Lezárult vizsgálat: jogtiszták voltak az MDF-es jelölt ajánlószelvényei
Bűncselekmény hiányában lezárta a rendőrség a volt soproni MDF-es képviselőjelölt ajánlószelvényei ügyében indított nyomozást.
Mint közölte, a márciusban indult vizsgálat során a hatóságok mintegy ezer ajánlószelvényt vizsgáltak át, több tanút hallgattak meg, de a pár nap alatt összegyűjtött szelvények között nem találtak hamisat, vagy olyat, amelyet pénzért vásároltak volna.
"Felmerül a kérdés, hogy kiknek volt érdekük valótlanságokat állítva a választások előtt negatívan befolyásolni a szavazókat. Politikai ellenfeleim közül többen felhívtak és elhatárolódtak az olyan szervezetektől, amelyek másokat lejáratva próbálnak előnyöket elérni" - jegyezte meg az MDF-es politikus.
A rendőrség február 23-án közölte az MTI-vel, hogy választási rend megsértése miatt nyomoz egy bejelentés alapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, az ügy érintettje az ajánlószelvényeket napok alatt összegyűjtő egyik MDF-es induló.
Nagy Tamás, aki a városban az MDF színeiben indult a tavaszi országgyűlési választásokon, az MTI megkeresésére akkor azt mondta: újságírói megkeresésekből úgy tudja, hogy kitöltetlen, illetve pénzért vásárolt ajánlószelvények megszerzése szerepel a feljelentésben. Mint hozzátette, néhány hetes előkampánnyal, nem pedig nemtelen eszközökkel érte el, hogy három nap alatt ezer cédulát gyűjtött.
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik









