Leszámolás a pirosnál: üzleti vita lehetett a háttérben
A sofőrhöz mentőt hívtak, de nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség szerint üzleti vita állhatott a támadás hátterében.
Meghalt az az autós, akire Budapesten lőttek rá szerdán reggel. Az áldozat egy 52 éves szír állampolgár volt. Egy ismeretlen férfi reggel 7.08 perckor lépett oda a piros lámpánál várakozó autóshoz, majd több lövést adott le a gépkocsira - mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az autóban ülő férfival fejlövés végzett, azonnal meghalt. Az autóra legkevesebb három lövést adott le a támadó, több lőszerhüvelyt találtak az autó közelében.
Az áldozat még az autóban van (Fotó: MTI)
|
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta: a bűncselekmény a XVI. kerületi Rózsa utca és Csömöri út kereszteződésénél történt, egy piros lámpánál várakozó autósra lőttek rá. A sofőrhöz mentőt hívtak, de nem tudták megmenteni az életét.
A rendőrök már ismerték
A férfi a legfrissebb információk szerint a rendőrök előtt nem volt ismeretlen; a kettős állampolgár ellen korábban már elkövettek hasonló támadást - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán, Tafferner Éva hozzátette, nem leszámolás, hanem üzleti vita állhat a háttérben.
A szóvivő elmondta, hogy a saját autójában agyonlőtt férfi ellen 1997-ben, a X. kerületi Gyakorló utcában követtek el hasonló jellegű fegyveres támadást, de akkor nem sérült meg. Ezen kívül egy 2006-ban történt önbíráskodási ügyben is érintett volt. Ez utóbbiról, amelyben még mindig tart a nyomozás, a szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt beszélni.
A kettős állampolgárságú szír férfi húsz éve él Magyarországon, állatorvosi diplomát szerzett, de egyéb vállalkozásokból, feltehetően pénzváltásból tartotta fenn magát. A BRFK szóvivője újságírói kérdésre nem tudta megerősíteni, hogy az agyonlőtt férfi a Kulcsár-ügyben is szerepet játszott volna, s annak idején információkkal segítette volna a nyomozást. (A Kulcsár-ügyben 2008 augusztusában első fokon letöltendő szabadságvesztésre ítéltek egy szír pénzváltót is.)
Keresik a szemtanúkat
Az MTI helyszínre érkezett tudósítója azt látta, hogy a férfi holtteste még mindig a nagyértékű luxusautójában van. A Rózsa utcát a rendőrség lezárta, helyszínelnek; a Csömöri úton rendőrök irányítják a forgalmat.
A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy az autót több lövés is érte, s feltehetően az anyósülés felőli ablakon hatoltak be a lövedékek. Az autó a Rózsa utca felől tartott volna a Csömöri útra, a jármű épp a piros lámpánál várakozott, a kereszteződés előtt 30 méterre, amikor a támadás érte.
Folyik a nyomrögzítés (Fotó: MTI)
|
A támadó a lövések leadása után egy táskát vett ki az autóból, majd gyalogosan elmenekült. A rendőrök helyszínelnek és szemtanúkat keresnek. Nem kizárt, hogy a támadást látta valaki, ugyanis a fekete Mercedesre egy buszmegálló közelében lőttek rá, egy általános iskola udvarától néhány méterre.
Rögzített nyomok
A kereszteződésnél, illetve az utcában tucatnyi rendőrségi autó állt, a bűnügyi technikusok nyomokat rögzítettek. Az agyonlőtt férfi - két órával a bűncselekmény elkövetése után - még mindig az autójának kormánya mögött volt, holttestét nem emelték ki.
Délelőtt kilenc óra után a rendőrség egy fekete fóliából paravánt emelt a kereszteződésnél, hogy eltakarja a bűncselekmény helyszínét a közelben tartózkodó fotósok és operatőrök, illetve a környéken összegyűlt bámészkodók elől.
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik









