"Kéjbódékkal" kénytelenek trükközni a szexmunkások
Hazánkban körülbelül 15 ezer szexmunkás van, akiknek 10-15 százalékát kényszerítik erőszakkal a prostitúcióra. A többség maga választotta ezt a szakmát, ezért kikérik maguknak a lesajnálást. A szabályozatlanság miatt viszont a mai napig trükkökre kényszerülnek: az új találmány, hogy telket vásárolnak az út szélén, és ott egy fabódéban kínálják szolgáltatásaikat.
Kapcsolódó cikkek
A prostituáltak szerint ugyanis a média és az utca embere is úgy állítja be őket, mintha áldozatok lennének. Pedig ők ezt határozottan visszautasítják, mint ahogy a média sokszor az élettársukat úgy mutatja be, mintha ők lennének a stricijeik. A Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke szerint pontos számot nem lehet mondani, de a 15 ezer szexmunkásnak a 10-15 százalékát kényszeríthetik erőszakkal erre a munkára. Földi Ágnes szerint ugyanakkor, mint minden munkakeresésnek, ennek is megvan a gazdasági kényszerűsége.
"Ez csak egy munka"
"16 évesen szültem az első lányomat, akkor döbbentem rá, hogy nem tudom eltartani. Nincs diplomám, nyelveket sem beszélek, nem vennének fel egy irodába dolgozni. Így döntöttem a prostitúció mellett, de ez az én döntésem" - mondja az egyik lány. Egy nagyon fiatal lány, aki első ránézésre a 20-at is csak mostanában tölthette be, viszont egyszerűen csak azt mondja: "én szeretem ezt csinálni".
Mint mondja, ők az átlagemberekkel szemben teljesen másnak tekintik a szexet idegenekkel. Számukra ez egy ugyanolyan munka, mint hamburgereket csomagolni, irodában egész nap a számítógép billentyűzetét nyomkodni vagy éppen takarítani. "Megszoktuk, hogy szép ruhában járunk, hogy sűrűn megyünk fodrászhoz, szoláriumba, műkörmöshöz, és nem feltétlenül nézzük az árakat" - teszi hozzá.
A piros esernyő majd megvéd (Fotó: Györffy Anna)
|
A lesajnálás vagy éppen a lenézés mellett azonban még egy gonddal szembe kell nézniük: bár hazánkban bizonyos keretek között legális a prostitúció, a türelmi zónák hiánya és így a büntetések miatt mégis a szabályok kijátszására kényszerülnek.
Mint ahogy néhány kiskunhalasi szexmunkás is olyan trükköt vetett be, amelyet a többiek az évszázad ötletének tartanak. Elsőként a TV2 Napló című műsora számolt be arról, hogy kiskunhalas körzetében fából összeeszkábált kéjbódéban dolgoznak a lányok saját telkükön az út mentén. Így a rendőrök és a polgármester sem tudja őket megbüntetni, hiszen magánterületen azt csinálhatnak, amit akarnak.
Nincsnenek türelmi zónák
"Ha az utcán állnánk, akkor naponta 20 ezer forintra büntetnének meg minket. A lényeg, hogy legálisan dolgozhassunk, de a türelmi zónák hiánya miatt kitaláltuk ezt" - mondta a Hírszerzőnek az egyikük. A két huszonéves lány ezért fogta magát, vettek egy-egy telket, amelyen ház is van, az út szélére pedig egy fabódét építettek.
Másikuk - akinek két gyermeke és családja is van - azt nem érti, hogy ez miért zavarja az embereket. Mi a jobb? - teszi fel a kérdés. - Ha jön egy gyerekbusz, és látja, hogy himbálózik a kocsi, majd kidobnak belőle valamit, esetleg az erdőben még talál is egy használt gumióvszert, vagy az, ha nem is látja? Szülőként én sem nézném jó szemmel, ha a gyermekem egy osztálykiránduláson az erdőben használt óvszert találna, pedig nekem ez a munkám.
Új komment szövege
A rovat további cikkei
- A patkó után az interneten is üti a Fideszt a Jobbik
- Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
- Karikás ostorral osztották volna egymást a képviselők
- 131 millió, közbeszerzés nélkül, tanulmányokra - feljelenthetik a kormánycéget
- A "Fidesz bosszújától" félt a szocik lehetséges jelöltje Budapesten
- Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
- TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg
- "A szegénység nem ment fel senkit" - Lázár kitart a szégyenlista mellett
- Nem árulja el a kormány, mi a baj Feriheggyel
- Az Orbán-kormány pontot tehet az otthonszülés-vita végére












