Netes pletykából tudta meg Pécs buszparkja elbukását
Pár netes kommentből derült ki Pécs önkormányzata számára, hogy már nem rendelkezik tömegközlekedési cége buszparkjával, miután a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK Zrt.) kisebbségi tulajdonosa fű alatt túladott azokon. A pécsi tömegközlekedés tavaly őszi részleges magánkézbe adása jelen állás szerint méretes buktának tűnik.
Kapcsolódó cikkek
Egy kevésbé sikeres magánosítás
A nem mindennapi történet múlt ősszel kezdődött, a PK Zrt. részleges privatizálásával. Ahogy arról annak idején beszámoltunk, az akkor még szocialista vezetésű önkormányzat nagy reményekkel vágott bele a magánkézbe adásba, ettől remélte ugyanis, hogy a tömegközlekedés üzemeltetésének terhei lekerülnek a város válláról, és lehetősége nyílik a város buszparkjának fejlesztésére, amire akkor már évek óta nem volt lehetőség a szükséges források hiányában.
Az egy névegyezés miatt Széles Gáborral is összefüggésbe hozott Hungarian Bus Zrt. által létrehozott Mecsekbusz Kft. végül 49 százalékos tulajdonrészt szerzett a PK Zrt.-ben, és emellett megkapta a menedzsmentjogokat is - amiket a jelek szerint gyökeresen eltérően értelmezett a magánbefektető és az önkormányzat. Magát a tranzakciót az akkori jobboldali ellenzék is támogatta, és részt is vett a szerződés kidolgozásában.
A lassan egy éve történt részleges privatizáció már a mostani buszgate előtt sem bizonyult sikertörténetnek. Bár a magánbefektetőtől a szolgáltatás színvonalának javulását és a buszpark fejlesztését várták, egyelőre egyik sem valósult meg, ezzel szemben tavasszal nagy felhördülést keltett a baranyai megyeszékhelyen, amikor a bliccelések visszaszorítása érdekében bevezett új rendszerben minden egyes megállónál csak az első ajtón lehetett felszállni.
Első ajtós felszállás, most már magánkézben lévő buszba (Fotó: MTI)
|
Bár a megoldás célja nem volt vitatható, a megvalósítás annál inkább: a megállókban töltött plusz idő miatt a járatok közlekedése kiszámíthatatlanná vált, olyannyira, hogy május végén már tüntetést is tartottak a városháza előtt az új közlekedési rend miatt. Nem lett semmi a géppark megújításából sem. Bár a szerződés megkötésekor a Mecsekbusz még azt vállalta, hogy év végéig tíz év alá szorítja az elöregedő pécsi buszpark átlagéletkorát, június elején már azzal keresték meg az új városvezetést, hogy tekintettel a válság hatásaira, tolják ki egy évvel ezt a határidőt.
Mese a valahai buszokról
Ebben a feszült helyzetben robbant bombaként a buszok rejtett eladásának ügye, amelyet először egy kommentelő hozott nyilvánosságra egy pécsi online újságon. Ezen a nyomon indult el a Dunántúli Napló újságírója, és kiderült, hogy nem egyszerű netes pletykáról van szó; bár a buszokat nem öt forintért értékesítették, ahogy arról az első hírek szóltak, hanem darabonként 12,8 millióért, a lényeg az, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő buszpark magánkézbe vándorolt.
A járműveket a részben a PK Zrt. által egymillió forintos tőkével létrehozott Busrent Kft. vásárolta meg 2,2 milliárd forintért, és tőle azonnal vissza is bérelte a PK Zrt. 2 milliárd forintért tízéves időtávra. A Busrent emellett a szervizelést is elvállalta. A Mecsekbusz indoklása szerint az üzlet révén a PK Zrt. működése költséghatékonyabb lehet, ám mindez nem változtat azon, hogy önkormányzati vagyon került át magánkézbe úgy, hogy arról a tulajdonosnak tudomása sem volt.
Az ügyletről "pletykákból" értesülő városvezetés ezek után azonnali vizsgálatot kezdeményezett. Az egybehangzó vélekedés szerint magára az ügyletre sor sem kerülhetett volna, ugyanis a pécsi vagyonkezelő és a Mecsekbusz közti szindikátusi szerződés értelmében minden 100 millió forintos értékhatárt meghaladó ügyben a PK Zrt. közgyűlése jogosult a döntésre, ahol a város delegáltjai többségben vannak.
"Nem ilyen egyszerű"
Jáhn Péter, a Mecsekbusz képviselője szerint a helyzet nem ennyire egyszerű, ugyanis a buszok egyenkénti vételára nem érte el ezt a limitet, így nem volt bejelentési kötelezettségük a vállalat küzgyűlése felé. Mindezzel messzemenőkig nem ért egyet Tóth Bertalan, aki annak idején alpolgármesterként felügyelte az ügyletet; a szocialista politikus szerint a 100 milliós értékhatár kitétel épp a hasonló akciók megakadályozására került a szerződésbe, mégpedig a fideszes Nagy Csaba kezdeményezésére, aki újdonsült illetékes alpolgármesterként azonnal a mély vízbe került ezzel az üggyel.
Tóth szerint akár még az is elképzelhető, hogy a PK Zrt. menedzsmentje meg tudta volna indokolni a közgyűlés előtt a tranzakció jogosultságát, ám a kerülő úton átvitt buszeladásnak igencsak rossz üzenete van, főleg annak fényében, hogy a város hosszú távú együttműködést tervezett a Mecsekbusszal, aminek viszont feltétele lenne a kölcsönös bizalom. Információink szerint egyébként az akciónak voltak közvetett előjelei: 2008 késő őszén a PK Zrt. közgyűlésén bejelentették a Busrent Kft. létrehozását, ám arról, hogy az új cég mivel is foglalkozna, semmilyen információ nem hangzott el.
Az ügyben a következő forduló hétfőn várható, amikor összeül a PK Zrt. felügyelőbizottsága és áttekinti a kialakult helyzetet. Jáhn tájékoztatása szerint ekkor indulnak meg a tárgyalások a Mecsekbusz és az önkormányzat között is; jelen állás szerint a város vagyonkezelője a szerződés bírósági megtámadásán dolgozik.
Új komment szövege
A rovat további cikkei
- A patkó után az interneten is üti a Fideszt a Jobbik
- Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
- Karikás ostorral osztották volna egymást a képviselők
- 131 millió, közbeszerzés nélkül, tanulmányokra - feljelenthetik a kormánycéget
- A "Fidesz bosszújától" félt a szocik lehetséges jelöltje Budapesten
- Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
- TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg
- "A szegénység nem ment fel senkit" - Lázár kitart a szégyenlista mellett
- Nem árulja el a kormány, mi a baj Feriheggyel
- Az Orbán-kormány pontot tehet az otthonszülés-vita végére












