Megtorlásra szólított fel az al-Kaida
Elhatárolta magát kedden az al-Kaidától a kínai ujgurok száműzetésben élő vezetője. A washingtoni székhelyű Ujgur Világkongresszus első embere egyben elítélte nemzetközi terroristahálózat fenyegetőzését is.
Rebija Kadeer, az Ujgur Világkongresszus vezetője keddi, washingtoni közleményében azt írta, hogy ő és szervezete elutasítja az erőszak minden fajtását, mert az nem megoldás a problémákra. "Ne húzzon hasznot a globális terrorizmus az ujgur nép önrendelkezési törekvéseiből és kelet-turkesztáni tragédiájából, ezért elutasítjuk a fenyegetőzésüket a kínai diplomáciai képviseletek és civilek ellen" - közölte Kadeer.
Az Iszlám Maghreb algériai al-Kaida terrorszervezet fenyegetőzése több százezer kínait érint. Ennyi kínai állampolgár dolgozik ugyanis a Közel-Keleten, illetve arab országokban. Csak Algériában 50 ezer kínai tartózkodik - állítják egy brit biztonságpolitikai szervezetnél.
Az eset után biztonsági riadót rendelt el a kínai kormány szerdán az Algériában élő és dolgozó kínaiak védelmében. "Az algériai kínai nagykövetség felhívta a kínai érdekeltségű szervezetek, cégek valamint a kínai állampolgárok figyelmét, hogy legyenek éberek, erősítsék meg biztonsági intézkedéseiket." - olvasható a követség honlapján, amely azt is közli, hogy a helyzet alakulásától függően kell szigorítani az intézkedéseken. A követség felszólítja a kínai állampolgárokat, hogy bármilyen gyanús eseményt jelentsenek a külképviseletnek.
A rovat további cikkei
- Obama reformokat tervez háborúk helyett
- Száz év múlva a müezzinek hangjára kelnek a németek?
- Ámokfutás Pozsonyban: nyolcan belehaltak az utcai lövöldözésbe
- Bestiális mészárlás, rejtélyes eltűnések - mexikói hétköznapok a drogháború árnyékában
- Amin Soros és XVI. Benedek is kiakadt: világbotrány lett Sarkozy roma-ellenes hadjáratából
- 30 éve hekkelték meg kikötői munkások a Szovjet Birodalmat
- Négy éve büntetlenek Malina Hedvig támadói
- Békés atomcélok vagy erősödő fegyverarzenál?
- Elmaradt a botrány - magyar nap Sanghajban (Galériával)
- Egy egész országot dönthet be az óriási piramisjáték









