Cikk továbbküldése e-mailben:

Ön neve:

Ön e-mail címe:

Címzett neve:

Címzett e-mail címe:

Hagyó Miklós feltételezett rémtetteinek újabb pikáns részleteivel ünnepelte a Magyar Szocialista Párt a nemzetközi nőnapot, és minden bizonnyal a március 15-i szocialista ünnepségek fő programja szintén ez lesz. A párt az egyre többek által felszabadulásként várt, narancssárga betűs április 11-e után válthat témát, és ha minden jól megy, május 1. magasságában már a szétesés híreivel üdvözölheti maréknyi hívét.

A napról-napra egyre érdekfeszítőbb BKV és társai botrány hatásait nem lehet túlbecsülni: ennyire tökéletes kampányszabotázsról az elmúlt 20 évben csak álmodhattunk. Az MSZP vezetői helyében én most itt, a csúcson hagynám abba ezt az egész választási marhaságot, és a békés vidéki életet készíteném elő, lehetőleg nem Magyarországon. 

Annak persze csak örülhetünk, hogy a szocialista politikusok ennél kötelességtudóbbak; kétségbeesett fekáliafutamuk garantáltan felderíti a világgazdasági válságban megszomorodott magyar szíveket. 

                                                                                 *

Hagyó Miklós története kétségkívül az MSZP története. Míg Zuschlag János esetében a párt inkább kevesebb, mint több sikerrel érvelhetett azzal, hogy a megtévedt ügyes fiú "csak" egy megyei pártszervezetet tartott irányítása alatt, ráadásul letartóztatása idejére már rég vidékre száműzték, addig Hagyó alig egy évvel ezelőtt még a fővárosi pártszervezet valódi irányítója és jövőbeli főpolgármester-jelölt volt – innen pedig már csak egy ugrás lett volna a pártelnökség és akár a miniszterelnökség, már ha addigra bármi esélye is maradt volna a szociknak erre a magas posztra.

Ez a történet ráadásul jól eladható, életszagú sztori, amelyből megtudjuk, hogy az igazi baloldali politikus karrierje csúcsán is parizert eszik kaviár helyett, a liberális háttérembert pedig annyira nem érdeklik a piszkos anyagi dolgok, hogy inkább tévét néz, mintsem belefolyjon a földhöz ragadt társalgásba. A példázat jól követhető; akár kifestőkönyvet is lehetne készíteni belőle, amelyből a jövő politikusai sajátíthatnák el a szakmájukat.

Az oldalakat bőven lenne mivel megtölteni, hiszen bár a korrupciós ügyek gyártásában lassan regionális éllovasok vagyunk, az eddigi bőséges termésből egyik esetben sem lehet ennyire világosan követni a szálakat és a módszereket. 

Rég túl vagyunk már a végkielégítéseken és Hagyó volt szóvivőjének mulatságos sajtóközleményén: az eddig nyilvánosságra került ügyek a közpénzek lenyúlásának bámulatos gazdagságát tárják elénk. Mindig is tudtuk, hogy leleményes nemzet vagyunk, vezetőink pedig még nálunk is leleményesebbek, ha a mi pénzünket kell ellopni.

A legfőbb kérdés mostantól az, hogy Hagyó Miklós végig a főszereplője marad-e ennek a történetnek, vagy csak az epizódszerep lesz az övé. Bár a mélyen gyökeredző korrupciós ügyeknek hála az értékalapú közösség már eddig is a politikai kár maximumát hozta ki az afférból, nagyon nem mindegy, hogy mennyire nyúlnak tovább a szálak a volt főpolgármester-helyettesnél.

Erre már valószínűleg tudjuk a választ: bár a szabad prédává minősített Hagyóén túl más nevet egyelőre nem nagyunk hallhatunk, szaporodnak az arról szóló hírek, hogy a pénz nem állt meg Budapest első számú szocialistájánál és megszerzése sem feltétlenül az ő ötlete volt. Ebben önmagában semmi újdonság nincs: eddig is sejtettük, sőt tudni véltük, hogy az eufemisztikusan pártpénztárnoknak nevezett figurák dolga nem annyira a közjóra való törekvés, mintsem a közpénzek különböző módokon való beszerzése. 

                                                                                  *

A valódi kérdés az, hogy jelen esetben tovább jutunk-e, mint pletykák, híresztelések ismételgetése, a fotelben való dühöngés. A feketelyukként magába omló MSZP háttéremberei esetében ez nem lenne túl váratlan fejlemény: a párt egyre inkább riadt baromfiak gyülekezetének tűnik, mintsem értékalapú emberek közösségének, és a pár héten belül hatalomra jutó Fidesznek még sosem volt ekkora esélye arra, hogy végzetes csapást mérjen a szocialistákra gazdasági téren is. Köztünk szólva nem is nagyon bánnánk ezt.

Mindez persze meglehetősen nehezen kivitelezhető abban az esetben, ha az ország megmentői folyamatosan bizniszeltek az ország megrontóival, márpedig az évszázados népi bölcsesség szerint ez a helyzet. A közös érdekek miatt az ilyen ügyek felgöngyölítése még sokkal nehezebb, mint egy párt sajátos gazdálkodásának megismerése.

A közös érdekekre ráadásul a messzemenőkig figyelnek a betyárbecsületben erős úgynevezett üzletemberek: minden bizonnyal csak a felfokozott újságírói fantázia termékei az olyan rémtörténetek, amelyekben a kíváncsi kollégák azért kapnak orrukra a valamelyik nagy párt zsoldjában álló "gazdától", mert foglalkozni próbáltak a másik oldal túlságosan rázós ügyeivel.

Még nem tudni, hogy a Hagyó-sztori az MSZP halálos tavaszának egyik emlékezetes fejezete marad-e csupán, és a kompromitálódott szereplők lecserélése után ugyanúgy megy-e tovább a közpénzek lenyúlása és az ország további szétverése a demokrácia nevében? Bár ez a valószínűbb forgatókönyv, közérthetősége és az óriási közfigyelem miatt a BKV-gate lehet hosszú évek óta az első olyan korrupciós ügy, ami esetleg gondolkodásra készteti a hatalom mindenkori birtokosait. Ez pedig talán még egy tömegközlekedési óriásvállalat szétlopását is megérné.