Cikk továbbküldése e-mailben:

Ön neve:

Ön e-mail címe:

Címzett neve:

Címzett e-mail címe:

Először is ugye a kínálati oldalt csekkoljuk: megnézzük, mi jelent meg mostanában egészen kiskorúaknak, aztán majd kialakul a keresletünk, nyilván. Bemegyünk valami gigahelyre, Libri vagy Alexandra, választékot keresünk, és persze találunk. Aztán mélyebbre ásunk a színes polcokon - hogy kisvártatva teljes mélységében elénk táruljon az a félelmetes rögvalóság, amit magyar mesekönyvpiacnak nevezünk.

Miután tudatunkkal időben rögzítettük a vész esetén bármikor előkapható mentsvárakat (szerencsére mindig kaphatók a vakond-könyvek, Janikovszky Éva, Bálint Ágnes és az előző rendszerhez köthető többi megbízható tétel), szemünk új korosztályok új alkotóira vetül. Hiába. A gyerekkönyvszerzők új generációi mindent elfelejtettek és semmit nem tanultak, ontják a gagyit, mintha gyerekkel mindent meg lehetne csinálni, csak azért, mert még kicsi.

Ha óvodás a gyerek, akkor már kezd lejönni a leporelló-tripről, de azért becsúszik még egy-egy, úgyhogy nagyon nem mindegy, mi van azokon a vastag kartonoldalakon, amikből, ha megunta, remek otthoni vár vagy alternatív bili építhető. A mai magyar ovis leporelló maga a kulturális ősbűn: ezeknél kezdődik az állampolgár ízlésének totális deformálása, amelynek végeredménye majd később látszik, amikor "mediterrán" házat vesz vagy Szijjártó Péterre szavaz.

A leporellók és "foglalkoztatók" stupid világa

A leporelló akkor tiszta sor, ha egy új szerző megírja, új rajzoló megrajzolja (már amit ezalatt ért), a legkisebb gyerek megnézi, az értelmesebb szülő meg az első adandó alkalommal kikúrja. Itt van pl. Tapsi, a kis kertész (írta: Mentovics Éva, rajzolta ki tudja, de valószínűleg Radvány Zsuzsa, az egyik jelentős probléma); kb. ilyennek képzelem az észak-koreai mangát.

A mű azt az édeskés-édibédi állatvilágot tárja elénk, ahogy bizonyos felnőttek szerint a gyerekek az állatvilágot elképzelik. A mű 540 forintot érő tanulsága, hogy ha az ember (ill. nyuszi) hagymát talál az erdőben, akkor azt valamiért jobb nem a földbe, hanem cserépbe elültetni ("Nahát, tényleg, egy cserépbe.../fantasztikus gondolat./Gyere velem, kis hagymácskám,/had (sic!) viseljem gondodat!").

Tomboló igénytelenség: gyerekkönyvek egy budapesti könyváruházban (Fotó: Magócsi Márton)

Ennél rosszabb a helyzet, ha a leporellót/mesekönyvet muszáj megvenni, mert pl. régi, jó szerző új kiadása - csak éppen brutális rajzokkal súlyosbítva. A Vidám állatkert meg a De szép az erdő (írta: Csukás István, rajzolta: Javorniczky Nóra-Farkas Bea) szintén megpróbálja hozni az obligát tündibündi állatvilágot, de hiába, az eredmény szánalmas, még a nice try sem illik ide, mert semmi nice nincs bennük. 

Az erdős könyvben felbukkanó róka viszont előrevetíti azt a problémát, hogy a mai könyvek alapvető ötletforrása a nyíltszíni lopás: a rókák mind Vukra hajaznak, és minden második állat is Dargay Attilától lett nyúlva. Meg a Disney-től, lásd később. Úgyhogy kerüljük Radvány Zsuzsa"elragadó" meg "elragadóan szép" rajzait (kiadói szöveg), ha jót akarunk ovisunknak. Akárcsak a szovjet időkből ránk maradt - és máig azt a szorongató világot árasztó -, rémisztő Vlagyimir Szutyejev "vidám meséit", amelyek olyannyira vidámak, hogy ha egy gyereknek ezt mutogatják a KGB-pincében, akkor vallomást tesz a teljes lakótömbről.

Kerüljük ezenkívül az olyan, nyilván "modernnek" szánt mesekönyveket, mint Allan Ahlbergtől a Csiperke néni mindenfélét nyer-t (Könyvmolyképző Kiadó), mert családfelfogása erősen hippiorientált, ami megzavarhatja az ovisokat: "Csiperke nénit, úgy tűnik, szinte kísérteties módon üldözi a szerencse, és egyébként pedig mintha nehezére esne eldönteni, ki is a férje valójában: a postás avagy a tejesember, esetleg mindkettő?" Na ezt magyarázzuk el kisgyerekünknek.

Továbbra is az esztétikum talaján maradva óhatatlanul belebotlunk a matricás könyvek és az un. színező meg "foglalkoztató könyvek" még iszonyúbb világába. A stupid ragasztgatás kb. annyira kreatív, mint Mesterházy Attilát választani kormányfőjelöltnek, és a gyerek kb. ugyanolyan hamar unja is meg. A döbbenetesen ronda és igénytelen "foglalkoztató füzetek" leginkább engem foglalkoztattak: mi kerül ezeken ezervalahány forintba?

Minél rosszabb, annál rosszabb

Ízlésficam: valaki más után szabadon

Meg fogjuk persze tapasztalni, hogy minél ostobább a könyv és minél nagyobb a hamisítvány, a gyerek annál inkább fogja szeretni. S. Hanna (4 éves) női szépségideálja per pillanat a hosszú, szőke hajú Barbie Hercegnő (Egmont kiadó), nem szereti saját szőkésbarna fürtjeit, és mivel nem ismeri az eredeti verziót, nem foglalkoztatja az a probléma sem, hogy a Tóth Könyvkereskedés számos anonim mesealbuma egy az egyben Disney-koppintás.

Nem tudom, Tóthék hogy csinálják jogdíjilag, de a Hüvelyk Matyi, a Pán Péter, A rút kiskacsa és a vérocsmány Hamupipőke számos figuráját már láttuk máshol, eredetiben. Ironikus módon Hüvelyk Matyi itt maga is a lopást szentesíti, amikor egy trükkel lenyúlja a zöldbőrű óriás zöldbőrű feleségének pénzét, és egy önkéntes redisztribúció keretében a saját családjának adja. Na mindegy. De mit szól ehhez a The Walt Disney Company?

Külön gondot jelent vásárláskor az egyre burjánzó Micimackó-komplexum áttekintése és adekvát kezelése, mert ha ovis gyerekünk egyszer megismerte Mackót, Zsebit és Ormit, onnantól nincs megállás, meg kell venni a teljes merchandising-kínálatot a Füles-papírzsebkendőktől egészen a Tigris- és Kanga-bögrékig, kirakósokig. Na de mi a helyzet a könyvekkel? Hát az, hogy nagyon kell velük vigyázni. Az eredeti Disney persze mindig jobb, mint a koppintás, de hozzáadott értéke kvázi nulla, a sztorik ultragázak (különösen a lelkes, de borzalmas Micimackó-újságban), a magyar fordítás is többnyire igénytelen, humortalan, ötlettelen.

Most meg itt a látszólagos megoldás, és mégsem az: megjelent az eredeti Micimackó folytatása. Nem, nem a Micimackó és a Taó vagy a Micimackó és a Zuschlag-féle kreatív könyvelés típusú szakkönyv, hanem maga a sztori, továbbírva, Micimackó visszatér címmel, "Milne és Shepard nyomán". A rajzokat egy bizonyos Mark Burgess készítette, amik okék, de egy az egyben olyanok, mint Shepard figurái, a sztori meg éppúgy hömpölyög, mint Milnénél, csak épp nem egy Karinthy fordította - muszáj ezt? Lehet ezt? És ha én továbbírom a Hamletet "Shakespeare nyomán", és kiadom "Végső leszámolás - A dán királyfi visszatér" címmel, az meg is jelenhet? Ne vicceljünk.

Pozitív végkicseng(et)és

Kevés kiadó látja be, hogy a régi, bevált könyvek átrajzolása roppant kínos eredményekhez vezet, és inkább maradnak a beváltnál. Az ezoterikus őrületéről elhíresült Szepes Mária egyetlen jótéteménye a Pöttyös Panni sorozat, amelynél a Móra - miután 2007-ben egy bizonyos Vass Ágival újrarajzoltatta az egészet -szerencsére visszatért az eredeti, F. Györffy Anna által illusztrált verzióhóz. A Móra kiadó amúgy is a kevés megbízható gyerekkönyvkiadók közé tartozik, az alapszabály az, hogy vészesetben bármit megvehetünk tőlük, nagy kulturális és/vagy ízlésficam nem történhet.

Hasonló a helyzet a Marék Veronika könyveivel (pl. Kippkopp-sorozat, Ceruza kiadó) és a Pozsonyi Pagony teljes kínálatával: igazából nem lehet mellényúlni. Berg Judit két kreatív kistündérről szóló Panka és Csiribi sorozata (Pásztohy Panka rajzaival) tökéletes, vicces, igényes, akárcsak Finy Petra Lámpalány meséi - történetek rossz alvókról (rajz: Gyöngyössy Adrienn).

Mondanom sem kell, külön kommentár sem kell hozzá, hogy Bartos Erika a szupersztár, a Bogyó és Babóca sorozat, valamint az Anna, Peti és Gergő oeuvre mindegyike alapmű, kihagyhatatlan (Alexandra kiadó), és még tanulni és lehet belőlük. Szépek és rajzilag innovatívak a pozsonyi Kalligramm gyerekkönyvei, pl. Weöres Sándortól Ha a világ rigó lenne (rajz: Hincz Gyula), vagy Zelk Zoltán A három nyúl c. opusa, a felejthetetlen Reich Károly illusztrációival (megkezdték már az ő koppintását is egyébként). Mindenki figyelmébe ajánlom ezenkívül D. Tóth Kriszta Lolameséit: ha még lehet eredetit alkotni a műfajban, a híradós lány megírta, Faltisz Alexandra pedig megrajzolta.

Végül mindenképp érdemes szót ejteni a Thomas-jelenségről: ugye az Ön kisgyereke is egy brit animált mozdonyt tart legjobb barátjának? Na ez van nálunk is. A Thomas-világ természetesen lenyűgöző, de azért a sorok közt kivehető, hogy a vonatok közti barátság alapja az önfeláldozás, a közösségért tett erőfeszítés, nem pedig az egyéni képesség, ambíció. 

A Thomas egy békés, de rendpárti társadalomra szocializál, a Kövér Ellenőr pedig fekete cilindere ellenére sem a versenyszellemű, individualista kapitalizmus zászlóvivője, hanem a bürokratikus tervezői szocializmusé, amelyben mindent fentről elrendeznek, minden és mindenki csavar a gépezetben (ld. Igazán Hasznos Mozdonyok), és legyen bűntudata annak, aki doesn't fit in.  Az a gazdaság-kontrolláló, társadalommérnöki hierarchikus világ, amelytől Orwell és Hayek is óvtak minket, Sodor szigetén simán megvalósult. Jó lenne tudni, milyen gyerekkönyveken nevelkedett a Kövér Ellenőr?