Mesterházy: jó döntés volt nem feloszlatni a parlamentet
Jó döntés volt egy évre válságkezelő kormányra bízni Magyarország vezetését, és nem kiírni az előrehozott választásokat - mondta Mesterházy Attila, miután találkozott Jeórjiosz Papandreu görög kormányfővel. A megbeszélések témája a válságkezelés volt, miközben a pénzügyi csőd szélén álló Görögország megsegítéséről ma dönthetnek az eurózóna pénzügyminiszterei.
Kapcsolódó cikkek
Ráadásul ott a változatosság kedvéért most éppen a korábbi jobboldali kormány hazudott, és sodorta pénzügyileg a csőd szélére az országot (például a 14. havi fizetéssel), így Jeórjiosz Papandreu, tavaly év végén hivatalba lépett szocialista kormányfő mondhatja, hogy ő és pártja nem tehet az egészről, ellenben a nyakába szakadt a válságkezelés.
Azonban, mivel természetesen a kampányban csupa szépet és jót ígértek, az erőszakos tüntetésekben, minisztérium-foglalásokban jelentkező társadalmi elégedetlenséget most nekik kell kezelniük.
Kemény megszorítások
Görögország most két év alatt szeretné 12,7 százalékról az eurózónában megkövetelt 3 alá vinni a költségvetési hiányt egy kemény megszorító csomag révén. Ebben valóban támaszkodhat a magyar tapasztalatokra is Papandreu, aki Budapesten találkozott Bajnai Gordonnal és Mesterházy Attilával.
Jeórjiosz Papandreu: mi is elkúrtuk (Fotó: Magócsi Márton)
|
Az MSZP miniszterelnök-jelöltjével folytatott megbeszélések után Papandreu saját ballépéseikről nem nagyon beszélt, ehelyett inkább azt hangsúlyozta, országa helyzetét a világgazdasági válság tovább nehezítette, ez pedig egyszerre okozta a piacok és az állam mindenhatóságába vetett megrendülését.
Mint fogalmazott, két fal dőlt le az elmúlt húsz évben, a berlini és a Wall Street. Papandreu szerint ebből megfelelő szabályozók kiépítésével lehet csak kilábalni, valamint például környezetvédelmi beruházásokkal (a "zöld növekedés programjával"), ehhez pedig szerinte a szociáldemokraták értenek a legjobban, így a válság nekik esélyt is kínál.
Athént megsegítik
Utóbbi kijelentést némileg árnyalta Mesterházy Attila, aki arról beszélt, a válságkezelés révén a legtöbb helyen a jobboldal, esetleg a szélsőjobb erősödött meg, aminek az okait meg kellene vizsgálni.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint jó döntés volt, hogy nem adták vissza kormányzati mandátumukat, és nem következtek előrehozott választások az országban, mert ezzel "csak időt veszítettek volna, aminek az árát a magyar emberek fizették volna meg". Mesterházy végül azt kívánta Papandreunak, legyen konstruktívabb ellenzéke, mint az MSZP-nek volt.
A görög kormányfő budapesti látogatása csak egyik állomása volt nemzetközi útjának, melyen arról szeretné meggyőzni elsősorban az eurózóna pénzügyminisztereit, nyúljanak a zsebükbe Athén megsegítése érdekében, mert egy görög államcsőd mindenkinek fájna, aki a közös pénzzel fizet. Bár a már többször kisegített görögök miatt nem szívesen segítene egyetlen gazdagabb tagállam sem, elemzők biztosak benne, hogy születik valamilyen egyezség.
Papandreu azonban erről egyáltalán nem akart beszélni a rá várakozó újságíróknak: a rendezvény végén sietve elhagyta a helyszínt.
2010-03-18 11:55:54 - szonja91
Igen,még volt idejük lopni egy kicsit... még szerencse, hogy most vannak a változások.. ha az MSZP maradna hatalmi pozícióban,akkor itt kő kövön nem maradna...Itt az idő választani egy új pártot, aki helyre teszi az országot, és erre szerintem most csak a Fidesz lesz képes...2010-03-18 11:55:21 - szonja91
"most vannak a választások" elírtam,bocsi2010-03-18 11:54:49 - szonja91
Igen,még volt idejük lopni egy kicsit... még szerencse, hogy most vannak a változások.. ha az MSZP maradna hatalmi pozícióban,akkor itt kő kövön nem maradna...Itt az idő választani egy új pártot, aki helyre teszi az országot, és erre szerintem most csak a Fidesz lesz képes...2010-03-16 17:55:03 - makvirag75
Persze, hogy örül neki, még több bizonyítékot el lehetett tüntetni, még több pénzt ki lehetett húzni az országból és az állami vállalatokból ez alatt az idő alatt.Soha többé MSZP!
2010-03-16 17:28:44 - lupus
Nekik biztos jó, hogy nem oszlottak fel. Még tudtak többet lopni.2010-03-16 17:13:38 - ana
ben2:Még az ország lakói is nyerhetnek, ha az MSZP gengszterei az ellopható pénz elapadása miatt egymás torkának esnek. Ha úgy lesz, akkor követheti ez a kártékony alakulat az szdsz-t a megsemmisülésbe.
2010-03-16 17:00:24 - ana
ben2:Voltak azért nyertesei is:
- az MSZP a bukás biztos tudatában már teljesen gátlástalanul lophatott
- a Fidesz Bajnaira hagyhatta az ingyenebéd megvonás első fázisát
- a Jobbik időt nyert, nekik minden nap új szavazatokat jelent
2010-03-16 16:32:11 - dr_ienovac
addig is összezavarták a nyomokatmeg sikerült némi pénzt pumpálni a rendszerükbe, tartalékokat képezni, elaknásítani a terepet
megágyaztak a jobbiknak
köszi, nem kellett volna
2010-03-16 16:27:06 - komjathi
Énmis örülök, minél tovább húzzák, annál kisebb még a parlamentbe jutás is.2010-03-16 16:16:36 - ben2
"csak időt veszítettek volna, aminek az árát a magyar emberek fizették volna meg"Pontosan ez történt. 1 év alibikormányzás, nettó időveszteség, gazdasági visszaesés. Az MSZP pedig vesztett újabb 10%-ot. Ez az a tipikus helyzet, amikor egy döntéssel mindenki veszített. Bravo
2010-03-16 15:13:26 - ana
Éljen a felelőtlenség! A végén úgyis mindig a felelősen viselkedők fizetik a számlát.Új komment szövege
A rovat további cikkei
- A kormány szerint nem gond a bivalyerős svájci frank
- Körvonalazódik a bedőlt adósok mentőöve
- A minisztériumok fiókjaiban lapulnak Orbán "csontvázai"
- Totális mélypont: 220 felett a frank, jön a 290-es euró?
- "A magyar föld nem eladó!" - hogyan lobbizzuk ezt ki Brüsszelben?
- Miért rohadt le az amerikai gazdaság?
- Narancsbőr-pánik - 5.000.000.000 dolláros átverés?
- Legyen résen! Tudja meg, hogyan csikarhat ki magasabb fizetést leendő főnökétől!
- ObaMao, a Gömböc és a milliárdos magyar biznisz (Galéria)
- Bankadó: Merkel teljesen más úton, mint Orbán












