H�rlista
Add a Startlaphoz!
Főoldal / Belföld betűméret: + -

Még idén dönthet a kormány a meleg kapcsolatok szabályozásáról

Az SZDSZ honatyáit csak egy szocialista politikus támogatta a melegek ügyében

Balogh Beáta
2007-11-12 07:32

Megosztás Megosztás cikktárba levél nyomtatás

Az MSZP ígéretet tett, hogy támogatni fogja a melegek regisztrált élettársi kapcsolatának bevezetését. Az erről szóló jogszabály-tervezet heteken belül a kormány elé kerülhet - mondta lapunknak Gusztos Péter. A szocialisták szakpolitikusa szerint "még nem tudják hogyan", de jövőre rendezni akarják a kérdést.

Elviekben az MSZP és az SZDSZ is egyetért a meleg párkapcsolatok rendezésének ügyével, a szocialisták sem feledkeznek meg soha arról, hogy megemlítsék, mennyire fontos számukra a téma - már ha éppen kellően érettnek tartják rá a társadalmat. Ehhez képest a parlament Emberi jogi, kisebbségi, civil-és vallásügyi bizottságában az SZDSZ honatyáit csupán egy szocialista képviselő, Donát László támogatta.

A nyugat-európai országokban a kérdés többé-kevésbé rendezett, sőt szomszédaink is (Csehország, Szlovákia) már tettek is lépéseket a melegek esélyegyenlőségének megteremtésében. Magyarországon mindezidáig az élettársi viszony van érvényben, amely nem jár állami bejegyzéssel és ez a melegeket a mindennapi életben váratlan helyzetek elé állítja.

Nehéz egymás ügyében eljárniuk

Az ingatag jogi háttérnek köszönhetően az azonos nemű pároknak nagyon nehéz egymás ügyeiben eljárniuk. Akadályokba ütköznek az önkormányzati ügyek intézésénél, nem megoldott az egymás utáni öröklés kérdése és még a temetkezési ügyekben sem könnyű intézkedniük – mondta a Hírszerzőnek Kárpáti József.

Jövőre megvalósulhat az egyenlő bánásmód a melegkapcsolatokban (Fotó: Járdány Bence)

Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület (EBTT) jogásza úgy látja, hogy a melegeket a mindennapi életben hátrányos megkülönböztetés éri, és az esetlegesen megkötött élettársi szerződés sem megoldás a gondjaikra, mert nem általános az a gyakorlat, hogy ha két ember összeköltözik, akkor rögtön papíron is rögzítik a kapcsolatukat – fejtette ki a jogász.

Kárpáti szerint az öröklés szempontjából különösen nehéz a helyzet, ugyanis az egyneműek életközösségében, ha valamely fél hirtelen elhalálozik, akkor az öröklési jogot csak bíróságon (fényképek bemutatásával és tanuk beidézésével), hosszas procedúra után lehet bizonyítani. 

Elvi álláspontot fogalmaztak meg

Az EBTT januári közleményében kiállt a meleg párok házasodási joga mellett. "2007-ben úgy érzékeltük, hogy a kormányzó pártok részéről van egy elvi hajlandóság arra vonatkozóan, hogy ezt a kérdést megoldják. A melegek ügyét segítette Szetey Gábor államtitkár coming out-ja is" - emlékeztetett rá a jogász.

Véleménye szerint, amikor az EBTT kérte a házasság intézményének teljes kinyitását akkor egy elvi álláspontot fogalmazott meg (mert tisztán emberjogi szempontból a melegeket is megilleti ez a jog), de mint mondta: minden megoldásra nyitottak. Teljesen mindegy hogy házasságnak hívják-e a törvényesített kapcsolatokat, vagy csak szerződésnek, a lényeg, hogy a kérdés jogilag megnyugtatóan legyen rendezve  - tette hozzá.

Az örökbefogadással kapcsolatban kijelentette, hogy első lépésként az is elfogadható lenne, ha a párok egymás gyermekeit örökbe fogadhatnák a másik vér szerinti szülő beleegyezésével. 

Mint arról korábban beszámoltunk az MSZP-frakció akkor döntött úgy, hogy nem késlekedik tovább a meleg párok regisztrált élettársi kapcsolatának rendezésével, amikor a frakcióbeli vitán Szetey Gábor államtitkár is felszólalt az ügyben.

Az MSZP jelenleg is dolgozik a Polgári Törvénykönyv (PTK) bejegyzett élettársi viszonyhoz kapcsolt módosításán, amelyeket megfelelő jogosultságokkal szeretnének kibővíteni. Müller Tímea, a párt szakpolitikusa szerint alapvetően az a probléma, hogy a homoszexuálisokat nem illetik meg azok az alapjogok, mint a többi állampolgárt.

A környező országok is előttünk járnak a kérdés rendezésében (Fotó: Járdány Bence)

Elviekben egyetértünk az SZDSZ-el, de formailag nem. Legkésőbb jövő év elején beterjesztjük az országgyűlés elé a PTK módosítását - mondta a Hírszerzőnek a politikusnő. A valós problémára koncentrálunk és még nem tudjuk, hogy a megoldást a melegek problémáira a házasság intézményének teljes kinyitása, vagy az élettársi szerződés jelenti majd - fejtette ki Müller.

A szocialisták ígéretet tettek a regisztrált élettársi kapcsolat bevezetésére a meleg párok esetén is. Még az idén a kormány elé kerülhet az erről szóló jogszabálytervezet - mondta lapunknak Gusztos Péter liberális képviselő is.

A nyugat-európai országok valamilyen formában - jogilag - már rendezték az azonos neműek tartós életközösségét. Európában három különböző típusú modellcsalád honosodott meg. Az egyik a holland-belga-spanyol modell a másik a skandináv-német-brit megoldás, harmadikként a francia-luxemburgi mintát említhetjük. 

A nyugat jóval előttünk jár

Az első teljes jogegyenlőséget ad az azonos nemű házastársaknak. A házasság teljes intézményét megnyitották az azonos neműek előtt, a heteroszexuálisoknak járó minden jog megilleti őket, ide értve az örökbefogadást és a mesterséges megtermékenyítéshez való jogot is, -  kivéve Belgiumban, ahol az örökbefogadás jogát nem biztosították.

A skandináv-német-brit modell esetén, élettársi viszony illetve szerződés keretében teremtették meg a lehetőséget a törvényes együttélésre és kizárólag azonos neműek vehetik igénybe. A regisztrált párkapcsolat joghatásaira a házasságra vonatkozókat alkalmazzák és csak az élettárs gyermekét fogadhatja örökbe a regisztrált partner, de azt is csak akkor, ha a másik vér szerinti szülő ehhez hozzájárul.

A harmadik (francia-luxemburgi) modell esetén, az úgynevezett polgári szolidaritási szerződést alkalmazzák, amelyet szexuális orientációra való tekintet nélkül meg lehet kötni és a helyi önkormányzatoknál lehet bejegyeztetni. Ezen szerződést, bármely fél három hónapos határidővel felmondhatja, nincs szükség bírói aktusra a megszüntetéséhez, és a megállapodás nem teremt lehetőséget a törvényes öröklésre és nincs lehetőség közös örökbefogadásra sem.

Szlovénia, Csehország, Horvátország, is előbbre tart már a melegek jogainak elfogadtatásában, mint hazánk. Ezekben az országokban a regisztrált élettársi kapcsolat intézményét vezették be számukra. 

A magyarországi konzervatív jobboldali pártok véleménye meggyezik abban, hogy a házasságot csak egy férfi és egy nő között tudják elfogadni és ezt természetjogi alkotmányos alapelvnek tekintik. Mint hangoztatják a "házasság" szó már foglalt. A regisztrált élettársi kapcsolatot sem tartják elfogadhatónak, mert attól tartanak, hogy a heteroszexuálisok által kötött házasságok tagjainak sem lehetne megtiltani hogy házastársuk mellett regisztrált kapcsolatuk is legyen.

A meleg pároknak ezen kívül semmilyen módon nem engednék meg az örökbefogadást, mert az szerintük sértené a gyermek egészséges fejlődéséhez való alkotmányos jogát és ez erősebb, mint a homoszexuális párok gyerekvállalási igénye. További indoklásként pedig azzal érvelnek, hogy a gyermek nemi identitása megváltozhat.





Még idén dönthet a kormány a meleg kapcsolatok szabályozásáról - kommentek
BELÉPÉS / REGISZTRÁCIÓ

Új komment szövege