Ismeretlenek kezébe kerül hamarosan Európa
Az európai politikusok többsége megkönnyebbült, a sajtó leginkább fanyalog: az EU-csúcson született alku után végre megvan az EU első elnöke és "külügyminisztere". A gond az, hogy Herman van Rompuy-nek leginkább protokolláris feladatai lesznek, az ennél fontosabb külügyi területen azonban Catherine Ashtonnek semmi tapasztalata nincsen.
Kapcsolódó cikkek
A döntés kezdettől fogva több, egymásnak részben ellentmondó szempontnak kellett hogy megfeleljen. Egyrészt erős, nemzetközileg ismert személyiséget kerestek az elnöki posztra (ekkor került elő Tony Blair), másrészt viszont a német-francia tandem ódzkodott a túl szuverén személyiségektől, és a "kis országoknak is legyen szava" ideológiája (egyesek szerint : számító gesztusa) miatt azt a vádat húzták magukra, hogy valójában ők akarják a háttérből irányítani a 27-eket.
Szempont volt még, hogy ha konzervatív az elnök, akkor legyen baloldali a külügyér, ha az egyik férfi, akkor a másik nő legyen. Nos, ez utóbbi szempont teljesült is, és bár Európa politikusai láthatóan megkönnyebbültek, a nyilvánosság fórumai egyöntetűen fanyalognak, mondván: két ennyire ismeretlen politikust még nem dobtak meg ilyen felelősségű poszttal.
Mint a Rubik-kocka
Mint a brüsszeli csúcson kiderült, 6-10 uniós tagországnak eredetileg különvéleménye volt, és különösen a 62 éves Herman van Rompuy belga kormányfővel szemben tápláltak kételyeket. Ezek az országok - mondták diplomaták - előnyben részesítették volna az elnöki tisztségre Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfőt. Végül aztán egyhangúlag megszületett a kompromisszum: az országát 11 hónapja kormányzó, a flamand-vallon konfliktuskezelésben sikeres Rompuy lesz az elnök.
Rompuy, akinek eddigi legfigyelemreméltóbb nyilatkozata néhány éve az volt, hogy ellenzi Törökország felvételét az EU-ba, most közölte: "személyes véleményemet teljes mértékben alárendelem az Európai Tanács álláspontjának. Nem az a lényeg, hogy én mit gondolok".
Herman van Rompuy és Catherine Ashton: most bizonyíthatnak (Fotó: MTI/EPA)
|
A jelenleg európai kereskedelmi biztos, korábban brit politikai tisztségeket betöltő, a királynő egyik tanácsadójának számító 53 éves Catherine Ashton bárónő jelölése még a jelöltet is meglepő döntés volt, korábban más neveket emlegettek e poszt várományosának. A róla szóló szocialista döntés könnyítette meg aztán az elnöki posztról szóló kompromisszum kialakítását.
A híradásokban nem éppen eddigi külpolitikai aktivitását emelik ki - ő ezzel a területtel nem foglalkozott. Idézve az MTI találó megfogalmazását: "Mostani megbízatásában alighanem jelentős szerepet játszott nemzeti és politikai (munkáspárti) hovatartozása, valamint az, hogy a gyengébb nemhez tartozik". Ashton egy, az eddigi teljesítményét firtató kérdésre válaszolva a Dél-Koreával nemrég kötött szabadkereskedelmi megállapodást és a banánvita lezárását sorolta eredményei közé.
José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke méltatta jelenlegi beosztottja - egyben jövendő alelnöke -, Catherine Ashton diplomáciai képességeit, és elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy a nőt választottak erre a posztra. Barroso a sajtótájékoztatón a csütörtöki döntés bonyolultságát illusztrálandó ismét a Rubik-kocka kirakásához hasonlította a tárgyalásokat.
Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök arról beszélt, hogy a megbízatások eldöntésével immár teljes körűen működhet a december elsején életbe lépő Lisszaboni Szerződés, amely szerinte "XXI. századira korszerűsíti az EU tevékenységét intézményes téren".
A két tisztség a decemberben életbe lépő Lisszaboni Szerződéssel jön létre az Európai Unióban. Az elnök az állam- és kormányfők találkozóit vezeti majd, illetve bizonyos helyzetekben képviseli az EU-t külső partnereknél is. A főképviselő posztját a reformszerződés megerősítette, továbbá leválasztotta arról az EU-tagországok kormányait képviselő tanács főtitkári megbízatását, amely sokkal inkább bürokratikus megbízatásnak számít.
Bürokraták Európa élén
Az amerikai elnök gratulált az EU két új tisztségviselőjének megválasztásához, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államoknak nincsen a világon az EU-nál erősebb partnere a biztonság és a jólét előmozdítása terén. Barack Obama úgy látja, a döntés erősíteni fogja az Európai Uniót, és alkalmassá teszi arra, hogy az Egyesült Államok még erősebb partnerévé váljon.
A Lisszaboni Szerződést ellenző brit toryk együttműködést ígértek az EU első elnökével és "külügyminiszterével". William Hague szóvivő elmondta, a konzervatívok nem értenek egyet azzal, hogy az EU reformszerződése létrehozta az új tisztségeket, de hangsúlyozta, létezésük immár tény.
Angela Merkel kancellárral az élen a német vezető politikusok üdvözölték az Európai Unió új tisztségviselőinek kinevezését, a sajtó azonban kételyeinek adott hangot az általa szürkének nevezett személyek tényleges súlya, illetve befolyása kapcsán. A zöldek részéről Daniel-Cohn Bendit közölte, a döntéssel az EU "következetes módon folytatta az európai intézmények gyengítését".
A Financial Times Deutschland vezércikkében arról írt, hogy "két államtitkár" került Európa élére. "Az európai polgárok túlnyomó többségének fogalma sincs arról, hogy ki az a Herman és ki az a Catherina" - vélte a politikai és üzleti napilap, úgy vélekedve: Merkel, Sarkozy és a többiek karizmatikusabb politikusokat is választhattak volna az Európa Tanács elnökének és az unió új külügyminiszterének. A liberális Berliner Zeitung "csalódáskeltőnek" nevezte a döntést, és minden kisugárzás, minden vízió és minden tapasztalat nélküli kinevezettekről beszélt.
A francia lapok többsége úgy véli, hogy Van Rompuy-nél kevésbé karizmatikus politikust nem is találhattak volna a tagállamok az Európai Unió első elnökének.
(Forrás: Hírszerző, EU Observer, Bruxinfo, MTI, welt.de)
A rovat további cikkei
- Obamát már nem érdekli Európa?
- Amerikában is más a választási és a kormányprogram
- Elkúrtuk 2010: elszabadult a pokol Athénban
- Iszlámellenes áttörés Hollandiában
- We are the world - fegyverekre is jutott a Live Aid pénzéből
- "Nem akartuk ezt a háborút" - közölte a tömeggyilkos
- Kapaszkodik a Munkáspárt - Cameron: "katasztrófa" lenne
- Chile: 300-nál több halott, újabb utórengés - helyreállt a nyugalom a Csendes-óceánon
- Földrengés és szökőár Chilében: 147 halott + Galéria!
- Újrajátszás? - Megint háború jöhet a Kaukázusban












