H�rlista
Add a Startlaphoz!
Főoldal / Külföld betűméret: + -

"Kőkonzervatív" jelöltet segítenek Gyurcsány volt kampányosai

"Havonta egyeztettünk velük"

Hazafi Zsolt
2008-01-10 17:10

Megosztás Megosztás cikktárba levél nyomtatás

A volt arkansasi kormányzó, Mike Huckabee baptista lelkész kampányát segíti az a politikai tanácsadó cég, amely 2005 és 2006 között részt vett az MSZP kampányában. A cég büszke arra, hogy Kelet-Európában az ő ügyfelük volt az első miniszterelnök, akinek sikerült újraválasztatnia magát.

A Bill Clintontól Arnold Schwarzeneggerig, Borisz Jelcintől Adrian Nastaséig terjedő széles klientúrával rendelkező Dresner, Wickers & Associates céggel 2005-ben kötött szerződést az MSZP, amely így 2005 augusztusától 2006 nyaráig adott tanácsot a szocialistáknak. Ehhez az időszakhoz köthető az a fordulat, ami a köztársági elnöki választás kudarcától, az MSZP mélypontjától a választási győzelemig tartott. 

Mint emlékezetes, a szocialisták ekkortájt imázskampányt indítottak a "bátorság", "igazságosság" és a "biztonság" jegyében, és a korábban visszafogott reklámjaikhoz képest meglepően rámenősek lettek. A "Buli színe" címmel zenei CD-t adtak ki, Orbán Viktorról "szélkakasos" honlapot indítottak, és még erotikus újságokban, a Playboyban és a CKM-ben is helyeztek el hirdetéseket, illetve interjúkat.

Szocialista forrásaink azonban nem kívántak részleteket elárulni arról, hogy ezen offenzív időszak alatt az amerikaiak konkrétan milyen tanácsokat adtak számukra. 

A táncoltatók 

A DWA honlapja: referenciák
Tudomásunk szerint - ahogy arról korábban írtunk - a szocik nem mindenben fogadták meg a tengerentúliak tanácsát, például Gyurcsány eltért a pártelnöki vitában az általuk ajánlott óvatosságtól.  

Bár a miniszterelnök az amerikaiak javaslatára használt például népies fordulatokat, úgymint "lárifári", vagy "ördög a tömjénfüsttől", de az Orbánt támadó hangnem jelentősen eltért a megbeszélttől.

"Havonta egyeztettünk velük a kampánystratégiáról, a kutatási ügyeinkről és ők véleményezték a mi elképzeléseinket, amit amúgy is mi dolgoztunk ki. Általában egyetértettek az ötleteinkkel, de azért önállóan döntöttünk. Kapcsolatunk konzultatív volt" - fogalmazott egy, a kampányban részt vett informátorunk.

A DWA az elmúlt évtizedekben mintegy kétszáz politikus pályáját, választási hadjáratát segítette. 

Egyik leghíresebb megbízatásuk - melyről film is készült - Borisz Jelcinhez köthető, hiszen a sírból hozták vissza az orosz politikus választási kampányát, amihez többek között az is kellett, hogy rávegyék az addig hűvösen távolságtartó, erősen népszerűtlen orosz elnököt a közvetlenségre és a nagy nyilvánosság előtti rock & rollozásra (éppen egy ilyen rendezvényen kapott kisebb infarktust Jelcin). 


Mike Huckabee: Biblia és rock & roll (Fotó: MTI/EPA)

A cég egyebek mellett részt vett Konsztantin Mocitakisz görög miniszterelnök választási kampányában, hozzájárult a román Szociáldemokrata Párt előretöréséhez, majd dolgozott Adrian Nastase román miniszterelnöknek. A DWA nagy dobásai közé számítják még Clinton szaxofonos szerepeltetését és Schwarzenegger "kiajánlását" a háziasszonyok között népszerű, amúgy alacsony színvonalú beszélgetős show-kba.

Akit Chuck Norris támogat

Mostani jelöltjük is zenerajongó. Mike Huckabee baptista lelkésznek ugyanis (aki a republikánusok között váratlanul megnyerte az iowai jelölőgyűlést) a Biblia mellett a másik szenvedélye a rock & roll, aktívan basszusgitározik. A kampánya a DWA-ra jellemzően nem nélkülözi a show-elemeket sem, hiszen a jelölt-jelölt Chuck Norris színésszel járja az államot.

Huckabee egyébként két üggyel vált országosan ismertté. Egyrészt 2005-ben a Kathrina hurrikán pusztításakor rendkívül jól szervezte meg Arkansasban a mentést és a helyreállítását, másrészt orvosa tanácsára az ételfüggő politikus rövid idő alatt ötven kilót fogyott. A nagy fogyásról írt könyve pedig bestseller lett.

Az iowai győzelem után Huckabee a New Hampshire-i előválasztáson a harmadik helyet szerezte meg, melyet stábja nagy eredménynek tartott: a baptista lelkészből lett déli politikust ugyanis kevesen ismerték a keleti partvidéki államban.





"Kőkonzervatív" jelöltet segítenek Gyurcsány volt kampányosai - kommentek
BELÉPÉS / REGISZTRÁCIÓ

Új komment szövege