Nincs apelláta: nem lesz ingyen sör
Az Alkotmánybíróság kedden helybenhagyta az Országos Választási Bizottság határozatát, amellyel elutasította az ingyen sörrel kapcsolatos népszavazási kezdeményezést.
Sereg András hozzátette: két alkotmánybíró párhuzamos indoklást csatolt a döntéshez. Kiss László alkotmánybíró rosszhiszeműségre hivatkozva azt írta: nem állt volna távol tőle, ha az Ab eljárási költségeit kifizettették volna az indítványozóval. Az OVB november 22-én tagadta meg az ingyen sör mérésére vonatkozó népszavazási kezdeményezés hitelesítését.
"Egyetért-e azzal, hogy vendéglátó üzletek vendégeinek a sörért ne kelljen fizetniük?" – állt egy magánszemély, K. Károly által benyújtott kérdőíven.
Az OVB egyhangúlag meghozott határozatában azzal indokolta a hitelesítés megtagadását, hogy a kezdeményezés hatályos nemzetközi szerződéseket, valamint az alkotmányt is sérti. A testület tagjai szerint a kérdés "piactorzító felvetés", és a piacgazdasággal is ellentétes.
Az OVB határozata ellen az Alkotmánybírósághoz fordult a beadványozó, és a kifogást a választási eljárásról szóló törvény értelmében a testület soron kívül tárgyalta.
Az Ab döntésében megállapította, hogy a kérdés nem felel meg a jogalkotói egyértelműség követelményének – ismertette a testület döntését Sereg András. Hozzátette: nem világos, hogy eredményes népszavazás esetén az Országgyűlést milyen jogalkotási kötelezettség terhelte volna, és az sem, hogy milyen forrásból kellett volna biztosítani a vendéglátóüzletekben a sört.
Az alkotmánybírák leszögezték: alapvető követelmény, hogy a választópolgárok a kérdés megválaszolásának lehetséges következményeit világosan lássák.
A testület határozatában rögzítette azt is, hogy "a jövőben az egyértelműség részének tekinti azt is, hogy a népszavazási kérdésben foglalt döntési kötelezettség ne legyen kivitelezhetetlen, végrehajthatatlan, következményeiben kiszámíthatatlan".
A határozathoz Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolást fűzött, amelyhez Lenkovics Barnabás is csatlakozott. A párhuzamos indoklásban Kiss László azt írta: "ha valamely indítványozó olyan kérdés hitelesítését kéri, amely az állam alkotmányos szerveinek munkáját (és a népszavazás intézményét) nyilvánvalóan eltéríti azok alkotmányos, rendeltetésszerű gyakorlásától, úgy megállapítható az indítványozó rosszhiszeműsége".
A kérdést benyújtó magánszemély további három kérdést tartalmazó aláírásgyűjtó ívet nyújtott be még az ősszel az OVB-hez, amelyek hitelesítését a testület ugyancsak megtagadta.
A magánszemély arra is választ akart kapni: a választók egyetértenek-e azzal, hogy minden vendéglátó üzlet állami vagy önkormányzati tulajdonban legyen, azokban ne kelljen belépődíjat fizetni, valamint sört csak kocsmákban lehessen árusítani. Sereg András tájékoztatása szerint ezekben az esetekben a beadványozó az elutasított határozatok miatt nem fordult az Alkotmánybírósághoz. (MTI)
A rovat további cikkei
- Orkán erejű szélben, kampányrendezvényekkel ünnepelhetünk idén
- Lászlók kampányoltak - ez volt a hét képekben
- Célegyenesben: egy hónap múlva választunk
- MDF: mégiscsak lesz budapesti lista?
- Hagyó "Parizer" Miklós után Demszky Gábor is belekeveredett a BKV-ügybe?
- Megszegi-e utolsó ígéretei egyikét Bajnai Gordon?
- Rejtő Jenő nem halt meg: a Közép-Afrikai Köztársaság EU-hoz delegált nagykövete a gyanúsított MSZP-s
- Kádár-korszakot ígér a Fidesz programja, minden mást homályban tart
- Fordulat: nem ad hitelt az MFB a Balatonring-beruházásra
- Balatonring: nincs előrelépés az MFB-hitel ügyében









