
A politikus ugyanis a legnagyobb szolgálatot azzal teheti egy válság idején, ha a lehetőségek, a kitörési pontok keresését nem akadályozza, hanem elősegíti. Hatékonyabb, jobban működő, a versenyt még kevésbé akadályozó államot igyekszik alkotni, a fentiek értelmében nem túl magasra téve a lécet; s ha lehet, a hosszú távú gondolkodásnak és érdekfelmérésnek a számonkérését elsősorban önmagán s az általa közvetlenül irányított államon kezdve.
S hogy ezt hogyan kell csinálni - azt akár "a piactól" is megtanulhatja.
A szerző filozófus, a Közjó és Kapitalizmus Intézet ügyvivője
2009-03-15 19:52:10 - pipiske
orbán viki , pokorni , és a rogán. gyerekek ezekre az arcokra rá néz egy normális ember és....oa2009-03-10 12:36:46 - excopp
2009-03-09 18:16:06 - ben2- jól tettem, hogy végigolvastam a hozzáfűzött kommenteket;
- valami hasonlóra szerettem volna rámutatni, de így már csak annyit mondok: pompás, logikailag levezetett válasz - gratulálok!
2009-03-10 11:46:02 - PRDC
1. musket.Nagyon helyes, hog Orban 7 eve mast sem csinal, mint a kormanyt gyalulja. nezd, szerintem az mszmpnek nem lett volna szabad a pozicioit atmenteni. Ugyanis ezzel erdemesebb, felkeszultebb emberek elol foglalta el a lehetoseget, a toket es a poziciokat. Orban csak azt akarja kieroltetni ( nyilvan onos erdekbol ), hogy vegre az mszp elhuzzon a verbe.
nmecsek70 :
Termeszetesen Orbannak van programja, csak nem jon elo vele. Ugyanazt fogja csinalni, amit 2002 ig. Kozeposztaly helyzetbe hozasa, deprivaltaktol es nyugdijasoktol forraselvonas.
vegtere is ez a bokrosi ongondoskodassal kvardal. Bokrosban az nem szimpatikus, hogy tul nagy nala a szocialis elem. Magyarorszag nincs abban a helyzetben, hogy ilyen szoc. vedohalot es ujraelosztast csinaljon az aktivak es a termeles karara.
Sajnos a vita nem arrol szol, ami a lenyeg. T.i. hogy a vallalati szektor ( multik ) es a lakossag ( es KKV ) kozott paktum kell. Mert azt nem lehet, hogy mindig a lakossag viselje a terheket. A multiknak is be kellene mar szallni. Az lakossagi adoemelesekert cserebe p.l. a vallalati szferatol el lehet varni, hogy zaros idon belul hatekonysagaranyos bereket fizessen. ( P.l. ha M.o. teljesitmenye az EUs szint 60%a, akkor az atlagber miert csak az EUs atlag 35-40%-a ? )
2009-03-09 23:18:44 - blogen
musket, neked a Hazafias Népfront hiányzik, mint mindenkinek, aki kiejti a száján a borzalmas "egyetértésben" kifejezést. Az egyetlen ami különleges a mai magyar közállapotokban, hogy a kormány nem mondott le öt évvel ezelőtt, vagy legkésőbb három éve. Az egyetértés nem erény a politikában, ha a politikusok egy tetszőlegesen kiválasztott demokráciában egyetértenek valamiben az azt jelzi, hogy iszonyú nagy disznóságra vagy ostobaságra készülnek.2009-03-09 23:16:06 - musket
"Persze egy jól ismert, Magyarország sorsát húsz éven át aktívan alakító,..../ez az idézet/Szerintem itt, ebben a cikkben ez a legfontosabb mondat.
Akárhogy is nézzük, Orbán Viktor is húsz éve meghatározó szereplője a magyar politikának, és aktívan hozzájárult a mai magyarországon kialakult helyzethez.
Nem védek senkit, és nem támadok senkit.
A 2002 óta én az ellenzék tevékénységét egy szünni nem akaró kormányellenes, kormányt megbuktató igyeketnek látom.
Nem vétózom meg az erényeit , de nem helyeslem az elmúlt évek során tanusított magatartását.
A megvétózott eü. reformot, /népszavazás/pl. amit most számon kér az EU, a nevetséges óvódai színvonalon történő kivonulásokat, a pusztán bemondás alapján alapján kifizetett milliós nagyságrendű költségtérítéseket sem, /de ez nem egyedül az ellenzék hibája/.
A lényeg az, nagyon lehangoló, hogy olyan emberek, politikusok között kell majd megint választani, akik immár 20 éve közösen veszekedve, marakodva, vagy egyetértésben, de jól a béka se...e alá jutatták az országot. És ennek a felelőssége alól szerintem egyik sem bújhat ki azok közül, akik 20 éve meghatározó szerepet töltenek be, és jelentős hatalommal támogatottsággal rendelkeznek.
Még csak egyet nem értek, hogy más országokban miért képes az ellenzék, és a kormány közösen dolgozni az ország érdekéért, félre téve a személyes ellenérzéseket.
Mert nem hiszem azt, hogy azok az országok, akik most szépen leelőztek, sőt megvetnek bennünket, hogy azokban az országokban szereti az ellenzék a kormányt, vagy fordítva.
Szép példa egy választás elvesztése utáni korrekt viselkedésre az, ami most az USA-ban történt.
2009-03-09 23:00:21 - musket
"Persze egy jól ismert, Magyarország sorsát húsz éven át aktívan alakító,..../ez az idézet/Szerintem itt, ebben a cikkben ez a legfontosabb mondat.
Akárhogy is nézzük, Orbán Viktor is húsz éve meghatározó szereplője a magyar politikának, és aktívan hozzájárult a mai magyarországon kialakult helyzethez.
Nem védek senkit, és nem támadok senkit.
A 2002 óta én az ellenzék tevékénységét egy szünni nem akaró kormányellenes, kormányt megbuktató igyeketnek látom.
Nem vétózom meg az erényeit , de nem helyeslem az elmúlt évek során tanusított magatartását.
A megvétózott eü. reformot, /népszavazás/pl. amit most számon kér az EU, a nevetséges óvódai színvonalon történő kivonulásokat, a pusztán bemondás alapján alapján kifizetett milliós nagyságrendű költségtérítéseket sem, /de ez nem egyedül az ellenzék hibája/.
A lényeg az, nagyon lehangoló, hogy olyan emberek, politikusok között kell majd megint választani, akik immár 20 éve közösen veszekedve, marakodva, vagy egyetértésben, de jól a béka se...e alá jutatták az országot. És ennek a felelőssége alól szerintem egyik sem bújhat ki azok közül, akik 20 éve meghatározó szerepet töltenek be, és jelentős hatalommal támogatottsággal rendelkeznek.
Még csak egyet nem értek, hogy más országokban miért képes az ellenzék, és a kormány közösen dolgozni az ország érdekéért, félre téve a személyes ellenérzéseket.
Mert nem hiszem azt, hogy azok az országok, akik most szépen leelőztek, sőt megvetnek bennünket, hogy azokban az országokban szereti az ellenzék a kormányt, vagy fordítva.
Szép példa egy választás elvesztése utáni korrekt viselkedésre az, ami most az USA-ban történt.
2009-03-09 20:29:32 - pipiske
orbán viki egyhez ért csak. manipulálni és uszitani a sok fantáziátlan taho hiveit. ettől már okádni lehet abban az országban.2009-03-09 18:16:06 - ben2
Nemecsek70:Nem tartod megmosolyogtatónak, hogy a baloldal egyszerre tiltakozik az előrehozott választások ellen és követel az ellenzéktől részletes választási programot?
Nem ellentmondásos ez kissé?
Vajon mikor esedékes egy ellenzéki pártnak előállnia saját, részletes programjával? Ha kiírják a választásokat, vagy ha a kormánypárt híveinek nincs jobb ötlete, mint hogy számon kérjék rajta jóval a választások előtt?
Érdekes módon 1998 és 2002 között senki sem kért számon az ellenzéken alternatív cselekvési tervet.
Ennek több oka lehetett:
1. a polgári kormány nem vitte csődbe az országot, így senki sem érezte szükségét, hogy minél előbb a kormányétól eltérő programja legyen az országnak
2. a polgári kormánynak volt konzisztens és működő programja, nem álltak elő hetente néhányszáz lépéssel, légből kapott ötletekkel, hagymázas víziókkal, majd később azok totális ellenkezőjével a napi politikai túlélés érdekében. Emiatt aztán sem bennük, sem másban nem merült fel annak igénye, hogy mások mondják meg, hogy mit is kellene tenniük.
3. a polgári kormány (milyen meglepő) kormányzott és nem az ellenzék ellenzékét játszotta, így nem volt szüksége szellemi munícióra a másik oldaltól, hogy azzal szemben határozza meg önmagát.
Nem tartod megmosolyogtatónak, hogy a balos vezérdrukkereknek nem maradt mára más mondanivalójuk, mint hogy álszent módon - mint önálló gondolatukat - mantrázzák a Gyurcsány stáb - meglehetősen béna - hecckampányát?
2009-03-09 16:28:58 - blogen
A mostani kormány nem tesz semmit, szal bármit is tenne Orbán helyette az valami lenne. Bokrost tudjuk mit tenne, számtalan cikkben leírta már a véleményét a köztársaság intézményeiről, ez úgy kétharmad részben megegyezik azzal, amit az elmúlt fél évben a FIDESZ bedobott a köztudatba a közigazgatás átszabásától a termelő tevékenység jutalmazásáig a jelenlegi fosztogató és osztogató rendszer helyett. Szal nincs homály a FIDESZ jövőbeni programja felől, épp az a baj vele, hogy a FIDESZ programja egy alapvetően szocialista program, amit akár Bokros Lajos is írhatott volna és nem egy szabadpiacra építő konzervatív program.2009-03-09 16:23:29 - nemecsek70
Viktor megint sok szépet mondott, amit a távoli hívei és a meghívott lelkesültek csillogó szemmel fogadtak. Nem zavarja őket, hogy egyetlen konkrét tervet, ötletet sem mondott arra, hogy az ő kormánya mit tenne a mostani kormányhoz, Bokroshoz, a Reformszövetséghez, ill. az EU és a világ válságkezelőihez képest. Obamával példálózni egy olyan szónoknak, aki Obama ellenfelének választási kampányából tanult nemrég, hát eléggé megmosolyogtató.2009-03-09 15:41:57 - zoli28
bazsa: Nem látom az inkonzisztenciát. OV azt mondja, hogy a piacgazdasággal önmagában nincs baj, csak azzal, hogy a nemzetállamok teljesen szabadjára engedték a piaci mechanizmusokat, és lemondtak a szabályozó funkciójukról.Egyszerűen azt az igényt fogalmazza meg, hogy teljes mértékben még sem szabad a piacokat állami kontroll nélkül hagyni.
Nem kötelezi el magát sem az állam, sem a piac mindenhatósága mellett.
Persze rosszindulattal ezt is bele lehet magyarázni a mondandójába.
2009-03-09 14:49:49 - blogen
Mielőtt nagyon belemelegednél bazsa Orbán rosszul tudja, vagy hazudja. Az egész válság úgy indult, hogy majdnem bedőlt az USA jelzálogpiacának 70%-t birtokló két nagy félállami óriás, a Fannie Mae és a Freddie Mac a többi bankkal együtt. Hogy miért? Mert ha hazai érdekeket nézték a globális kapitalizmus könyörtelen érdekeivel szemben, mert szociális szempontok szerint hiteleztek, egyfajta verseny zajlott az USA-ban, hogy ki tudja minnél inkább helyzetbe hozni a szegényebb sorsú családokat, nyugdíjasokat, hogy szolgáltatásokat tudjanak ígénybe venni, vásárolhassanak. Ráadásul erre törvények is kényszerítették a bankokat, tehát nem tagadhatták meg s hitelt a szegényektől, színesbőrűektől, és más pozitívan diszkriminált kissebbségektől, mert az rasszizmus lett volna.Így keletkeztek a manapság sokat idézet "mérgező hitelek", ezek az emberek ugyanis, ezek a családok, szegények, nem tudták visszafizetni a hiteleket, amiket csak azért kaphattak meg, mert az állam garantálta a két óriáson keresztül, hogy azok a hitelek vissza lesznek fizetve, ha másképp nem, hát közpénzből vagy éppen súlyos kártérítési pénzekkel fenyegetett volna, rasszizmus vádja miatt, ha megtagadják a hitelt a gazdag fehérekkel azonos feltételekkel a szegény feketétől. A válság a protekcionizmus bukása, annak a szemléletlnek a bukása, hogy a kapitalizmust minimális szabályozáson túl korlátozni kell, mit több egyáltalán súlyos következmények nélkül lehet.
Namost erre mit mond, vagy hazudik a hülye Orbán:
"A világban most az a verseny zajlik, ki tudja jobban és gyorsabban átszervezni a vállalatait, újraszabályozni a bankjait, fenntartani az életszínvonalat, megőrizni a munkahelyeket, abba a helyzetbe hozni a családokat és a nyugdíjasokat, hogy szolgáltatásokat tudjanak igénybe venni, és vásárolhassanak. Csakhogy a reménytelenség emberei erről a világszerte elterjedt válságkezelésről nem vesznek tudomást."
Tűz van és Orbán benzineskannákat lóbálva lohol a tűz felé és minden jel arra utal, hogy komolyan gondolja a debil, hogy a valóságról tudomást se vevő Obamai politikát folytat majd, amely politikára csak a szuperhatalom USA-nak van elpazarolható pénze és nem az államcsőd szélén tántorgó szerencsétlen Magyarországnak. Én nem hiszek a Reakciós optimistáknak, hogy Orbán csak hazudik. Ezt a szar szocializmust olyan régóta hazudja, hogy majd minden balos híve, szinte az egész pártja tapsol ennek, ezt akarja. Nem fogja tudni szép csöndben elfelejteni a választások után, hogy ő Kádár János reinkarnációja és a szocializmus atyja, ezt számon fogják kérni rajta és ha Orbán nem kőszoci lesz, akkor a sajátjai fognak kihátrálni mögülle és néhány hét alatt úgy jár, mint Gyurcsány, amikor kiderült, hogy nem tud fenntartható jólétet hazudni tovább.
Magyarországot, akárcsak az USA-t a globális kapitalizmus korlátozása taszította válságba. A kapitalizmus szabadjára eresztése nélkül nincs kiút.
2009-03-09 13:01:27 - bazsa
Zoli28: mondandóm lényege az inkonzisztencia felrovása. Az Ön által idézett helyet én is idézem. Ön viszont nem idézi a BESZÉDből az alábbiakat: „A most lehanyatló gazdasági rendszer egész egyszerűen kinőtte, szétfeszítette saját kereteit, saját eszközeit, saját alapvetését és ezért vált működésképtelenné.” – „A válság azért szélesedett ki, mert az államok elengedték a bankok, a tőzsdék és pénzvilág kezeit, lemondtak a pénzteremtés ellenőrzéséről, a pénz pedig kibújt nemzetállami kerete közül, globális pénzpiaccá alakult, majd immáron állami ellenőrzés nélkül féktelen pénzteremtésbe kezdett.” – „eszét vesztett kapitalizmus” – „fékevesztett piac” – „A pénz egész egyszerűen legyűrte az államot, a közgondolkodást és legyűrte a politikát is. A pénzvilág elfogadtatott velünk egy hibás sorrendet…”Ennyi.
2009-03-09 11:52:31 - PRDC
"versenyt még kevésbé akadályozó államot igyekszik alkotni, a fentiek értelmében nem túl magasra téve a lécet"Ugy latszik, a szerzonek meg nem esett le az, hogy (a) a "versenyt" ma nem az Adam Smith-i ertelemben kell erteni, hanem abban, hogy egyes csoportok ( az ellenorzes hianya miatt ) az eroforrasokat monopolizaljak es ezaltal sajat egyeni hasznukat novelik (b) az egyeni haszon maximalizalas nem mindig jar egyutt a kozosseg hasznanak maximalizalasaval. Sot.
Nem kell messzire menni, itt a penzugyi valsag. a szerzo is epp oly jol tudja mint en, hogy igen konnyu olyan szarmazekos termekekbol allo strukturakat letrehozni, amelyek az elso ket evben ertekesek, utana viszont " utanam az ozonviz". Az ozonviz tipikusan akkor kovetkezik be, amikor a strukturat letrehozo mar ket bankkal odebb allt, miutan felvette a bonuszt.
lehet ezt ? Termeszetesen igen, hiszen OTC szarmazekos termekek ugyeben a bankfelugyeleti kontroll nem tul szigoru. Karos ez ? Igen, mert a banknak ott van a pozicioja, amit menedzselni kell.
( Termeszetesen beszelhetnenk a termekellenorzes es a kockazatkezeles szereperol. ezeket azonban a bankokban szukseges rossznak, koltseghelynak veszik. Holott ugye ... )
Nyilvanvaloan a nagy es szabalyozatlan tokeattetel ( amelyet a szabad piac lehetove tett, mint latjuk )veszelyes es mint ilyen, karos. Ez az ellenorzes szigoritasa iranyaba mutat, amely nyilvanvaloan korlatozza a szabad piacot ( de a varsenyt nem feltetlenul ! ).
2009-03-09 10:52:30 - zoli28
Tisztelt Szerző! Nekem úgy tűnik, hogy OV kimondottan tagadta azt az elméletet, amit Ön ebben a cikkben a szájába adott.2009-03-09 10:50:30 - zoli28
Tisztelt Szerző! Nekem úgy tűnik, hogy OV kimondottan tagadta azt az elméletet, amit Ön ebben a cikkben a szájába adott.2009-03-09 10:46:21 - zoli28
Balázs Zoltán: "A szónok úgy tett, mintha a piac afféle gonosz mechanizmusként döntötte volna dugába az egyébként tőle függetlenül dolgozó, termelő, hasznukat és jólétüket saját eszközeikkel kereső tömegeket és döntéshozókat."OV: "nem a bankrendszer, nem rejtélyes piaci törvényszerűségek, nem személytelen piaci erők okozták a válságot, hanem konkrét bankárok, konkrét brókerek, hitelezők, pénzügyi tanácsadók, hitelminősítők, nekik falazó politikusok és szakértők, és persze a hitelt felvevők"
http://orbanviktor.hu/beszedek_list.php?item=70
Új komment szövege










