Kgfb: ha biztosítót váltana, már a neten a 2009-es árak!
Csütörtökön reggel napilapokban megjelentek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kötő biztosítók 2009-re vonatkozó tarifaajánlatai.
Tavaly év végén 3,77 millió volt a kgfb-t megkötött jármű Magyarországon, amiből 2,56 millió személyautó - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adataiból. A kgfb-üzletág tavalyi 133 milliárd forint összértéke 2,9 százalékkal, tehát jóval az infláció alatt nőtt. Igaz, a járműállomány csökkent, ezért az egy szerződésre jutó 35 254 forint díj 5,7 százalékkal emelkedett, de a pénzromlás üteménél ez is alacsonyabb. A károk értéke hasonló arányban növekedett az egy esetre jutó 477 ezer forintra.
Az internetes kötések aránya évről évre növekszik, idén várhatóan minden negyedik autós az online kalkulátorokkal fogja kiválasztani, melyik ajánlat a legkedvezőbb számára. Általános a biztosítóknál, hogy eleve kedvezményt adnak az átkötési időszakra, némelyik az internetes kötésre külön is. Mindezzel együtt november-decemberben akár 30 százalék díjkedvezmény is elérhető. A CLB online biztosításközvetítő arra számít, hogy a MÁV biztosítási egyesület csődje és a pénzügyi válság miatt a díjak csak kis mértékben fognak emelkedni.
A verseny ugyanis csak élesedni fog az MKB Biztosító és a Waberer's szállítmányozási cégcsoport által alapított Wabard piacra lépésével. A csak a legalacsonyabb díjakra koncentráló, ezért több milliárdos veszteséget felhalmozó MÁV Biztosító összeomlása után a biztosítók komolyabban veszik, hogy megfelelő díjfedezet álljon rendelkezésre, ezért a tarifák közti különbségek közeledni fognak egymáshoz, a díjak szakmailag megalapozottabbak lesznek - mondta a Generali-Providencia ügyvezető igazgatója, Ilics László.
A kgfb-üzletág az unióban és Magyarországon is veszteséges a PSZÁF adatai szerint. A korábbi két év javulása után 2007-ben némi romlás következett be, elsősorban a MÁV Biztosító vesztesége miatt. A kgfb-ben érdekelt tavaly még csak 13 biztosító közül 5 ért el nyereséget ebben a biztosításban, akadt olyan, amely a bruttó díjra vetítve 10 százalék veszteséget szenvedett el. Ha a most megjelent tarifák között megalapozatlanra bukkannak, a PSZÁF megteszi a szükséges lépéseket.
Tavaly óta már nem az ügyfeleknek kell beszerezniük a kártörténeti igazolást, ha biztosítót szeretnének váltani. A független biztosítási alkuszok idén is vállalják, hogy felhatalmazás birtokában idén is beszerzik a bónusz-malusz-besoroláshoz szükséges dokumentumot.
A bedőlt MÁV Biztosító 160 ezer egykori ügyfele idén még ismét célpontba kerül. Ők ugyanis az augusztus végi kényszerű biztosítóváltáskor nem kapták meg a szezonális kedvezményeket, emiatt az átlagosan 30-32 ezer forint éves díj helyett 42-48 ezerért tudtak átszerződni. Ők most a CLB szerint 15-20 ezret spórolhatnak meg a váltással.
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik









