Korrupciós kifestőkönyv
Bár a mélyen gyökeredző korrupciós ügyeknek hála az értékalapú közösség már eddig is a politikai kár maximumát hozta ki a BKV-afférból, nagyon nem mindegy, hogy mennyire nyúlnak tovább a szálak a volt főpolgármester-helyettesnél.
A napról-napra egyre érdekfeszítőbb BKV és társai botrány hatásait nem lehet túlbecsülni: ennyire tökéletes kampányszabotázsról az elmúlt 20 évben csak álmodhattunk. Az MSZP vezetői helyében én most itt, a csúcson hagynám abba ezt az egész választási marhaságot, és a békés vidéki életet készíteném elő, lehetőleg nem Magyarországon.
Annak persze csak örülhetünk, hogy a szocialista politikusok ennél kötelességtudóbbak; kétségbeesett fekáliafutamuk garantáltan felderíti a világgazdasági válságban megszomorodott magyar szíveket.
*
Hagyó Miklós története kétségkívül az MSZP története. Míg Zuschlag János esetében a párt inkább kevesebb, mint több sikerrel érvelhetett azzal, hogy a megtévedt ügyes fiú "csak" egy megyei pártszervezetet tartott irányítása alatt, ráadásul letartóztatása idejére már rég vidékre száműzték, addig Hagyó alig egy évvel ezelőtt még a fővárosi pártszervezet valódi irányítója és jövőbeli főpolgármester-jelölt volt – innen pedig már csak egy ugrás lett volna a pártelnökség és akár a miniszterelnökség, már ha addigra bármi esélye is maradt volna a szociknak erre a magas posztra.
Ez a történet ráadásul jól eladható, életszagú sztori, amelyből megtudjuk, hogy az igazi baloldali politikus karrierje csúcsán is parizert eszik kaviár helyett, a liberális háttérembert pedig annyira nem érdeklik a piszkos anyagi dolgok, hogy inkább tévét néz, mintsem belefolyjon a földhöz ragadt társalgásba. A példázat jól követhető; akár kifestőkönyvet is lehetne készíteni belőle, amelyből a jövő politikusai sajátíthatnák el a szakmájukat.
Az oldalakat bőven lenne mivel megtölteni, hiszen bár a korrupciós ügyek gyártásában lassan regionális éllovasok vagyunk, az eddigi bőséges termésből egyik esetben sem lehet ennyire világosan követni a szálakat és a módszereket.
Rég túl vagyunk már a végkielégítéseken és Hagyó volt szóvivőjének mulatságos sajtóközleményén: az eddig nyilvánosságra került ügyek a közpénzek lenyúlásának bámulatos gazdagságát tárják elénk. Mindig is tudtuk, hogy leleményes nemzet vagyunk, vezetőink pedig még nálunk is leleményesebbek, ha a mi pénzünket kell ellopni.
A legfőbb kérdés mostantól az, hogy Hagyó Miklós végig a főszereplője marad-e ennek a történetnek, vagy csak az epizódszerep lesz az övé. Bár a mélyen gyökeredző korrupciós ügyeknek hála az értékalapú közösség már eddig is a politikai kár maximumát hozta ki az afférból, nagyon nem mindegy, hogy mennyire nyúlnak tovább a szálak a volt főpolgármester-helyettesnél.
Erre már valószínűleg tudjuk a választ: bár a szabad prédává minősített Hagyóén túl más nevet egyelőre nem nagyunk hallhatunk, szaporodnak az arról szóló hírek, hogy a pénz nem állt meg Budapest első számú szocialistájánál és megszerzése sem feltétlenül az ő ötlete volt. Ebben önmagában semmi újdonság nincs: eddig is sejtettük, sőt tudni véltük, hogy az eufemisztikusan pártpénztárnoknak nevezett figurák dolga nem annyira a közjóra való törekvés, mintsem a közpénzek különböző módokon való beszerzése.
*
A valódi kérdés az, hogy jelen esetben tovább jutunk-e, mint pletykák, híresztelések ismételgetése, a fotelben való dühöngés. A feketelyukként magába omló MSZP háttéremberei esetében ez nem lenne túl váratlan fejlemény: a párt egyre inkább riadt baromfiak gyülekezetének tűnik, mintsem értékalapú emberek közösségének, és a pár héten belül hatalomra jutó Fidesznek még sosem volt ekkora esélye arra, hogy végzetes csapást mérjen a szocialistákra gazdasági téren is. Köztünk szólva nem is nagyon bánnánk ezt.
Mindez persze meglehetősen nehezen kivitelezhető abban az esetben, ha az ország megmentői folyamatosan bizniszeltek az ország megrontóival, márpedig az évszázados népi bölcsesség szerint ez a helyzet. A közös érdekek miatt az ilyen ügyek felgöngyölítése még sokkal nehezebb, mint egy párt sajátos gazdálkodásának megismerése.
A közös érdekekre ráadásul a messzemenőkig figyelnek a betyárbecsületben erős úgynevezett üzletemberek: minden bizonnyal csak a felfokozott újságírói fantázia termékei az olyan rémtörténetek, amelyekben a kíváncsi kollégák azért kapnak orrukra a valamelyik nagy párt zsoldjában álló "gazdától", mert foglalkozni próbáltak a másik oldal túlságosan rázós ügyeivel.
Még nem tudni, hogy a Hagyó-sztori az MSZP halálos tavaszának egyik emlékezetes fejezete marad-e csupán, és a kompromitálódott szereplők lecserélése után ugyanúgy megy-e tovább a közpénzek lenyúlása és az ország további szétverése a demokrácia nevében? Bár ez a valószínűbb forgatókönyv, közérthetősége és az óriási közfigyelem miatt a BKV-gate lehet hosszú évek óta az első olyan korrupciós ügy, ami esetleg gondolkodásra készteti a hatalom mindenkori birtokosait. Ez pedig talán még egy tömegközlekedési óriásvállalat szétlopását is megérné.
2010-03-21 02:09:36 - un_sou
Nem, nincs válság! Ha válság lenne, csak észrevette volna valaki, hogy nincs annyi pénz a számlán, hogy a csillagászati összegű végkielégítéseket át lehessen utalni.Érdekesek a hírek, miszerint milliókat szállítottak dobozokban.
Egy időben volt egy jogszabály, miszerint 500 000 Ft feletti összeget csak átutalással lehetett fizetni. Ezt igen gyorsan megszűntették. A szabadság nevében. Nehogy már a vállalkozó ne úgy fizessen, ahogy neki tetszik (készpénzzel). Én ezt nem értem. Illetve csak akkor értem, ha tudom, hogy svindli érdekében kell kp fizetni.
Átutalás előnye: a bank dokumentálja az átutalás tényét. Nem lehet útközben ellopni, elveszíteni.
Az átutalás egyetlen "hátránya", hogy - kivételes esetben - a bank kiadhatja a bizonylatot nyomozó hatóságoknak. Másnak nem!
2010-03-15 08:32:03 - pred
Mindig akkor borul a bili, mikor valakinek kevesebb jut a kialkudottnál...Ha Hagyó a hunyó, akkor a Fidesznek jutott kevesebb, vagy Vitézy Dáviddal bántak el csúnyán. Egyszerű dolgok ezek.
2010-03-14 15:43:03 - pipiske
Abban az orszagban egyebet nem hallani csak ilyen komunistak, a zsidok igy meg ugy, gyurcsany , orban na meg most ezek az uj tejfolos szaju hanyingerkeltok morvai krisztinya , vonal gabor . Szoval a magyar proli csak egyhez ert igazan utalkodni , irigykedni meg mast elemezni. Tiszta szegyen ami ott van europa hazug salakjai. Ketszinu irigy kutyak2010-03-11 08:27:05 - bond
Mutyiország!2010-03-11 07:55:01 - marek
Inkabb maradj a kifestokonyveknel - krumplipucolasnal.Nincs szebb mint az magabiztosan eloadott hazugsag. Mas szavakkal, hogy a targynal maradjunk, a Hagyo modra valo erveles.
2010-03-11 07:16:11 - simonmondja
T.TANOS!Tényleg kútfőből úgy emlékeztem, hogy az volt.
Azóta keresem az önéletrajzát, de úgy látszik ez belügyminisztereknél nem könnyű.
Maradjak a Wikipédiánál?
2010-03-11 06:15:39 - TANOS
T. simonmondja!Ezt írja:
„Pintér Sándor nem csak egy ciklusban volt belügyminiszter, mert már az MDF kormány alatt is az volt, aztán a Fidesz alatt és most megint az lesz.”
Ne mondja, Simon!
Az MDF többségű kormány 1990-1994 közötti regnálása alatt, három személy töltötte be a belügyminiszteri tisztséget, először Horváth Balázs, majd Boros Péter és végül Kónya Imre. Pintér Sándor ebben az időszakban, nem volt belügyminiszter
Ha a múltra sem emlékszik, akkor hogyan ismerheti a jövőt?
2010-03-11 04:52:26 - simonmondja
Ja, bocs a jövőidőért.Ha eddig is így volt, akkor spongyát rá.
2010-03-11 04:50:45 - simonmondja
Ben2.Pintér Sándor nem csak egy ciklusban volt belügyminiszter, mert már az MDF kormány alatt is az volt, aztán a Fidesz alatt és most megint az lesz.
Szerintem leszámolunk a korrupcióval, ha Pintér Sándor, mint belügyminiszter szolgálja majd a korrupcióellenes harcot és közben maszekban a saját cégei védik majd a minisztériumokat és állami érdekeltségeket.
2010-03-10 22:17:48 - iki_maska
paul kedves, az általad ideollózottakból: OTP, MKB bank, BÁV Rt., Mol, több bevásárlóközpont bizonyára nem állami tulajdon. Esetleg talán ha részvényese az állam valamilyen mértékben. Attól, hogy egyik másik a magyar gazdaság/állam szempontjából stratégiai jelentőségű, még nem következik az állami tulajdonlás. Amúgy is, ez a "magán" már nem olyan, szóval a maszek világ már rég leáldozott, a "nagy cég" rég nem szinonímája az államinak.agyar: Aha, folyó, ami füves.
2010-03-10 21:58:29 - iki_maska
Na, a nyelvészkedőknek néhány megfontolandó adalék. 1. A "Még nem tudni..." a főmondat, a többi pedig az alárendeltje. A főmondat kijelentő, tehát pontot szokás tenni a végére, mégha a mellékmondat magában kérdő is, vagy kérdőszó, szócska szerepel benne. 2. Az írásjelek használata, eredete nem nyelvi, hanem tipográfiai elem, így a helyesírási szabályzat sem foglalkozik velük olyan nagyon egyértelműen, kicsit lazább is a használatuk. 3. Hagyomány, szokás stb. Pl. Jókainál szép számmal találunk kijelentőnek vélhető mondatokat kérdőjellel a végükön. 4. Általában a szerkesztő/szerző saját megfontolása alkalmasint fontosabb, ha koherens a használat. 5. Egyebek. 6. Van értelme ezzel foglalkozni? Tök érthető így is, aki emiatt nem érti az adott mondatot, feltehetőleg amúgy is bajban van szövegértés terén.2010-03-10 21:41:39 - oregtitan
2010-03-10 15:17:16 - paul --- Te is tudod, kicsihuszár, hogy ordasat csúsztatsz, de csak nem bírod megállni. Ha neked így könnyebb, engem nem zavar(sz). :)))2010-03-10 20:44:30 - agyar
Jaj, ne haragudjatok, mindent összekevertem:Amikor Kusid és Botond Pannónia közepébe eljött, és a Duna menti részekre leszállott, azt látta, hogy a táj kellemes, körös-körül a föld jó és termékeny, a folyó jó és füves, a pénz a fán terem. Mindez tetszett nekik. Ezután elmentek a tartomány fejedelméhez, aki Attila után ott uralkodott. A fejedelmet Szvatopluknak hívták. Kusid köszöntötte a fejedelmet, és népe nevében átadta ajándékát, Árpád ménesének leggyönyörűbb példányát. Cserébe egy kulacs vizet kért a Dunából, egy marék földet, és egy kis füvet a mezőkről. Amikor a fejedelem a magyarok szándékát meghallotta, nagy örömmel örvendezett. Kusid pedig a Duna vizéből kulacsát megtöltötte, perjefűvel tömlőjét megrakta, aztán fekete földből rögöket vett fel, azzal az övéihez visszatért. Amikor elmondotta mindazt, amit látott és hallott, és a kulacs vizet, a földet és a füvet megmutatta, a többi magyar mindjárt felismerte, hogy a föld igen jó, a víz édes, és a mező füve hasonlatos ahhoz, amit Kusid nekik elbeszélt. A pénzt odalökte a böszörményeknek. Árpád vezér ezalatt Pannóniába bejött, de nem mint vendég, hanem mint a föld jogos örököse és birtokosa.
És azóta leszármazottai itt uralkodnak minden nemzetek megbecsülése közt.
2010-03-10 20:30:27 - agyar
A magyar nép zivataros századaiból:Amikor Kusid és Aba Botond a BKV közepébe eljött, és a Duna menti részekre leszállott, azt látta, hogy a táj kellemes, körös-körül a föld jó és termékeny, a folyó jó és füves, a pénz Nokia-dobozban terem. Mindez tetszett nekik. Ezután elmentek a tartomány fejedelméhez, aki Attila után ott uralkodott. A fejedelmet Lengyel Gábornak hívták. Gábor éppen akkor nem ért rá, de ott volt a tanácsadója. Kusid köszöntötte a tanácsadót, és népe nevében átadta ajándékát, Árpád ménesének leggyönyörűbb példányát. Cserébe egy kulacs vizet kért a Dunából, egy marék földet, és egy kis füvet a mezőkről. Amikor a tanácsadó a magyarok szándékát - tévénézés közben - meghallotta, nagy örömmel örvendezett. Kusid pedig a Duna vizéből kulacsát megtöltötte, perjefűvel tömlőjét megrakta, aztán fekete földből rögöket vett fel, azzal az övéihez visszatért. Amikor elmondotta mindazt, amit látott és hallott, és a kulacs vizet, a földet és a füvet megmutatta, a többi BKV-beli mindjárt felismerte, hogy a föld igen jó, a víz édes, és a mező füve hasonlatos ahhoz, amit Kusid nekik elbeszélt. A Nokia-dobozt odalökte a böszörményeknek. Az egyik vezér ezalatt - a hat másik korrupttal, meg a böszörményekkel együtt - Pannóniába bejött, de nem mint vendég, hanem mint a föld jogos örököse és birtokosa.
Azóta előzetes letartóztatásban, államköltségen múlatják az Isten drága idejét.
2010-03-10 18:55:16 - paul
Nem azért drukkolok, hogy egy jó kis szaftos Fidesz botrány is legyen, hanem úgy általában legyen végre pont téve az elmult húsz év politikai mutyijaira. Megy a parasztvakítás,a pankráció,meg ami még kell a zembereknek.Ezzel aztán jol elvannak a politikusaink.2010-03-10 18:40:33 - schade
2010-03-10 15:17:16 - paul:akkor hogy is van ez a drukkolás?
"Házkutatás volt a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. (CBSZ) zuglói székházában is, de nem a cégnél, hanem az irodaház egyik bérlőjénél jártak a vámnyomozók és őrizetbe vették az érintett informatikai társaság vezérigazgatóját - erősítette meg Szabó Iván, a CBSZ jogi képviselője az origo hírportál értesülését.
A jogi képviselő nem erősítette meg, de nem is cáfolta az MTI-nek azt az értesülését, miszerint az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt.-nél tartottak házkutatást és többi között a cégvezetőt is őrizetbe vették."
Nagyon szeretnél már egy jó kis "fidesznyik" botrányt is látni? Türelem, látsz még dutyiban ülni Fideszhez köthető "szakembert" is. Gazemberek itt is, ott is vannak. Mert az én gazemberem nem különb gazember az ő gazemberénél. Ezt jó lenne mindannyiunk agyába belevésni. Ugyanis MINDANYIUNK pénzét lopják.
2010-03-10 18:05:43 - violator
kalamar: Az igazság csak neked, csak most: vannak az orkok, meg vannak a tündék.2010-03-10 18:02:06 - császár
Néha, úgy érzem, hogy Hagyó bunkó feje kilógott az MSZP-s tuskóból, így legyalulhatónak látszott. Csak később derült ki, hogy fontos belső szerveket is érint.Az autópálya és a Grippen, nyilvánvalóan gruppen volt. Nem is fog tudni a Fidesz elszámoltatni.
2010-03-10 17:57:33 - jimmy_buzzard
Általában elég elfogult a Hírszerző, de ez most egy nagyon jól érvelő, szépen felépített publicisztika.Eddig jól működött a "hallgatás fala", de most valamiért borult a bili. Bár több ilyen bili-borító interjú lenne a magyar sajtóban!
Mellesleg egy új elemmel bővült a netes folklór: Nokia-doboz!
2010-03-10 17:34:47 - paul
Sokan kerültek pozícióba olyanok, akik a tízparancsolatot szem előtt tartva kezdték pályafutásukat, de rájöttek, hogy "aki kimarad, lemarad". A husz év e-vonatkozásban, túl hosszú idő. Az sem látszik ma tisztességesnek, aki egyébként makulátlan.2010-03-10 17:20:34 - paul
Igazad van ben2, tényleg csak egy ciklusban volt belügyminiszter,ám ez is elegendő volt neki, visszavonulása után, vállalkozóként a hatalmas állami húsosfazékból részesedni,(megrendelésekhez jutni),lásd az idevonatkozó cikkben felsorolt referenciáit.Magáncég azt gondolom nincs egy se közte.2010-03-10 17:05:55 - kalamar
Kérdés vagy sem, mindenkép üres kijelentés a "holnap felhős idő lesz, vagy sütni fog a nap" mintájára - garantált találat. Sugalmazás szinten meg sima összeesküvés-elmélet: lopnak ezek mind, de ha esetleg mégsem, akkor az csak eltusolás. Szintén garantált találat. Gratula.2010-03-10 17:05:17 - ben2
paul:Mitől örökös belügyminisztere a Fidesznek Pintér Sándor? Ha jól tudom Pintér egy cikluson át volt belügyminiszter, azóta nem politizál, nem képviselő és nem vesz részt sem a kampányban, sem más politikai fórumokon, nem nyilatkozik a médiának politikai kérdésekben még csak fideszes szakértőként sem.
"A két nagy párt a kényes kérdéseket sosem firtatta!"
Ez meg egyszerűen ordas hazugság.
Tarlós István és Vitézy Dávid ide s tova 4 éve tűri a balos sajtó kirohanásait, amiért nem álltak le a BKV körüli ügyekről, most meg az MSZP és a Jobbik kéz a kézben próbálják belerángatni a Fideszt a BKV botrányba. Szerencsére a görcsölés annyira nyilvánvaló, hogy mindkét párt esetében a próbálkozás kontraproduktív. Az MSZP-nél nyilvánvaló a felelősség szétkenése, a Jobbiknál meg a szánalmas fröcskölés csak arra jó, hogy kiderüljön róluk, hogy ugyanolyan hatalmi érdekek mentén orientálódó sárdobáló gyülekezet a Jobbik is, mint azok a párt, amiktől oly harsányan igyekszik elkülönülni.
2010-03-10 15:22:19 - dr_ienovac
bocsi, ha feltételezés is, a "e" kérdőszócska akkor is ott van két ige mögött isegyébként pedig vár a MÁV, a Honvédség, nyillván ezekben az esetekben is van egy "felettes" elvtárs, és a metro, a margit híd, a combino, a metroszerelvények eseteit meg sem említettük....
2010-03-10 15:21:01 - paul
"A cég honlapján, objektumőrzési referenciák között szerepel többi közt az OTP és az MKB bank országos hálózata, a BÁV Rt. országos hálózata, a Magyar Honvédség, a Terrorháza Múzeum vagy éppen a Mol és a Főtáv vagy a MÁV is. A biztonságtechnikai referenciák között a BKV, a Fővárosi Közlekedési Felügyelet, a Magyar Rádió, a Környezetvédelmi Minisztérium, a Magyar Államkincstár, de a Magyar Posta, a Művészetek Palotája és a Magyar Villamos Művek is több bevásárlóközpont mellett."Ilyen referenciákkal nem csoda, hogy Pintér nem ül Tasnádival egy cellában.
2010-03-10 15:17:16 - paul
A két nagy párt a kényes kérdéseket sosem firtatta! Most a BKV kapcsán és annak lendületes felderítésével, a rendőrség végre úgy érzi végezheti a feladatát. És íme itt a másik oldal ügye. A FIDESZ örökös belügyminisztere Pintér Sándor is a célkeresztbe került. Csak drukkolni lehet a rendőröknek ügyészeknek, hogy ezzel a lendülettel folytassák tovább a választásokig és még tovább. Az emberek szemét fel kell nyitni, még időben. Ahogy eddig működött a politikai mutyi, az tovább nem mehet.2010-03-10 15:14:08 - violator
ana: A szöveg leadásakor én is így gondoltam. A szerkesztő máshogy. :)2010-03-10 14:49:42 - ben2
ana:Valóban, ez nem kérdés, hanem feltételezés.
Amúgy az MSZP-nek nagyjából a Horn kormány bukása után pár nappal kellett volna fekete lyukként magába omlania a korrupciós ügyeik miatt, csak akkoriban a ballib média abszolut erőfölénye átsegítette őket a nehéz időkön, hogy aztán újra a szervezett bűnözés kerülhessen kormányra.
2010-03-10 14:24:02 - ana
@violator"Még nem tudni, hogy a Hagyó-sztori az MSZP halálos tavaszának egyik emlékezetes fejezete marad-e csupán, és a kompromitálódott szereplők lecserélése után ugyanúgy megy-e tovább a közpénzek lenyúlása és az ország további szétverése a demokrácia nevében?"
Ez nem kérdő mondat, ezért nem is kérdőjel kell a végére.
2010-03-10 13:17:27 - iki_maska
Mennyivel jobban hangzik az affér, botrány, ügy a gate-nél, aminek makacsul visszatérő használata ráadásul valami földerítetlen félreértésből adódhat. Sem jelentése, sem eredete nem indokolja a használatát. Ugyebár, annak idején nem Watergate gate-ről cikkeztek...Amúgy meg a bő lére engedett, cizellált fogalmazás mögött (benne, túl rajta) semmi extrát vagy eredetit nem látok, már szinte közhelyek, ha csak a kíváncsi kollégák esetét nem veszem. Erről miért nincs bővebb megemlékezés? Ugyismint önvédelem, netán kollegialitás a médiában, a mindennapi korrupció egy sajátos változata, stb.










