Ki kerüljön karanténba?
A hajdani filozófusok el sem tudták képzelni, hogy szélsőséges ideológia, vagy radikális világnézet ragályos is lehet, mint a pestis.
A "régi káderek" akkor egyfajta karanténba kerülhetnek, hasonlóba, melyet ők szánnak a Jobbik képviselőinek, ugyanazokban a padsorokban. Kérdés persze, mit jelent a valóságban a "politikai karantén" és kiket kell oda utalni?
*
A vesztegzár, vagy közegészségügyi zár, más néven karantén nem olyan régi találmánya az emberiségnek, mint első pillanatban gondolnánk. A 18. században alkalmazták először, amikor felfedezték, hogy a fertőző betegségek terjedésének elejét lehet venni azzal, hogy a járványok által sújtott körzetekből érkező utazókat hosszabb ideig elszigetelik, megfigyelés alatt tartják, jelentkeznek-e rajtuk a kór tünetei.
"Politikai karantént" akkoriban még nem ismertek: mai értelemben vett tömegpártoknak nem volt még se híre, se hamva. Azt pedig a hajdani filozófusok el sem tudták képzelni, hogy szélsőséges ideológia, vagy radikális világnézet ragályos is lehet, mint a pestis.
De a mögöttünk hagyott 20. század megszülte a totalitariánus tömegpártokat, s felmerült annak is a szüksége, hogy a demokráciák védekezzenek az ideológiájuk ellen. Azokat az országokat, melyeket a totalitarizmus megfertőzött, vesztegzár alá vették, arra várva, hogy a betegség "kitombolja magát", s néhány évtized elteltével az ott élő emberekben kialakuljon a védekezés képessége.
Az első kisérlet a cordon sanitaire volt, a versailles-i békerendszer találmánya Szovjet-Oroszország elszigetelésére, mely nem bizonyult sikeresnek. Lenin már 1922-ben, a weimari Németországgal kötött rapallói szerződéssel rést ütött rajta, amit a Szovjetunió szerződései a nyugati hatalmakkal a harmincas években tovább tágítottak. Aztán - a háború után - jött az újabb globális karantén, a hidegháború, mely eredeti formájában ugyancsak nem maradhatott fenn, felváltotta az enyhülés, mely hatékonyabban járult hozzá a kommunizmus bukásához, mint elődje.
*
Magyarországon az elmúlt két évtizedben két parlamenti párt "kiközösítése" volt napirenden. Politikai ellenfelei sikeresen helyezték vesztegzár alá Csurka István parlamentbe bejutott szélsőjobboldali pártját 1998 és 2002 között, amikor a Fidesz vezette koalíció kormányzott: sem a jobboldalon, sem pedig a baloldalon nem léptek vele koalícióra. A MIÉP törvényjavaslatait leszavazták, a soron következő választásokon ki is esett a parlamentből.
1990 májusa után úgy tünt, a rendszerváltó pártok, az MDF és az SZDSZ marginalizálják az MSZMP utódpártját, a MSZP-t is. De a szocialisták "kiközösítése" valójában soha nem működött, s csak egyetlen, emlékezetes gesztusra korlátozódott: arra, amikor Kis János, a mandátumok 24,09 százalékát megszerzett SZDSZ elnöke, az első szabad választás eredményeinek nyilvánosságra hozatala után nem volt hajlandó nyilvánosan kezet fogni a mandátumok 8,55 százalékával rendelkező, szintén ellenzéki MSZP képviselőjével, Vitányi Ivánnal.
Az MSZP-t sújtó karantén, ha ugyan ezt annak lehetett nevezni, formálisan is csak 1991 szeptember végéig, a Demokratikus Charta meghirdetéséig tartott. Ehhez az MSZP és SZDSZ együtt csatlakozott - utóbbi, mint ez napjainkra egyértelműen kiderült, saját sírját ásta meg a szövetséggel. A volt közép-európai kommunista pártok közül az MSZP-nek sikerült először szalonképessé válni a választók előtt, és 1994 áprilisában megszerezni az abszolút többséget is.
Az elmúlt két évtizedben a magyar szocialisták birtokolták a legtovább a hatalmat, hiszen 12 évig, három négyéves ciklusban kormányoztak. Most viszont, amikor a közvélemény-kutatások szerint egyértelműen vesztésre állnak, ők kezdeményeznek karantént a kormányzásuk alatt megerősödött, a minden jel szerint parlamenti párttá váló Jobbik-Magyarország mozgalom ellen.
Bajnai Gordon már a júliusi MSZP-kongreszuson, közvetlenül a szocialisták számára katasztrofális eredménnyel végződő EP-választás után, majd a november 23-i Charta-rendezvényen kijelentette: "Nekünk közösen kellene pozíciót építeni a szélsőségesek ellen. A szélsőségeseket karanténba kellene zárni".
A Fidesz nem beszél karanténről, de szeretné marginalizálni mind a Jobbikot, mind pedig az MSZP-t. Ha a szocialisták valóban csak a szavazatok 14-15 százalékát kapják meg, s választási vereségük után megjelenik a szintéren egy másik baloldali tömörülés is, például egy önálló, egyesült Szociáldemokrata Párt, az MSZP hasonló sorsra juthat, mint Cseh-Morvaország Kommunista Pártja, mely 2006 júniusa óta 26 képviselővel, a mandátumok 12,81 százalékával rendelkezik, ám koalíciós partnerként nem kívánatos a Cseh Szociáldemokrata Párt számára sem. (Ebben a helyzetben volt a CSKP közel évtizeden át a két világháború közötti Csehszlovákiában.)
*
Kérdés, akkora arányban győz-e a Fidesz a soron következő választásokon, ami bomlási feladatot indít el a baloldalon. A politikai paletta átalakulása, az MSZP "kemény magjának" elszigetelése csak akkor következhet be, ha a "narancsos fiúk", akik bizonyára történelmi igazságszolgáltatásként élik majd meg, ha győznek a választásokon, nem részegülnek meg a sikertől, és szigorúan kontrollálják ideológiai vonzalmaikat. Az ellenzékbe szoruló szocialisták azt lesik majd, mikor hozhatják a Fideszt közös nevezőre a Jobbikkal, hogy újra Charta-szerű népfrontot szervezzenek a "fasizmus" ellen.
Elszigetelni, ártalmatlanná tenni a Jobbikot, s közben marginalizálni az MSZP országos listáján bejutott képviselőit, politikai bűvészmutatványnak igérkezik, valóságos politikai tojástáncot igényel. De valami hasonló már sikerült Csehországban, ahol 1990 óta, és Lengyelországban, ahol 2007 óta járják ezt a táncot a parlamentben. Ott a mérsékelt politikai erők menedzselni tudták a gazdaságot úgy, hogy közben a kormányzó pártok kikerülték a szélsőségesek által állított csapdákat. A produkció, a térségben harmadszorra, Magyarországon is sikerülhet.
A szerző történész, újságíró.
2010-02-02 10:57:06 - sz_robi
Jó cikk. Bár szerintem a baloldal szétesése már megtörtént, de még új formáció nem jött létre. A szociáldemokrácia (főként ha az a Petrasovics Anna féle vonal leporolgatása) elég esélytelen. Bajnai elvtárssal kivételesen egyetértek, a szélsőségek karanténba helyezése fontos, "csak" nálam a kommunista-szocialista ideológia, pont olyan szélsőség mint a szalonnáci-hungarista vonal, mivel egyformán kártékony. Nálam a karantén: Miép/Jobbik, Munkáspárt/MSzP... mondjuk én a csak névleg létező kdnp-t is ide hajítanám...)2010-02-02 08:49:13 - simonmondja
Blogen.Nagyon jó kis történet ez itt és most.
2010-02-01 16:06:33 - blogen
"Azt pedig a hajdani filozófusok el sem tudták képzelni, hogy szélsőséges ideológia, vagy radikális világnézet ragályos is lehet, mint a pestis."Ugyan, már az ókori görögök (az alábbi események a karthágói zsoldoslázadás idején játszódnak és Polübiosz jegyezte fel nekünk, akinek úgy tűnik a képzelőerejével semmi gond nem volt):
"Volt itt egy roppant testi erővel rendelkező és hallatlan indulatoktól feszülő, Campaniából megszökött hajdani római rabszolga, név szerint Spendius. Ez, mivel félt, hogy gazdája majd utánna jön, és kiszolgáltatását kéri, s ebben az esetben őt római szokás szerint megkínozzák és kivégzik, szóval és tettel mindent elkövetett, hogy a karthágóiak és a zsoldosok megegyezését megakadályozza. Csatlakozott hozzá egy Mathósz nevű líbiai is, aki igaz, hogy szabad ember volt és a háborúban is részt vett, viszont az itt leírt zavargásokban vezető szerepet játszott, s rettegve attól, hogy majd esetleg a többiek helyett is ő fog bűnhődni, csatlakozott Spendiushoz. Maga köré gyűjtve a líbiaiakat, kifejtette nekik, hogy ha a zsold kifizetése után a többiek tőlük elválva visszatérnek szülőföldjükre, a karthágóiak szabadon engedve az ezek ellen táplált haragjukat is, majd mindent rajtuk fognak megtorolni, és az ő megbüntetésük révén próbálnak Líbia minden lakójának elriasztó példát adni. Szavai nagyon hamar felszították a katonák indulatait, így azután ők ketten felhasználhattak egy egyébként jelentéktelen alkalmat. Ugyanis mikor Giszkón kifizette ugyan a zsoldot, de felfüggesztette a kenyérgabonáért és lovakért járó összeg kifizetését, ők tüstént gyűlést hívtak össze, ahol az emberek készségesen végighallgatták Spendius és Mathósz részben lázító, részben becsmérlő szólamokkal teljes beszédeit. Mikor itt egy másik zsoldos lépett elő, és vitába akart bocsátkozni velük, a tömeg, még csak azt sem várva meg, míg kiderül, hogy Spendius ellen, vagy az ő pártján akar e beszélni, kőzáport zúdítva rá, ott helyben megölte. Gyűléseiken sok embert öltek meg ílyen módon a vezetők és egyszerű harcosok közül egyaránt, mert csak ez az egy szó volt, amit mindnyájan tüstént megértettek: "kövezd meg!", s ezt a tevékenységet gyakorolták is szüntelenül, különösen akkor, ha étkezés után részegen gyűltek össze. Mert bárhol hangzott is el a harsányan elkiáltott "kövezd meg!" felkiáltás, máris mindenfelől repülni kezdtek a kövek, olyan hirtelenül, hogy senki sem akadt, aki mikor kilépet a tömeg elé, hogy valamit szóljon, ezért ne az életével fizetett volna meg. Mikor emiatt többé senki sem merte a száját sem kinyitni, Mathószt és Spendiust tették meg vezéreiknek."
Nem csak tudták milyen ragályos a szélsőséges ideológia, ha a tömeg helyeslésével találkozik, de azt is nagyon pontosan tudták, hogy mi a forrása az extremizmusnak, milyen kicsinyes emberi gyengeségek, félelmek és korrupcióból születik.
2010-02-01 15:56:29 - paul
A karantént én nem pártok számára tartanám elképzelhetőnek, hanem az elmúlt húsz év során lejáratódott politikusok számára. Szivesen olvasnék olyan közvélemény kutatásról, ahol a cél az lenne, kik azok a politikusok akik még ma is szalonképesek a választók szemében,akármely párt tagjai is.Vannak ilyenek,akik kitartottak véleményük melett,nem korrumpálódtak stb...
2010-02-01 13:49:57 - belll
Arivistus!MDF baloldalon?
Mit szívsz?:-D
2010-02-01 13:26:10 - aranka
A "politikai karantén" történeti összegzése téves. Egy-egy ideológia lehet kártékony, de államok karantenizálása a történelemben csupán két esztendeig működött, Rapallo után lekerült a napirendről. Sokkal súlyosabb kérdés jött, a nácizmus már valóban veszélyeztette az európai demokráciákat.A magyarországi történeti visszatekintés is téves, Csurkáékat valójában soha, senki nem helyezte karanténba, legkevésbé a fidesz, amelyik a színfalak mögött végig együttműködött velük, persze közben meg is fojtotta őket, mint általában mindenkit, akit képes volt uralma alá hajtani.
A Jobbikot meg nem demokratikus törekvéseik miatt valóban el kell szigetelni a demokratikus erőktől. Ha ezt a fidesz nem teszi meg, magát utasítja ki a demokratikus pártok köréből.
Ami meg a lengyel példát illeti, a fideszhez hasonlóan populista Kaczynski pártja bukott, és csak ekkor, Tuskkal került hatalomra a mérsékelt jobboldal. Ezt nálunk kb. egy fidesz - mdf váltás jelentené, de ez egyelőre éppen úgy álmodozás, mint Pelle úr víziója.
2010-02-01 13:10:05 - császár
Mára értelmét vesztette az ideológiai alapú párt fogalma. Már nincs „párt” amelyik az első zászlaja alatt hajózna. Névlegesen talán pontosan az MSZP nem cserélt eszmét, de, hogy már régen nem a baloldal pártja, azt mindenki előtt nyilvánvalóvá teszik, maguk, a milliárdokat síbolt vezetőik.Elgondolkoztató, hogy a közírók viszont még mindig ezzel a képzetes politikai világgal akarják lekötni a figyelmet, holott már régen az egyes hatalmi csoportosulások érdekharcaira kellene irányítani a reflektorfényt. Ezek a csoportosulások pénzelik a napi aktualitásoknak megfelelően a nem egyszer teljesen ad hoc módon összetákolt „politikai” csoportokat.
Marginalizálódik-e az MSZP? Ki fektet be most már egy ilyen lejáratódott bandába? Talonba kerülnek, aztán majd meglátják a gazdák, lesz-e még benne egyszer üzlet. Néhány bohóc addig a porondon marad.
2010-02-01 13:06:50 - tankréd
A Jobbik megerősödése összefüggésben van a baloldal szélsőséges kormányzati intézkedéseivel. Erre a válasz mindig brutális. A szélsőjobbot mindig a szélsőbal erősíti meg. A Fidesz egy jó kormányzással maximum leszorítani tudja a Jobbikot eltüntetni nem. A cigányprobléma miatt a Jobbik nem tüntethető el mint a miép.2010-02-01 11:44:50 - Tokfalvi
"A volt közép-európai kommunista pártok közül az MSZP-nek sikerült először szalonképessé válni a választók előtt"Hát nem, 93-ban a lengyel posztkommunista baloldal simán megnyerte a választásokat, vö. varsói gyors. Pedig ott inkább volt forradalomszerűség, mint nálunk. A PDS pedig Kelet-Németországban sohasem volt szalonképtelen.
2010-02-01 11:15:57 - OVI
Pelle úr víziójából kiviláglik az új, kormányzó által uralt királyság képe! Talán már egy felcsúti istálló rejtekében vár egy fehér paripa a felnyergelésére?!2010-02-01 11:12:01 - Arivistus
A karantént először a reneszánsz idején használták a pestisjárványok ellen, elnevezése az olasz "40"-ből fejlődött ki, mivel aki 40 nap volt a pestis lappangási ideje, akin eddig nem mutatkoztak a tünetek az tiszta volt.----
Az MSZP nem attól fog marginalizálódni, hogy "karanténba zárják", hanem attól hogy megjelenik két vetélytársa a bal oldalon (MDF, LMP). Valamint az sem lenne rossz ha a Fidesz, és a Jobbik elkezdené elemezni az elmúlt 8 évet, és ez alapján kritikát mondani, nem pedig MSZP-szerű populista maszlagokkal etetni a népet. Senkinek sincs szüksége egy MSZP2-re, és egy MSZP3-ra.
Olyanokra gondolok, hogy az elmúlt években kik előztek le minket a versenyképesség terén; vagy az államadósság változása számszerűsítve, grafikonnal; az elmúlt 8 év GDP növekedése, összehasonlítva az újonnan csatlakozott Kelet-Európai régió GDP változásaival; az állami beavatkozás változásai; stb stb..
Új komment szövege









