"Körülmetélést" kínál, de nem csonkít a soproni klinika
Sem a soproni rendőrkapitány, sem maga a hírbe hozott szépségklinika nem tud arról, hogy tiltott klitoriszcsonkítást is végeznek a plasztikai sebészeten. A Hírszerzőnek a soproni klinika igazgatója elmondta: félreértésről lehet szó, őnáluk biztosan nincs ilyen "intim műtét". Az intézmény szolgáltatásai között azonban változatlanul megtalálható a "körülmetélés".
Kapcsolódó cikkek
Az egész azzal kezdődött, hogy egy osztrák szocialista képviselőnő a Profil című hírmagazin tényfeltéró írására azt állította: a női nemi szervek tiltott csonkítását is végzik "intim műtét" címén egy soproni szépségklinikán. Petra Bayr, a női csonkítás ellen küzdő osztrák platform alapítója közleménye szerint a hetilap kiderítette, hogy "körülmetélés" alatt valójában a külső női nemi szervek egyes afrikai és ázsiai népeknél megszokott csonkítását (például a csikló eltávolítását) értik.
Bayr a héten hivatalosan is tiltakozott az ügyben a bécsi magyar nagykövetségnél.
Németh Krisztina főkonzul az MTI-nek elmondta: az érintett klinika megkeresésükre cáfolta a csonkításról szóló állítást. A főkonzul asszony szerint elképzelhető, hogy a klinika honlapján szereplő információ "német fordításában gyökerező tévedésről" van szó.
Mint elmondta, az intézet vezetője szerint a női páciensek körében "igény van a külső nemi szerveken végzett szépészeti beavatkozásra, de ez semmiképpen sem azonos az egyes afrikai kultúrákban elterjedt csonkítással. A szépészeti műtét jelentheti például a szűzhártya visszavarrását és a csikló bőrén végzett korrekciót, de semmiképp sem a klitorisz egészének eltávolítását". Márpedig női körülmetélés alatt egyértelműen, félreérthetetlenül ezt szokták érteni.
Főleg férfiakat metélnek körül
Az érintett soproni klinika igazgatója a Hírszerző kérdésére határozottan cáfolta, hogy őnáluk valaha is végrehajtották volna ezt a barbár muszlim/afrikai szokást. "Tudok a vádaskodásokról, de nem vagyunk érintettek az ügyben" - jelentette ki dr. Karakai Tamás, aki elismerte ugyan, hogy honlapjukon a plasztikai sebészet szolgáltatásai között valóban szerepel a "körülmetélés", ám az elsősorban férfiakra értendő.
Nem fordítási hiba: ott van magyarul az intézet honlapján
|
Nők is igénylik néha az "intim műtét" alatt példának felhozott szeméremajak-kisebbítést, de az igazgató felelősséggel állítja: klinikáján soha nem csonkolták senkinek a klitoriszát.
A német verzió: "intim műtétek (pl. szeméremajak-kisebbítés)"
|
Az igazgató egyébként még abban sem száz százalékig biztos, csak valószínűsíti, hogy az ő klinikájuk érintett az ügyben. "Minket hivatalosan megkerestek a bécsi magyar nagykövetségről, de cáfoltuk a vádaskodásokat."
Felvetésünkre azonban, hogy Sopronban kizárólag nekik van ilyen szintű klinikájuk, plusz magyar/német honlapjuk, ahol szó szerint megtalálhatók az osztrákok által sérelmezett szolgáltatások, Karakai doktor elismerte: valóban róluk lehet szó, de van azért néhány magánpraxisban dolgozó kollégája, aki végez hasonló műtéteket a városban. "Nem kizárt, hogy némelyeknek nem tetszett, hogyan terjeszkedünk" - utalt például arra, hogy nemrég nyitottak Bécsben egy képviseletet.
Az intézet plasztikai sebészeti honlapjának magyar és német nyelvű változatát tanulmányozva mindenesetre kiderül: nem áll a konzul asszony meglátása, miszerint az ott szereplő információ "német fordításában gyökerező tévedésről" van szó. Épp ellenkezőleg: épp a magyar változatban szerepel nyíltan a "körülmetélés" lehetősége.
Élethosszig tartó trauma
"Évek óta harcolunk a női nemi szervek megcsonkítása ellen, mivel az afrikai és az ázsiai kultúrából ismert borzalmas emberi jogsértésnek tartjuk" - írta közleményében az osztrák politikusnő. "Ám Európában is létezik ez a gyakorlat" - utal a soproni klinika "botrányára" Petra Bayr, aki állítja: a Profil újságírónőjének, Elfriede Hammerlnek a kutatásai egyértelműen bizonyítják, hogy amit a klinika "körülmetélés" alatt ért, az valóban FGM, azaz "Female Genitale
Mutilation", nemzetközi szakszóval élve.
A bécsi magyar követségnek írott levelében a szocialista politikusnő sürgeti: az állam mindent tegyen meg azért, nehogy akár egyetlen lánnyal vagy fiatal nővel is megtörténhessen a szörnyű műtét, amely élethosszig tartó szenvedést okozhat nekik. Ha pedig már történt volna ilyen szexuális csonkolás, akkor remélhetőleg nem maradnak el a jogi következmények.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az MTI-nek az ügyben azt mondta: csak akkor szabad olyasmit állítani, mint amit egy osztrák politikusnő vasárnap kiadott közleményében, ha erről van bizonyíték. Mint fogalmazott: "akinek tudomása van arról, hogy bárki, bármilyen módon etikailag vagy szakmailag vétkezik, tegye meg a feljelentését, és az illetővel szemben járjanak el, ha rászolgált. Ha ilyet nem tud, akkor hallgasson, a vádaskodást kikérjük magunknak".
Ha valakinek megcsonkítják bármely testrészét, azt soha nem lehet a kultúra vagy a vallás nevében igazolni. Lehet, hogy az a nő azt gondolja, hogy ez szép, és ha nagykorú, és megengedheti magának, nyugodtan megcsonkíttathatja magát. (...) de ilyesmit tenni kiskorú, öt-hat éves gyerekekkel, rájuk erőszakolni, az szerintem barbár és megengedhetetlen dolog." (Forrás: Lettre)
(Forrás: Hírszerző, MTI)
2010-02-12 17:17:09 - Vakariosz
A női körülmetélés kimondottan tiltott az iszlám vallás szerint. Erről tanuskodik Jakab György imám szakvéleménye is:A női körülmetélés egy ősi beavatkozásforma, amit már az ókori egyiptomban is gyakoroltak, amit egyes múmiák vizsgálata is bizonyított. Egyiptomban a női körülmetélés mind a keresztények, mind a muszlimok között elterjedt mind a mai napig. Fekete-Afrika egyes területein, így leginkább a Maliban élő bambarák és dogonok között elterjedt szokás. Hasonlóképpen ismert volt Mohamed próféta (béke legyen vele) korában Arábia Hidzsáz nevű vidékén (ezt bizonyítja Ahmed ibn Hanbal Muvatta című hagyománygyűjteménye), de a 20. századi Amerikában is sürgette azt egy keresztény lelkipásztor, Oscar Lowry. Több céllal csinálták és csinálják: így szeretnék megőrizni a női nemi szerv tisztaságát, illetve így akarják megakadályozni a maszturbáció szokásának kialakulását, illetve a házastársi hűtlenséget. A női körülmetélés több formája is ismert, változó, hogy pontosan mit és milyen módon távolítanak el.
A legtöbb iszlám tudós szerint a női körülmetélés tilos. Közöttük van Ali Gomaa, Egyiptom főmuftija, aki azt mondja: „ez a hagyományos gyakorlat teljesen tiltott az iszlámban, mert nincs rá bizonyíték, és súlyos károkat okoz a nőknek”. A szintén egyiptomi Azhar Egyetem, az iszlám világ legmegbecsültebb felsőoktatási intézményének iszlám jogi fakultásvezető dékánja, Dr. Ahmed Talib ugyancsak elítéli a női körülmetélést: „minden a női körülmetéléssel és csonkítással kapcsolatos tett bűn, s nincs helye az iszlámban. Ha arról van szó, hogy eltávolítsuk a hús vagy a bőr egy részét… az nem kötelező az iszlámban.” Az Azhar Egyetem feje, Muhammad Sayyid Tantawi egy kairói konferencia után azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy „vallási szempontból nem látok semmi olyat, ami szükségessé tenné” a női körülmetélést. Az eddigi egyiptomi vélemények után meglepő, hogy a szintén egyiptomi származású tudós, a Muzulmán Testvériség fő ideológusa, Juszuf al-Karadávi szerint a női körülmetélés annak ellenére megengedett, ha mértékletesen teszik, hogy elismeri, hogy az arra hivatkozó hadíszok hiteltelenek. A szunnita iszlám négy jogi iskolája közül három (hanafi, meliki, hanbali) szerint a női körülmetélés abszolút bűn. A sáfii iskola egyes tudósai szerint megengedett a klitorisz végének gyengéd lecsippentése.
A női körülmetélésről, mint ahogy a férfi körülmetélés sem, olvashatunk a Kegyes Koránban. A férfi körülmetélkezés szunnat-ul-fitra, azaz az ember eredeti, teremtett természetéből fakadó tisztasági előírás. A női körülmetélésről azonban sem Korán tesz említést, sem hiteles hagyomány. Van egy gyenge (daif) hagyomány Abu Davúd hagyománygyűjteményében, mely szerint Mohamed próféta (béke legyen vele) azt mondta volna egy női körülmetélést végző nőnek, hogy tegye dolgát érzéssel. Az adott hagyomány a szintén hadíszgyűjtő Ahmed Bajhaki is gyengének minősíti. A Szahíh Muszlim hagyománygyűjtemény is tartalmaz egy, a témába vágó, de ellentmondásos hagyományt, mely a két körülmetélt testrész találkozását említi. Erre az arab nyelvtan tudósai azt szokták mondani, hogy a kettes szám nem mindig utal két dologra, főleg akkor, ha egy hím- és egy nőnemű alanyról esik szó. Azt is megjegyezhetnénk, hogy Mohamed próféta (béke legyen vele) koráig elterjedt gyakorlat volt Arábiában a női körülmetélés, így találkozhatott a „két körülmetélt testrész”. Al-Saukáni említ egy hagyományt, ami szerint a férfi körülmetélkezés szunna, a női makrumah, ami dícséreteset jelent. Az iszlám jog szerint azt, ami makrumah egyáltalán nem kell gyakorolni, nem beszélve arról, hogy ez a hagyomány is gyenge (daif)!
2010-02-08 22:35:02 - ramius2
Miért pont nálunk lenne? Ausztria van tele muzulmánokkal, nem Magyarország.Új komment szövege
A rovat további cikkei
- "A ház vérben úszott" - Fejszével mészárolták le a négytagú családot?
- Bekavart az MDF a szocialisták kampányába
- Kordon volt, de zavargás nem az idei március 15-i ünnepségeken
- Békés ünnep: átadták a Kossuth-és Széchenyi-díjakat (+Galéria)
- Orbán két szavazatot kért, Demszkyt lehülyézték - percről percre + galéria
- Orbán: a mi forradalmunk az április 11-i választás lesz (Galéria!)
- Mesterházy: Orbánnak bocsánatot kell kérnie tőlünk (Galériával)
- Orkán erejű szélben, kampányrendezvényekkel ünnepelhetünk idén
- Lászlók kampányoltak - ez volt a hét képekben
- Célegyenesben: egy hónap múlva választunk











