Cikk továbbküldése e-mailben:

Ön neve:

Ön e-mail címe:

Címzett neve:

Címzett e-mail címe:

Nagy tiszteletű, önmagát demokratikusnak valló nyilvánosságunk egyes reprezentánsai fordítva ülnek a döglött lovon, ami a Jobbik kezelését illeti. Ugyanis Katona Éva, a Kreatív volt főszerkesztője, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének főtitkára például - másokkal együtt - úgy látja, hogy "a médiának óriási hatalma van. Ha legitimmé avat olyan szavakat, mint a cigánybűnözés, ha legitimálja az erről szóló vitákat, akkor elősegíti, hogy ez a téma elfogadhatóvá váljon" - vélekedett.

Továbbá, "a TV2-nek nem dolga bizonyos határon túl, hogy beszámoljunk egy pártról. Ha egy pártnak olyan gondolatai vannak, amiket nem tudunk elfogadni, arról majd eldöntjük, hogy hogyan számoljunk be. Az sem fér bele, hogy Jan Slota minden nap üvöltse nálunk a magyarok bűneit, pedig érdekes, biztos néznék is sokan, mégsem adjuk" - mondta György Bence. 

Valamint "a Blikkben ha kimondva nem is, de a gyakorlatban az volt az álláspont, hogy a Jobbikkal nem foglalkozunk, ez a választások után is így marad. Nincs velük kapcsolatban semmilyen kötelezettségünk. Ha meg az olvasók olyan újságot akarnak venni, amiben sokat írnak a Jobbikról, akkor majd olyat vesznek. A mi olvasóink egyként apolitizáltak, az újság karakterébe sem illik a politika" - mondta Erdélyi Péter, a Blikk rovatvezetője. 

Fenti idézetekből nyilvánvaló: ezen médiavezetők az ignorálás - pontosabban a "célobjektum" reprezentációjának őrlángon tartása - eszközével kívánják járvány-karanténba zárni Vona Gábor pártját. Jelezném feléjük: mindezzel kicsinyt elkéstek. 

Tavalyelőtt ilyenkor ez még optimális eszköz lehetett volna. 2007 nyarán, amikor a Gárda pár tucat fővel létrejött, mikor a Jobbik támogatottsága 2-3 százalékos volt, ezt kellett volna csinálni. Egy törpepárt, illetve katonásdit játszó belterjes egyesülete az objektív hírérték-kalóriatáblázat alapján nem érdemel többet havi egy-két pársoros/félperces tudósításnál. Ehelyett főáramú sajtómunkásaink mit is tettek? 

A Jobbik-rendezvényeken és Gárda-felvonulásokon több volt az újságíró, a mikrofon, a kamera, mint a demonstráló. Vezető hír, címlapos sztori gyanánt hozták le, amikor huszonvalahány keretlegény-imitátor békésen végiglődörgött egy isten háta mögötti falucska utcáin. Cikkíró akkor is figyelmeztetett: ez túldimenzionáló szakmai baromság. Mint leírta: egy jelentéktelen, periférikus hungarista csoportocska annyi ingyen reklámfelületet kapott, ami fizetett hirdetésként milliárdokba került volna neki. Hiába: a Jobbik áttört.

                                                                                  *

Amennyiben elfogadjuk Katona Éva felfogását, hogy a média hatalom, úgy azt is leszögezhetjük: a szakma javarésze nem tudott eme hatalommal felelősségteljesen élni. Szenzációéhségtől, zsigeri pártelfogultságtól, görcsös túlérzékenységtől vezetve helytelenül reagálta le a posztcsurkai vérjobb újjászerveződését. Most akarnának hirtelen észbe kapva felelősségteljes pofát vágni. Hiába. (Már ha felelős álláspontnak tekinthető a "cigánybűnözés" fogalmának elfogadása, s a fogalomról zajló kétoldalú, helyeslő-cáfoló vita közé való egyenlőségjel-tétel.) 

Egy jó pár százezres tömegbázisú mozgalmat nem lehet semmibe venni, ignorálni, margóra szuggerálni. És nem is szabad. Ha a fasiszták (kommunisták, vallási fundamentalisták, korrupt, "politikai uzsorás" gengszterek, stb.) tizenvalahány százalékon vannak, nem tekinthető érvényes válasznak, hogy nincsenek is, csak rosszul látjuk. Az ultrajobb pozitív hallucinációira (hogy olyat látnak, ami nincs, pl. zsidó világkonspiráció), nem felelet, hogy olyat sem akarunk látni, ami van (jobbszélső kihívás a pluralista többpártrendszernek).

Ugyanígy nem összeegyeztethető a józan ésszel, a demokratikus elvekkel, ami az Erzsébet téren lezajlott. A hatalom (így: a bírói hatalom) a jelek szerint olyasmire törekszik, hogy mindenáron kriminalizálja, illegalitásba zavarja a fasisztákat. Azon fasisztákat is, akik békés és legális módon hangoztatnák ordas eszméiket. Úgy, hogy demonstrációjukat a rendőrségen előre bejelentve felvonulgatnak. 

E sorok írója a Gárda-betiltó ítéletet helytelenítette, ahogy most a Gárda-oszlatást is. Lássunk ugyanis tisztán. A Gárda-szimpatizánsok több helyszínre is bejelentették demonstrációs igényüket, mindenhonnan kitiltották őket. Tudták, hogy ezek akkor is vonulnak, odatartva fejüket a rendőrpofonnak. A jelek szerint ez volt a cél, hogy bemutassuk a világnak: mi itten kérem, harcolunk a barna veszedelemmel. Pedig nem így kéne. 

A doktriner antifasiszta nem az erőszakos, lövöldöző-gyújtogató hungaristától jön zavarba, hanem a békés, vértelen hungaristától. Aki nem üt-vág. Hanem pártot jegyez be, ajánlószelvényt gyűjt, újságot terjeszt, csapatzászlót varr, vitát provokál. Akinek vezére öltönyös, jóarcú, pergő nyelvű fiatalember. Eszméit parlamentáris úton kívánja népszerűsíteni. Az ilyentől a Dimitrovon nevelkedett posztkommunista antifasisztán orientációs rendellenességek törnek ki. 

Merthogy szerinte ilyen állat nincs. A fasiszta az genetikailag tör-zúz és vesz-ragad, népet irt, puccsot szervez. Csakhogy nem. Van jámbor fasiszta, ahogy létezik ártalmatlan kommunista és szelíden bigott fundamentalista is. Furcsa egy liberalizmus az, melynek jegyében drogozni lehet, zsidózni nem. Holott ideális szabadságfoknál lehet drogozni is, zsidózni is. 

                                                                                   *

Civilizált kultúrállam önmagában nem bünteti az orvosi vagy politikai szenvedélybetegséget. Természetesen, ha befüvezve megy a polgár melózni, a drogteszt után kirúgják. Amennyiben elvonási tünetektől zavartan gázol vagy rabol, lecsukják, illetve kényszergyógykezelésnek vetik alá. Ugyanígy a zsinagógába, melegbárba, cigánylakásba bombát hajító degeneráltat is rabosítani, fegyházra ítélni kell. 

Ha Vona Gábor titkos frekvencián kapcsolatot tart a Magyarok Nyilaival, Morvai Krisztina pedig a Gárda nőtagozatát oktatja öngyilkos merénylőtaktikára, tessék őket letartóztatni. Ha bármi egyéb ilyesmi rájuk bizonyítható, akkor szintén. Ha nem, muszáj lesz őket jogilag békén hagyni. S ellenük politika- és médiafronton harcolni. Öltözete miatt büntetni senkit nem lehet, hacsak nem álrendőr az illető. Ciki, hogy Balog Zoltán Fidesz-honatya nyögte be a szabadelvűség alaptételét a Gárda-demonstráció után. Jelesül, hogy "a törvények és a szabadságjogok azokra is vonatkoznak, akik politikai vagy egyéb okok miatt nem szimpatikusak, tevékenységüket nem tartják hasznosnak".

Hogyan küzdjünk velük? Sajna ezzel is késésben vagyunk. Mondjuk amennyiben 2007 nyarán - a Gárda-sorakozó előtt - jut eszébe Gál Zoltán szocialista honatyának, miszerint "gondolkoznak azon, hogy miként lehetne faluőri hálózatot létrehozni a kistelepüléseken a közterület-felügyelet mintájára. A politikus szerint "a faluőri rendszer a rossz közbiztonságú településeken jöhetne létre állami segítséggel”, és akkor talán a Gárda sem tör úgy előre, mint az Amuri partizánok dalában a Vörös Hadsereg. 

Az etnikai-szociális populizmus demagógiájának sikere mindig abban rejlik, hogy valósan létező, bonyolult problémákra leegyszerűsített, embertelen, hamis (vagy szimplán működésképtelen) recepteket kínálnak. Mi a feladata az újságírónak? Ne tagadja le a politikai korrektség jegyében, hanem mutassa be a gondokat. A közbiztonság lumpen- és gettóbűnözés miatti anomáliáit éppúgy, mint a segély- és iskolarendszer betegségének tüneteit. 

Ne engedje át az erről folyó közbeszéd teljes sávját az indulatgerjesztésből politikai tőkét kovácsoló ordaséknak. Frusztráltan gonosz terápiás receptjeikre pedig nyújtson emberséges, demokratikus alternatívát. 

Történelmi dimenzióban: igaza volt Hitlernek, hogy a Németországot sújtó I. világháború utáni rablóbéke igazságtalan volt? Igen. Helyes volt ezért diktatúrát bevezetni, ugyanolyan, sőt még igazságtalanabb háborút indítani, genocídiumot csinálni, pláne hogy előtte vértelenül teljesítették összes területi követelését? Persze, hogy nem. 

Utólag persze már okosak vagyunk. De könyörgöm, nem lehetne, hogy legalább most előre bizonyuljunk okosnak? 

                                                                                   *

A szerző Weyer Balázs álláspontját osztja, mely szerint "ha egy újságíró nem akarja elhallgatni a témát, két lehetősége van: az egyik, hogy amivel nem ért egyet, arról nem ír, bár ez szerinte veszélyes, könnyen pestisként terjedő módszer lehet. 

A másik, járhatóbb út, hogy "újságírói eszközökkel rámegyünk a témára, és bemutatjuk, hogy amit akarnak, az baromság". Nem elhallgatni, hanem cáfolni kell ordasékat. Emellett - a Hírszerző főszerkesztőjét idézve - tény, "a Hírszerzőben vannak viták a Jobbik szerepeltetésével kapcsolatban, így egyelőre még nincs kialakult szerkesztőségi álláspont". Miként Gavra kolléga azon mondata is valóságtartalommal bír, hogy "az olvasók iránti felelősség, a tájékoztatás kötelessége létezik, de egy magánpénzből működő médiának nem lehet előírni, hogyan és milyen terjedelemben számoljon be egy pártról". Így van. 

Nem pártközpontok, hanem - a szerkesztőség intellektuális autonómiája jegyében - mi döntjük el, hogyan gondozzuk fasisztáinkat. Végzetül annyit: önmagunk helyes pozicionálása talán ottan körül van, ha - bizarr, rikító, de sajnos egyre terjedő színfoltként - bemutatjuk, elemezzük a Jobbikot, de úgy, hogy nem csapunk propagandát nekik. Sőt, riport- és analízis-felvételeink sajátos demokratikus folttisztítóként működnek. Amelyek nem tüntetik el a foltot, de halványítják, mi több: terjeszkedését is megakadályozzák.