Németh Miklós megtarthatja a szovjet tárgyalások jegyzőkönyv-másolatait
Nem kell kiadnia Németh Miklós volt miniszterelnöknek a nála lévő iratmásolatokat - mondta ki a Kende Péter közíró által indított polgári perben kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Kende Péter szerint az 1989. március 3-ai Gorbacsov-Németh Miklós tárgyalás jegyzőkönyvében, valamint a Németh Miklós és Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnök levélváltásban szó van többek között a szovjet csapatkivonásról, a Magyarországon tárolt szovjet atomfegyverekről. Az iratokra Oplatka András Svájcban élő történész Egy döntés története című, az 1989-es eseményeket, elsősorban a határnyitást feldolgozó könyvében hivatkozik, azzal, hogy azokat Németh Miklós magánarchívumából ismerhette meg.
A keddi tárgyaláson a volt miniszterelnök jogi képviselője elmondta, hogy ügyfele minden eredeti iratot szabályszerűen leadott, amikor hivatalától megvált, nála csupán másolatok vannak. Az alperes ügyvédje szerint az eredeti iratok a Miniszterelnöki Hivatal, a Külügyminisztérium, illetve a Honvédelmi Minisztérium irattáraiban vannak.
A felperes ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy ott nem kereste az iratokat, csak a Magyar Országos Levéltárban, mert szerinte ott kell lenniük. A volt miniszterelnök ügyvédje kiemelte: a törvény szerint csak az adatkezelőtől lehet kérni az iratok kiadását, ügyfele pedig nem tekinthető annak.
A Kende Péter iratok kiadására vonatkozó keresetét elutasító elsőfokú ítélet szóbeli indoklásában a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája osztotta azt az alperesi érvelést, hogy a másolatokat birtokló miniszterelnök nem irat-, illetve adatkezelő. Ugyanakkor a bíró nyomatékosan hangsúlyozta azt is, hogy a tudományos kutatás szabadsága alkotmányban garantált jog, s mivel a perbeli iratok összefüggnek a magyar történelem fontos kérdéseivel, ezért azoknak - a hatályos szabályozásnak megfelelő feltételek mellett - a közfeladatot ellátó adatkezelőknél, az irattárakban megismerhetőknek kell lenniük.
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik









