Magyar politikusok: drágább lesz a költségcsökkentés
Hiába ígérgették a politikusok, hogy „megnyugtatóan” rendezik a költségtérítésük ügyét. A Blikk kiszámolta, mennyivel kapnak többet jövőre a képviselők.
Az új rendszerre azért volt szükség, mert népszavazás készülődött arról, hogy a honatyák csak számlával igazolt kiadásaik után kapjanak költségtérítést. A régi rendszerben attól függően kaptak pénzt, hogy milyen messze laktak a fővárostól.
Ezt a módszert azzal bővítették, hogy már nem a képviselői alapfizetés százalékában határozzák meg a költségtérítést, hanem a képviselők egyéni bruttó fizetését – az alapdíj mellett esetleges bizottsági tagságok, frakcióvezetés stb. – veszik alapul - írja a lap.
Ezzel összesen csak öt képviselő veszít, a többiek azonban nyernek. Az új rendszer ötletgazdája, a szocialista Göndör István is jól jár: az eddigi 336 ezres költségtérítése 626 ezerre emelkedik, s ez havi 290 ezer forint többletet jelent - olvasható a Blikkben.
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik









