Kínos: a sereghajtók között kullog a BKV
A sereghajtók között van a BKV abban a nemzetközi felmérésben, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által működtetett EuroTest végzett 23 európai város tömegközlekedéséről.
A menetidőt, az átszállást, a tájékoztatást és a jegyárakat vetette össze az EuroTest 23 európai nagyváros tömegközlekedését illetően. A listán Budapest a 21. helyen szerepel: itt elsősorban az átszállási lehetőségeket és az utastájékoztatást kifogásolják. Ebben a két mutatóban a legrosszabb értékelést kapta a BKV, míg a jegyárakat jónak, a menetidőt pedig elfogadhatónak tartották a felmérésben.
Az élen München végzett: a német nagyváros a jegyárakat leszámítva minden mutatóban kiválót ért el. A második helyen Helsinki végzett, amit Bécs követ. A lista második felében szerepelnek csak olyan fővárosok, mint Róma, Párizs vagy Brüsszel: ezen városok tömegközlekedésében ugyancsak hiányosnak találták az információ-ellátást.
Érdekesség, hogy a sűrű tömegközlekedéséről híres London csak a 20. helyet érte el, amihez nagyban hozzájárult az, hogy nagyon magasak a jegyárai. Az utolsó helyeken egyébként Ljubljana és Zágráb szerepel: a két balkáni ország több mutatóban is a leggyengébb eredményt érte el.
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik









