"Kannibál gróf" és magyar kettős ügynök - új történelmi magazin indult
Mostantól az újságárusoknál is elérhető a Múlt-kor történelmi magazin. Az online és a televíziós produkció után harmadikként elindított nyomtatott magazin első számában magyar felfedezők és kalandorok fordulatos életét követhetjük nyomon.
Kevés magyar mondhatta el magáról, hogy olyan történelmi személyiségek is ismerték, mint Winston Churchill, Adolf Hitler és Horthy Miklós. Trebitsch-Lincoln Timóteus Ignác regényes élete szinte egyedülálló a magyar történelemben: volt angol képviselő, kettős ügynök, buddhista szerzetes. Megjárta London és New York börtöneit is.
Olvashatunk továbbá a számban két legendás magyar motorosról is: Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula 1927-ben nekiindult, hogy egy oldalkocsis motorkerékpárral körbeutazza a Földet.
A lapban állandó rovata lesz a történelmi sajtóbakiknak, és ezek következményeinek is. A mostani a Népszava elírásával foglalkozik, amikor Sztálin 1953. március 5-i elhalálozását "mély megrendeléssel" tudatta a lap. A gasztronómia hívei szintén találhatnak érdekességeket a gasztrotörténeti rovatban, az első szám a töltött káposzta eredetéről lebbenti fel a fátylat.
A rovat további cikkei
- A teljes önkormányzatot letartóztatták egy brazil városban
- Az idősek szeretnek fiatalokat alázó cikkeket olvasni
- Veséjét adta feleségének a német politikus
- Shrekre hasonlít a hal - Ön szerint csúnya? (videó)
- Depardieu lesenkizte Juliette Binoche-t
- Ókori bronzlámpás került elő Angliában
- Mától lehet nézegetni az ARC-plakátokat
- Érdekli, mit csinál télen a gólya? Most nyomon követheti
- 70 éves a színes televíziózás
- Preparáltatná Gábor Zsazsa testét a férje









