IMF: a GDP jövőre 0,9 százalékkal csökken
Magyarországon az idén 6,7 százalékos visszaesést vár a Nemzetközi Valutaalap (IMF), jövőre 0,9 százalékos csökkenést valószínűsít - mondta Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője hétfőn Budapesten, a jegybank épületében tartott konferencián.
Iryna Ivaschenko kifejtette: ezzel párhuzamosan a fejlett európai országokban az idei átlagos gazdasági visszaesés 4 százalékot ér el, jövőre azonban már szerény mértékű, 0,5 százalékos bővülést vár az IMF.
Iryna Ivaschenko szerint az európai feltörekvő gazdaságok esetében - ezen az országcsoporton leginkább a 2004-től csatlakozott közép-kelet-erópai uniós tagállamokat, valamint a Balkán nem unió-tag országait értette az IMF magyarországi képviseletvezetője -, a gazdasági válságból való kilábalás elhúzódó és sérülékeny lesz.
Véleménye szerint a szükséges strukturális reformokat végre kell hajtani ezekben az országokban, és ezeknek az államoknak pénzügyi rendszerük, pénzügyi szektoruk makro- és mikroszintű szabályozását is erősíteni kell a jövőben, növelve a rendszer és az egyes pénzügyi intézmények átláthatóságát.
Srobona Mitra, az IMF közgazdásza pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő években az európai feltörekvő gazdaságokba a korábbinál kevesebb működő tőke áramlik majd, ez is hozzájárulhat a kilábalás elhúzódásához, a későbbi "gyógyuláshoz".
A rovat további cikkei
- Választási pénzautomata nehéz időkben - mire jó a krízisalap?
- Mágia a Kossuth téren: megidézték Veres János szellemét
- "Símaszkos verőemberek foglalták el a cégemet!" - botrány Budaörsön (+Videó)
- A rossz idő miatt került a csőd szélére a Vidám Park?
- Elő a malacperselyt! - Hétfőtől drágul az élet
- Soros: nagy baj lesz, ha így folytatjuk! - Esésben a részvénypiacok
- Adósságcsapda - miért nem csökken a törlesztőrészletünk?
- Orbán valójában Bajnai programját vinné tovább?
- Élet az ingatlanadó után: az MSZP kettős veresége
- Ingatlanadó-bukta: hogyan tovább?









