A rendőrség betett a civil tüntetőknek
Putyin ellen demonstráltak az Amnesty magyar aktivistái
Nem tüntethettek a civil-ellenes törvényéről is ismert orosz elnök ellen a tervezett helyszínen a magyar emberi jogi aktivisták. "Tartsd tiszteletben az emberi jogokat!" – olvashattuk plakátjaikon. Csendes tüntetés a Várban és a Parlamentnél, rendőrségi kérésre húsz helyett tíz-tíz fővel.
"Mintha eldugtak volna minket"– mondta Nagy-Navarro Balázs újságíró, az Amnesty International tüntetésének főszervezője. Bár nem húszan, hanem tízen-tízen, a Szent György tér helyett a Dísz téren és a Parlamentnél, de tüntettek a jogvédők az oroszországi emberi jogi helyzet, konkrétan a civil szervezeteket korlátozó új orosz törvénytervezet ellen.
Putyint megkímélték a tüntetők látványától
|
Figyelemfelkeltő tüntetésük így a Várba érkező Putyin figyelmét közvetlenül ugyan nem kelthette fel, de a szervezők bíznak benne, hogy a Gyurcsány Ferencnek címzett nyílt levelük és tiltakozó akciójuk hatására szóba kerül az emberi jogok helyzete a kormányfők találkozóján. "A magyar vezetést szeretnénk elérni. Erkölcstelen lenne, ha nem esne szó az emberi jogok megsértéséről" – mondta a Vár felett köröző helikopterek zajában Fodor Márk, az Amnesty Magyarország igazgatója a Hírszerzőnek. A tízfős csapat ezután a Parlament előtt folytatta a tiltakozást.
A gyülekezés szabadsága?
"20 főről 10 főre csökkentettük a létszámot, és nem is hirdettük a tüntetést" – állítja Nagy-Navarro, aki szerint a gyülekezési szabadságnak alapvető jogként mindenhol, így Magyarországon is meg kellene valósulnia. A rendőrséghez bejelentették az akciót, ám az egyeztetés után végül nem tüntethettek az eredetileg tervezett helyszínen, a Szent György téren, mert a rendőrség indoklása szerint a Vár biztonsági zóna, ahová Putyin látogatása alatt még az ott lakók is csak lakcímigazolóval mehettek haza. A főszervező szerint így végül is "kompromisszumos megoldás" született: a Dísz térnél tüntethettek.
Megkerestük a BRFK-t is, ám Schön Péter, a BRFK Kommunikációs Osztályának vezetője csak annyit mondott, a BRFK tudomásul vette a bejelentést, és az egyeztetések után le is zajlott a tüntetés. Arról, hogy miért korlátozták a létszámot és a helyszínt, semmit nem árult el.
Putyin kontra civilek
Nagy-Navarro Balázs az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt hónapokban "egyre súlyosabb jogsértéseket" tapasztalt több civil szervezet Oroszországban. A szervező szerint például egy tavaly decemberben a Duma által elfogadott törvény értelmében "megnyílhat az út, hogy az orosz hatóságok szigorúan ellenőrizzék, betiltsák, vagy akár illegalitásba kényszerítsék a civil szervezeteket, így például a jogvédőket." Az orosz elnök egyebek mellett azzal indokolta a törvény létjogosultságát, hogy átláthatatlan némely Oroszországban működő civil szervezet kapcsolata a nemzetközi terrorizmussal.
A tüntetőket megkímélték Putyin látványától
|
Az Amnesty és több jogvédő szervezet, például a Magyar Helsinki Bizottság, a Nyilvánosság Klub és a Roma Polgárjogi Alapítvány ezért nyílt levélben hívta fel a miniszterelnök figyelmét az orosz emberi jogi helyzetre. Ebben figyelmeztettek arra, hogy Oroszországban áprilisban életbe lép az említett civil-ellenes törvény.
"Az állami vezetőknek, ha ilyenekről hallanak, akkor ezt mindenképpen fel kell vetni, és valamilyen szinten meg kell vitatniuk a tárgyalásokon. Tehát szerintünk nem lehet mindenféle gazdasági, politikai érdekre, vagy arra hivatkozva, hogy Magyarország kis ország, úgymond negligálni ezeket a nemzetközileg is deklarált értékeket azzal, hogy ezt nem vethetjük fel, mert ez egy kényes téma" – nyilatkozta az MTI-nek a tüntetős főszervezője.
A mai Oroszország nem visel felelősséget az 1956-ban történtek miatt – tért rá 1956 kérdésére az orosz elnök, hangsúlyozva, hogy a mostani magyar politikai vezetés nem politizálja át a témát, "nem használja belpolitikai izmainak megacélosítására", és ez lehetőséget teremt annak kimondására: megértjük az erkölcsi, morális tanulságokat, vállaljuk azok terheit, és készek vagyunk meghaladni őket a jövő érdekében. Az orosz elnök az Országház előtti Kossuth téren megkoszorúzta az 1956-os forradalom és szabadságharc magyar áldozatainak emlékművét. (MTI)
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik











