Az államegyháznak befellegzett: drasztikusan fogynak a hívők
Norvégiában az utóbbi két évtizedben a felére csökkent a keresztény hívők száma, így az államegyháznak valószínűleg befellegzett.
Norvégiában ma körülbelül feleannyian hisznek Istenben, mint húsz évvel ezelőtt – derült ki egy nemrégiben elkészült felmérésből. Az 1986-os adatok szerint az északi ország lakosainak 57 százaléka volt templomjáró hívő, mára azonban ez az arány 29 százalékra csökkent.
A norvég egyház felmérése szerint azonban a vallási veszteséggel nem egyenesen arányos a bevallottan ateisták számának növekedése: az utóbbi két évtized alatt ez a mutató csak hat százalékkal emelkedett 20-ról 26-ra. Így továbbra is sokan vannak, akik hisznek valamiféle felsőbb hatalomban, csak ezt nem feltétlenül kapcsolják a keresztény tanokhoz.
A teológusok szerint a változás leginkább a materialista életszemlélet erősödésének és egyéb vallások térfoglalásának köszönhető. Ez ugyanakkor komoly következményekkel járhat: Norvégiában évek óta fontolgatják a protestáns egyház elkülönítését az államtól, és az újonnan feltárt adatok fényében a változtatás egyre szükségszerűbb, hiszen a norvégok közel háromnegyede elszakadt a hagyományos Isten-képtől.
A rovat további cikkei
- A teljes önkormányzatot letartóztatták egy brazil városban
- Az idősek szeretnek fiatalokat alázó cikkeket olvasni
- Veséjét adta feleségének a német politikus
- Shrekre hasonlít a hal - Ön szerint csúnya? (videó)
- Depardieu lesenkizte Juliette Binoche-t
- Ókori bronzlámpás került elő Angliában
- Mától lehet nézegetni az ARC-plakátokat
- Érdekli, mit csinál télen a gólya? Most nyomon követheti
- 70 éves a színes televíziózás
- Preparáltatná Gábor Zsazsa testét a férje









