Cikk továbbküldése e-mailben:

Ön neve:

Ön e-mail címe:

Címzett neve:

Címzett e-mail címe:

"Van abban valami rendkívül perverz, ahogy magukat demokratáknak tekintő értelmiségiek idült vigyorral az arcukon ünneplik az egyébként Magyarországon soha, egyetlen pillanatra sem uralkodó politikai korrektség halálát" – észrevételezi Labanino Rafael. Jómagam örömest veszem a fáradságot, hogy levezessem: miért is tekinthető pozitív fejleménynek, hogy a rasszizmus-ellenes harcnak ez a kontraproduktív, önsorsrontó, alkalmatlan eszközimitációja valóban jobblétre szenderülni látszik. 

Mielőtt ennek okaiba belemennék, nem szeretnék a definitív résszel sem adós lenni. Hogy pontosan mi is a politikai korrektség, arra dióhéjban a legjobb tartalmi összegzést a Szombat-fórum vitaindító hozzászólása adta. Ha a píszí megmarad az ott leírt - józan kiindulópontnak vehető - eredeti konszenzuális, fakultatív önszabályzásnál, nem is lett volna semmi hézag. Abban nyilván minden toleráns gondolkodású illető osztozik, hogy teljes emberközösségek kollektíven megbélyegző sértegetése morálisan joggal tilalmazandó. 

Elfogadhatatlan valakiket olyanért megbántani, elítélni, pejoratív jelzőkkel gúnyolni, ami nem bűn, ahogy nem is érdem, csupán neutrális, veleszületett létállapot. Ilyen a nemzeti, faji vagy szexuális identitás. Helytelen, így felháborító a feketéket niggernek, a kínaiakat ferdeszeműnek, a homoszexuálisokat buzinak, az erdélyi magyarokat bozgornak, a románokat szőrös talpúnak nevezni. Ugyanúgy helytelen valamely etnikumot/nemzetet teljes egészében bizonyos negatív dolgokkal azonosnak tekinteni. 

Még akkor is, ha valamilyen helyi rendellenesség, tragédia, borzalom valóban az adott ország, kisebbség, civilizáció bizonyos erőinek terméke. Kétségtelen például, hogy a nácizmus német ideológiai produktum. De mégis abszurd volna, ha a náci rémtetteket "a" németek bűnének, "németbűnözésnek" hívnánk. Akik egyének (vagy csoportok) vélt vagy valós tettei okán személyválogatás nélkül, teljes közösségeket szidnak, akarnak büntetni, azokat méltán sújtja erkölcsi kiközösítés. 

Véleményszabadság lévén, szabad ugyan gyűlölködni, csak nem illik. Gond nem ezzel van. Hanem azzal, hogy a nemes cél egy militáns nyelvi fundamentalizmus foglyává, hitbizományává vált. 

                                                                                   *

"A radikálisabb értelmiségiek azonban még tovább mentek és gyakorlatilag tabu alá helyeztek minden kijelentést, amely egy – többnyire kisebbségi státuszú – embercsoportra hátrányos megállapítást tartalmaz. Ekképp többség és kisebbség minden lehetséges konfliktusát eleve a többség számlájára írták" – tér ki rá a hivatkozott leírás. Idővel ez a nézet vált uralkodóvá. 

Vagyis immár nemcsak arról nem lehetett morális szankció és retorzió nélkül beszélni, hogy "a" cigányok, "a" feketék, "a" spanyolajkúak bűnözők (ami tényleg barbár hülyeség), hanem arról sem, hogy igenis vannak az Egyesült Államokban etnikai alapon szerveződő afro- és iberoamerikai bűnbandák, Magyarországon pedig szubkulturális cigány gettó-alvilág, roma uzsoramaffia. S ezek óhatatlanul magukon hordoznak bizonyos kulturális sajátosságokat is. Pedig ez utóbbi tény.

Ahogy az olasz gengszterkultúra gyökerei is fellelhetők bizonyos szicíliai hagyományokban. De erről nem volt szabad beszélni a szoclib intellektuális felhőrégióban. Ha valaki mégis ilyet szólt, jött a kiátkozás. Ahogy a nacionalisták tabusítják, kicenzúrázzák a többségi nemzet históriájának vagy fejlődésének anomáliáit, árnyoldalait, defektjeit, ugyanígy tettek a politikai korrektség hazai és nemzetközi főpapjai a kisebbségek, bevándorlók világának sötét oldalával. 

Eme körökben a cigányságot (valamint annak konkrét részhalmaz-csoportjait) mindig, mindenütt dicsérni kellett, és csak dicsérni lehetett. Vagy legalábbis kínosan tapintatos óvatossággal bátorítani. Ha mégis előnytelen kontextusban beszéltek a romákról (bűnözés, munkanélküliség, segélyen vegetálás, a lehetőségeken túlterjeszkedő korai gyermekvállalás, stb.), akkor rögvest hangsúlyozni kellett: ezek soha nem a fetisizált/idealizált kisebbség bizonyos egyéneinek, szokásjogi normáinak hibái, anakronisztikus csökevényei, hanem mindig az önző, előítéletes, rasszista, kirekesztő többség bűnei okán következtek be. 

Így aztán a többségi rasszizmusnak a píszí nem antitézise vagy ellentéte, hanem groteszk tükörképe lett. Amennyiben valahol többség (és/vagy a közhatalom) illetve a kisebbség egyes alcsoportjai, részpopulációi viszonylatában összetűzés támadt, a többségi nacionalisták zsigerből a "magyarságot" hozták ki ártatlan, megtámadott félnek, a politikailag korrektek pedig a cigányokat. A konkrét szituáció alapos, elfogulatlan, részrehajlás nélküli vizsgálata egyik felet sem izgatta. 

                                                                                  *

A politikai korrektség tehát a többségi rasszközpontúság szürreális fonákjaként egyrészt megteremtett egy olyan véleményklímát, amelyben bizonyos kisebbségek azon egyéniségeit, rétegeit sem lehetett bírálni, amelyek nagyon is rászolgáltak a bírálatra. Másrészt akármilyen ártalmatlan, jóindulatú és jóhiszemű megjegyzést rasszistaként lehetett elkönyvelni, ha a a píszí főáramát irányítók úri kedve úgy diktálta. 

Hogy ez mennyire így van, az jó példázza ez a bizarr tengerentúli kis színes. Fenti abszurditások teteje, hogy a politikai korrektség vezérürüi is jól tudták: jellegzetesen egyes kisebbségekkel összefüggő, tipikus szociokulturális rendellenességek nagyon is léteznek. De ennek orvosságát abban látták, hogy a problémák kibeszélése helyett teremtsünk egy hazugul rózsaszín párhuzamos univerzumot, ahol ezek a gondok nem is léteznek. 

"A politikai korrektségbe még az is belefér, hogy csak politikailag vagyunk korrektek, a valósághoz nem vagyunk egészen hűek. Ezzel együtt jár, hogy egy kicsit szépítsük meg a jelent, például legyenek a filmben feketék a pozitív hősök, a fehér hős legjobb barátai, a zseniális sebészek, mert a jelen kegyes szépítésével megszépíthetjük a jövőt - és tényleg. A sokszor túlzásba vitt igyekezet, hogy kerüljük a pejoratív, kellemetlen asszociációkat keltő kifejezések használatát a kisebbségekkel kapcsolatban, ezt a fő célkitűzést szolgálja. Ki lehet nevetni a sokszor bárgyú politikai korrektséget, de a hatékonyságát nem lehet tagadni, annak kézzelfogható bizonyítékai vannak" – írja a dogma egyik hazai szószólója. Világos, amit nem hagyunk ábrázolni, az egy idő után magától felszívódik. Óriási, tényleg. 

Hogy valójában hová vezetett ez a tudatos csőlátás, azt zseniálisan illusztrálja a Primary Colors c. politológiai kultregény fekete hősének meglátása: "A legtöbb fehér ember a patronáló figurát veszi fel: sosem vitatkoznak veled, még akkor sem, ha a legnagyobb marhaságokat adod elő. Csaknem lehetetlen normális, emberi beszélgetést folytatni velük. Mindnyájan azzal vannak elfoglalva, hogy ne mondjanak semmi sértőt, annyira leköti őket az igyekezet, hogy bebizonyítsák: nekik nincsenek előítéleteik, hogy teljesen lefagynak, szigorúvá és formálissá válnak. Sohasem fordul elő, hogy egyszerűen csak úgy beszélgessenek." (Magyarul: Amerikai Névtelen: A piszkos kampány. Magyar Könyvklub, Bp. 1997. 36. o.) 

De remekül leírja ezt pl. Herman Vuijsje Korrekt Hollandia c. műve (Gondolat Kiadó, Budapest, 2008.) is. Lényegében olyan torz gondolkodásmódot jelent a píszí (és a multikulti), hogy azon anomáliákat, gyengeségeket, árnyoldalakat, bűnöket, amiket saját közösségükben magától értetődően bírálunk, más civilizációk (és/vagy kisebbségek) esetén valamiféle görcsös tapintat, a kulturális sajátosságok abszolutizált tisztelete miatt nem tesszük. Ugyanígy egy olyan tréfa, megjegyzés, ami a többséginek címezve simán elmegy, kisebbséginél eszerint tűrhetetlen. 

Vuijsje kiváló esettanulmányokat hoz erre: pl. Amszterdamban, a házasságkötő teremben gyakran megesik, hogy az anyakönyvvezető tréfás, poénos, ugrató megjegyzéseket tesz a többségi pár származására, szülőhelyére, szűkebb pátriájára, családjára. Kisebbségi (vagy vegyes) pároknál viszont mintha lefagytak volna: fapofa, hivatalos szöveg, síri ünnepélyesség (jaj, csak nehogy valami sértőt mondjak!). Ugyanide vezethető vissza, hogy a holland tanárok nem mertek fellépni a kisebbségi diákok iskolakerülése ellen. (I. m. 40-43. o.) Ez a mentalitás amúgy nemcsak egyes, a nyugati világon belüli kisebbségek, de az Európán kívüli civilizációk esetén is dogmaszerűen uralkodik. 

                                                                                   *

Születésekor a politikailag korrektség a demokrácia szervezetének önkéntes éjjeliőre, a nyelv tisztességes erkölcsbírája akart lenni. De autoimmun betegséggé vált. Eme szindróma akkor jelentkezik, mikor a testet kiszolgáló védekező rendszer "gazdája" ellen támad. 

Kórokozók, beteg sejtek helyett (vagy mellett) a jól funkcionáló szövetek, szervek roncsolásába kezd. Elszabadult hajóágyúként tör-zúz, míg az őáltala legyengített test valamilyen kór prédájává nem válik. Nem látja a különbséget igazi fajgyűlölet és az általa konfabulált mű-rasszizmus között. Így pont azokra támad (és azoknak árt) akikért papíron létrejött.