Még nem érte el történelmi mélypontját az MSZP
A kormányok EKG-ja Horntól Gyurcsányig
Ciklusról ciklusra hasonló a kormányok megítélése – derül ki a Szonda Ipsos adatainak összesítéséből. Ha egymás mellé tesszük a Horn-, az Orbán-, a Medgyessy- és a két Gyurcsány-kormány támogatottságát, azok nagyon hasonló tendenciát mutatnak. Az azonban kétségtelen, hogy a mostani kabinet az átlagnál rosszabbul áll.
2. ..... Ígéretek kontra ésszerűség
Kapcsolódó cikkek
Mint minden választást követően, 1994-ben is megugrott az akkori győztes, az MSZP támogatottsága, azonban az első igazi kormányzati lépések nyomán előbb csak visszarendeződés, majd az egyre egyértelműbb és súlyosabb gazdasági krízis, illetve a megtett lépések miatt komoly eróziónak indult 1995 elejétől az MSZP támogatottsága.
Bokros Lajos pénzügyminiszter sokkterápiája március 12-én indult, s július 1-jén fordult elő először a választások óta, hogy nem az MSZP vezetett. Bár 1995 őszén sztrájkok, tüntetések sorozata zajlott, tovább már nem csökkent a szocialista párt támogatottsága. Torgyán József kisgazda pártelnök 1996. március 15-i „féregírtó” beszédének komoly kihatásai voltak: időszakosan megugrott (20 százalék fölé) az MSZP népszerűsége, és a Fidesz is profitálhatott a kisgazdák rovására.
13 év pártpreferencia-változásai a Szondánál (Kattintson a képre a nagyításhoz!)
|
Azonban a koalíciós feszültségek fokozódtak, jött a Globex-ügy, majd 1996 szeptemberében a Tocsik-botrány, és a támogatottság további csökkenéséhez vezettek a robbantásos „merényletek”. 1996 márciusában kettészakadt az MDF, az FKGP látványosan radikális hangot ütött meg, így lehetősége nyílt a Fidesznek a lassú előretörésre, s a Tocsik-ügyet, illetve Bős-Nagymaros kérdését kihasználva stabilan át is lépte a 10 százalékos támogatottságot.
1996 vége és ’97 eleje így komoly átrendeződést hozott: a Fidesz lett a legtámogatottabb párt, miközben az MSZP 12 százalékon érte el történelmi mélypontját. Ennek oka nyilvánvalóan a kormányzati intézkedések (új nyugdíjrendszer) mellett a folytatódó Tocsik-ügy, a további robbantások, a sztrájkok, tiltakozások, illetve a Postabank-pánik és a koalíciós feszültség volt.

1997 nyarától a szocialista párt mindent megtett pozíciójának javítására, további megszorításokra már nem került sor, sőt a gazdaság teljesítménye és a költségvetés helyzete sokat javult, újra volt mozgástere a kormánynak.
1998-ra a Fidesz már komoly tényezőnek számított, sikeresen képviselt szimbolikus ügyeket, és egységes jövőképet tudott mutatni széles rétegek számára. Az MSZP pedig elsősorban a gazdasági átalakítás sikereiben bízva tétlenül várta a választásokat.
Ártott az erőpolitika
A győzteshez húzás a Fidesz esetében is működött, de a ’96-ig még csak 10 százalékos párt támogatottsága 39 százalékra emelkedéséhez hozzájárult az új jobboldali politika, a fiatalos lendület és a tiszta lap, miközben a többi jobboldali párt támogatottsága csökkent.
A Fidesz látványos egyeduralmi, erőből történő politizálása miatt gyorsan apadni kezdett tetemes előnye. A Fidesz népszerűségvesztéséből csak az MSZP tudott profitálni, a közel 20 százalékos lemaradását pedig 1999 közepére le is dolgozta, miközben minden más párt stagnált, vagy pedig veszített támogatottságából.
2000-ben a Fidesz egyre erőteljesebben a nemzeti érzelmeket hozta előtérbe, de az FKGP-n belüli botrányok, a kétéves költségvetés, a sztrájkok és a további konfrontációk miatt elérte a történelmi mélypontot 17 százalékkal. A 2001-ben megkezdett intézkedésekkel (Széchenyi-terv, lakáshitelek, minimálbér megemelése) nyárra újra egálban lett az MSZP-vel, s ez kisebb-nagyobb ingadozásokkal megmaradt a választásokig, ahol végül a szocialisták győztek.
2. ..... Ígéretek kontra ésszerűség
Új komment szövege
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik












