Nincs túlélője a pakisztáni légi katasztrófának (Galéria)
A legfrissebb hírek szerint 152-en utaztak a személyzettel együtt a szerdán, Pakisztánban lezuhant repülőgépen, és a szerencsétlenségben mindenki meghalt. Az Airblue pakisztáni magán-légitársaság Airbus 321-as gépe hivatalos közlés szerint Iszlámábád mellett, egy fákkal benőtt dombnak ütközött, egyelőre ismeretlen okból.
A katasztrófa után ellentmondásos hírek jelentek meg arról, hogy hányan voltak a gépen. A pakisztáni polgári légügyi hatóság 152-ről beszélt, a rendőrség 149-ről, a légitársaság pedig 150-ről. Az első jelentések még arról szóltak, hogy néhányan túlélhették a szerencsétlenséget.
Nézze meg a képgalériát! (Fotók: MTI/AP)
A 202-es járaton külföldiek is utaztak
|
A polgári légügyi hatóság azt közölte, hogy nem tudják, mitől zuhant le a gép, semmit nem zárnak ki, beleértve a merényletet. Ugyanakkor azt nem közölték, hogy bármi terrortámadásra utalna. "Az irányító toronnyal folytatott utolsó beszélgetésben a pilóta megkapta az egyértelmű leszállási engedélyt, és a gép normálisan kezdte meg az ereszkedési manővert, majd lezuhant "- mondta a hatóság helyettes igazgatója.
A mentőosztagok egyik vezetője a belügyminiszter szavait megerősítve azt mondta, hogy hosszú ideig kiabáltak a helyszínen, hátha valamit hallanak, ami arra utalna, hogy van túlélő, de semmi nem történt. Az Airblue szóvivője azt közölte, hogy "semmiféle műszaki hiba nem volt a tíz ves gépen, ami viszonylag újnak számít.". Az európai Airbus már bejelentette, hogy kész segítséget nyújtani a vizsgálatban. A pakisztáni kormány nemzeti gyásznapot hirdetett.
A rovat további cikkei
- Obama reformokat tervez háborúk helyett
- Száz év múlva a müezzinek hangjára kelnek a németek?
- Ámokfutás Pozsonyban: nyolcan belehaltak az utcai lövöldözésbe
- Bestiális mészárlás, rejtélyes eltűnések - mexikói hétköznapok a drogháború árnyékában
- Amin Soros és XVI. Benedek is kiakadt: világbotrány lett Sarkozy roma-ellenes hadjáratából
- 30 éve hekkelték meg kikötői munkások a Szovjet Birodalmat
- Négy éve büntetlenek Malina Hedvig támadói
- Békés atomcélok vagy erősödő fegyverarzenál?
- Elmaradt a botrány - magyar nap Sanghajban (Galériával)
- Egy egész országot dönthet be az óriási piramisjáték










