Cikk továbbküldése e-mailben:

Ön neve:

Ön e-mail címe:

Címzett neve:

Címzett e-mail címe:

Egyre több információ lát napvilágot azokról a tervekről, amelyek a választások után létrejövő kormányzat új megközelítéséről tanúskodnak a rendvédelmi és honvédelmi szervek területén. Sajnos ezek az elképzelések nem azzal a céllal kerülnek napvilágra, hogy szakmai vita bontakozzék ki róluk, inkább kiszivárognak - vagy kiszivárogtatnak -, és arra használtatnak, hogy szörnyülködve le lehessen járatni vele az ellenfelet, aki természetesen, ezeket a szerveket (is) a demokrácia tönkretételére szeretné felhasználni. 

Ez nem csoda, hiszen az elmúlt húsz évben a rendőrséget - de időnként a honvédséget is - kevés kivételtől eltekintve nem vették komolyan, esetenként rövid távú pártpolitikai célokra igyekeztek felhasználni. De sajnos olyan kormányzati koncepció, amely rendbe- és helyretételükre irányult volna, nem látott napvilágot. 

A néhány kiszivárgott gondolat között meglepetésünkre van olyan is, ami - mégha valószínűleg nem is teljesen átgondoltan - új, igen korszerű gondolkodást tükröz. Várhatóan, persze, éppen ezek lesznek a legvitatottabb elemei - már ha egyáltalán megvalósulnak - a következő kormány intézkedéseinek ezen a területen, de ez, természetesen, nem baj. Az új elképzelések, különösen, ha gyökeresen különböznek a régiektől, nem szoktak könnyen támogatásra találni. 

Különösen igaz ez a mai Magyarországon, ahol csak remélni lehet, hogy a köztársasági elnök által emlegetett és szorgalmazott, kormány és ellenzék közötti új viszony mégis megvalósul a választások után. 

                                                                                *

Ennek az új viszonynak sajátos módon éppen a Jobbik előretörése lehet a katalizátora. Akár a parlamenti együttműködést, sőt: a választásokat tekintve is. Nagy kérdés, lesz-e annyi bátorság a jelenlegi két legnagyobb pártban, hogy visszaléptesse vesztésre álló jelöltjeit annak érdekében, hogy minimalizálják a Jobbik várhatóan amúgy is túlságosan jó szereplését? 

És ha ez bekövetkezik - vagy ha nem, akkor is -, lesz-e bennük elég bátorság, és ami még fontosabb, felelősségérzet, hogy együttműködjenek a Jobbik és a fenyegető radikalizmus ellenében, a törvényhozásban, akár az alkotmányozó többség megteremtésében és a kormányzás mindennapjaiban is? Ebben egyformán felelőssége lesz kormánypártnak és ellenzéknek - bár mint mindig, a kormánypárt lehetőségei és ezzel felelőssége lényegesen nagyobb. Különösen, ha csak így lehet elkerülni a Jobbik nagy arányú jelenlétét a parlamentben, és a Jobbik támogatását a majdan megalakuló kormánynak. 

Visszatérve az erőszakszervezetekre: igen figyelemreméltó az a kis hír, hogy vannak olyan elképzelések, amelyek szerint az elhárítást az ismét visszaállítandó Belügyminisztérium, pontosabban a belügyminiszter alá rendelnék. A Belügyminisztérium visszaállításának szükségessége e sorok írója számára nem kérdés. Az elhárítás helye azonban igen. 

A fent ismertetett elképzelést minden bizonnyal nagy vita fogja kísérni, és már hallom a kritikákat, hogy ezzel a demokrácia egy alapelvét, a titkosszolgálatok és a rendvédelem szétválasztását kérdőjelezzük meg. Igaz, eddig a demokrácia keményen ragaszkodott ahhoz, hogy a titkosszolgálatok ne rendelkezzenek a rendőrség jogaival (az elképzelésben nem is erről van szó - még), hogy a hírszerzés és az elhárítás váljon el egymástól, stb. 

A probléma ezzel csak az, hogy az új típusú fenyegetések - terrorizmus, szervezett bűnözés, tömegpusztító fegyverekkel való fenyegetés - olyan mértékben követelik meg az információ-koncentrációt és a gyors cselekvést, hogy a hagyományos, széttagolt rendszer erre már nem képes. Szeptember 11-e sajnálatos példát mutatott erre: az információ többnyire rendelkezésre állt, csak nem egy helyen, és az intézkedéshez a jogkörök annyira szétszórtak voltak, hogy arra nem is kerülhetett sor. 

A választások után megalakuló kormánynak ezért igen célszerű lenne röviddel hivatalba lépése után kialakítani egy új koncepciót az "erőszakszervezetek" struktúrájával, irányításával és vezetésével, valamint politikai ellenőrzésével kapcsolatban. Csak ez után lehet foglalkozni - de ez után rögtön kell is - azzal, hogy milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a közelmúltban tapasztaltak ne fordulhassanak elő: se az, hogy a demokrácia és a jogállamiság szabályait figyelmen kívül hagyó és lábbal tipró erők szórakozhassanak a rendfenntartó szervekkel, se az, hogy azok kudarcot valljanak, alapvető emberi jogokat sértsenek, és ne legyenek képesek megteremteni azt a biztonságot - és biztonságérzetet -, amire a lakosság joggal vágyik. 

Ebbe beletartozik olyan kérdések felvetése (és persze a megfelelő válasz megtalálása), hogy milyen szerkezetű és hány titkosszolgálatra van szükségünk, mi legyen a viszony hírszerzés és elhárítás között, hogyan biztosítható a hatékony és gyors információáramlás és együttműködés a titkosszolgálatok és a rendőrség között? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásakor, bizony, készen kell állni egy egész kis csordányi szent tehén lemészárlására, felvállalva akár azt is, hogy emiatt a demokrácia egyes alapelveinek megsértésének vádját hívhatjuk ki magunk ellen. 

                                                                                 *

Nem tartom például Istentől elrugaszkodott ötletnek, hogy a polgári elhárítást a belügyminiszter alá rendeljék (s a polgári hírszerzést talán a külügyminiszter alá), hogy akár összevonják a számos működő titkosszolgálatot (rendőrség, határőrség, vámőrség, stb.). 

Közelíteni kell egymáshoz a hadsereg és a rendőrség funkcióit, ebből következően kiképzését is. Fontos lenne az is, hogy végre megszabaduljunk a múlt kísérteteitől: a szükséges és létrehozandó csendőrségben ne a múlt visszatértét, hanem azt a modern rendfenntartó szervezetet lássuk, amelynek nemzetközi műveletekben olyannyira kiemelt szerepe van, és amely mindig "hiánycikk" a nemzetközi missziókban. 

Ezen túlmenően, természetesen, hazai feladatait sem lenne szabad figyelmen kívül hagyni: mindazokat a rendfenntartó feladatokat ehhez a szervezethez kellene rendelni, amelyek elvégzésére ma nincsenek meg a megfelelőn szervezett, kiképzett és felszerelt rendfenntartó erők. Ezzel párhuzamosan sor kerülhetne a rendőrség nagy részének (közlekedési rendőrség, nyomozó szervek - és a polgári titkosszolgálatok) demilitarizálására is, beleértve a közösségi rendőrség megteremtését is.

A biztonság szavatolása azonban mindezeken túlmenően megköveteli az ezen a területen működő intézmények együttműködését, azaz egy olyan koordinációs szervet hozzanak létre a miniszterelnök vezetésével (nemzetbiztonsági tanács), amelynek akár utasítási joga is van tagjai felé. Ezzel párhuzamosan az eddiginél lényegesen nagyobb mértékben kell valós tartalommal megtölteni az Országgyűlés ellenőrző funkcióját is. 

Ha azonban sikerül ezeket a változásokat kellőképpen megindokolni, ha a majdani kormány és ellenzék nem pártpolitikai csatározásokat akar ebből teremteni, hanem hatékony rendfenntartást, és főleg amikor az eredmények megmutatkoznak, ez lehet az a terület, ahol Magyarország ismét a haladás élvonalába kerül, jelentősen csökkenthetjük a fennálló duplikációkat, és növelhetjük a rendfenntartás hatékonyságát és eredményességét. 

Mindezen persze már most el kellene gondolkozni minden demokratikus pártnak, akár kormányzati, akár ellenzéki szerepre is készül.

A szerző diplomata, a Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) igazgatója.