"Lacika egyik napról a másikra lett rosszul, összeomlott a keringése"
"Szörnyű ez a várakozás, fogalmunk sincs, hogy mi van a fiunkkal!" - mondta a Blikknek Magyarné Gergely Beatrix a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) Gyermekszív Központjának folyosóján, miközben műszíves kisfiát, az egyéves Lacikát éppen szirénázó mentő szállította át a Heim Pál Gyermekkórházba.
"A GOKI-nak nincs agyi CT-berendezése, mivel az majdnem egymilliárd forintba kerül, és éppen ezért csak olyan helyeken használják, ahol egész nap tud működni. Mi nem tudnánk kihasználni egy ilyen készüléket, ezért ilyen esetekben más klinikáktól kérünk segítséget" - tudta meg a Blikk dr. Ofner Pétertől, a GOKI főigazgatójától. Mivel a műszívről egy percre sem lehet Lacikát leválasztani, 3 orvos kísérte, de még így is bármikor bekövetkezhetett volna a tragédia.
"A mozgatásnál akár aortarepedés is bekövetkezhetett volna, egy-egy bukkanónál pedig a vérnyomása is megemelkedhet. Ezért szállítottuk vákuumágyon, így semmi probléma nem történt" - tudta meg a lap Molnár György mentésvezetőtől. Lacin kívül egyébként csak Bóta Lara Szonja hagyta el korábban szintén egy vizsgálat erejéig műszívvel a kórházat. "Lacika egyik napról a másikra lett rosszul, összeomlott a keringése" - mesélte a Blikknek a gyermek édesanyja, Beatrix.
A legfiatalabb műszívesnek számító kisfiú július 14-én szorult az életmentő kezelésre, miután műtéttel sem tudták korrigálni szívén az elváltozást. Egy elzáródott ér okozott majdnem végzetes problémát. Szerdán a hatéves Illés Máté és az ötéves Szabó Zsolti - a másik két műszíves kisfiú - után ő is felkerült a nemzetköz listára, hogy nagyobb legyen az esélye a szívhez jutáshoz.
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik









