Offshore-vádak: cáfol a BKV-vezér
Kocsis István szerint se neki, se feleségének nincs offshore cége és jogi úton kéri az ügy tisztázását.
Az index.hu internetes portálon hétfőn megjelentek szerint Mrs. Istvan Kocsis a tulajdonosa annak a brit bejegyzésű, offshore hátterű Jadran Investments Limited nevű cégnek, amely mintegy egymilliárd forintért adott bérbe egy horvátországi szállodát az MVM egyik leányvállalatának, de szerződésbontás után nem fizette vissza a bérleti díjat. A Jadran Investments Limited honlapja szerint a cég székhelye Észtországban van. "Sem nekem, sem a feleségemnek nincs semmilyen offshore cége, és jogi úton kérem ennek tisztázását" - mondta hétfőn Kocsis István.
Az állami tulajdonú energetikai társaság április 9-én jelentette be: az MVM igazgatósága április 8-i ülésén tudomásul vette és megerősítette a társaság felügyelő bizottságának április 6-i ülésén hozott döntését, miszerint az MVM korábbi vezetésének időszakában kötött, a nyilvánosság előtt is széles körben ismertté vált kétes ügyletek miatt a polgári peres, illetve fegyelmi eljárások mellett, nyomozást is kezdeményez ismeretlen tettes ellen.
Az MVM eddig nem cáfolta az index.hu értesüléseit, amit "Óriáspanama vagy elúszott lehetőség az MVM-ügy?" címen foglalt össze június 19-én. Az index.hu emlékeztet arra, hogy az MVM csoport tagvállalatainál és magánál az anyacégnél nagy értékű, befektetési, tanácsadói és kölcsön tranzakciókat vizsgáltak. A hírportálnak az ügyben érdekelt offshore cégeket képviselő Szász András úgy érvelt: a magyar államot hosszú távon sok milliárd forint kár érte amiatt, hogy a 2008 nyarán történt vezetőváltás után az új menedzsment visszatáncolt a már előkészített befektetésektől.
A portál június 19-én közölte azt a jelentést, amit egy jó nevű nemzetközi ügyvédi iroda készített az MVM adatszobájában fellelt adatok alapján. A vizsgált tranzakciók: a ciprusi bejegyzésű Aquifex Limited-nél 6,35 millió euró befektetés, az olaszországi Decotra S.R.L. részére nyújtott 2 millió eurós kölcsön, az ibizai Puerto S.R.L. számára folyósított 460 ezer eurós előleg, az osztrák EPIC Financial Consulting GmbH 175 ezer eurós és további euró milliókat kilátásba helyező tanácsadói szerződése, a horvátországi NIKER d.o.o. számára szállodabérletként átutalt 4,3 millió eurós kölcsön, az osztrák Meinl Bank 480 ezer eurós tanácsadási díja, valamint a Kárpát Energo Zrt. által a luxemburgi Power Investments International II. s.á.r.l. nevű cégnek adott 32,5 millió eurós kölcsön, illetve a Kárpát Energo Power Investments II. részvényjegyzése.
A magyarországi ügyek közül az ügyvédek a következő ügyeket vizsgálták: a Kárpát Energo Zrt. által folyósított 12,3 millió eurós előleg, a Paksi Atomerőműnek a Villkesz Kft.-vel kötött 3,3 millió forint értékű beruházási szerződése, a Paksi Atomerőmű és az Esplanade Hungary Tanácsadó Kft. 40 millió forintos tanácsadói szerződése, a Nád MPS-H Kft. 23 milliárd forintos kártérítési követelése és a Paksi Atomerőmű által az Aquifex Limited részére kibocsátott váltó.
A rovat további cikkei
- Petesejt-kereskedelem: lejárató kampány vagy bűncselekmény?
- "Körülmetélést" kínál, de nem csonkít a soproni klinika
- Demszky kiáll Mesterházy mellett, akinek rendkívül magas a vérnyomása
- Élet az előzetesben: szeretné tudni, milyen most Mesterházy Ernőnek?
- Havazás: járhatatlan utak, járó vonatok (Galéria)
- Ez volt a hét, képekben
- Bokros: kisebb bürokrácia, alacsonyabb adók és kevesebb rászoruló kell nekünk
- Hó alatt az ország: késnek a vonatok, az utakon nincs nagy gond
- Ne legyen rákos 51.-ként! Spórolás, vagy embertelenség?
- Autós üldözés, békaügetés - kampányol a Fidesz és a Jobbik









